Evolúció (2021)

Formailag talán legtökéletesebb filmjét készítette el Mundruczó Kornél feleségével és alkotótársával, Wéber Katával, azonban valamiért mégsem “üt” akkorát, amit az alkotók korábbi munkái alapján talán várhatnánk. A hármas tagolású szerkezet, a sablonkerülő, olykor szellemes, máskor tragikus, vagy éppen tragikomikus párbeszédek, a szűkszavúan, de rendkívül pontosan fogalmazó történetmesélés szinte hibátlan precizitással tárja elénk egy család három generációján átívelő átívelő történetét. Az Auschwitzban született Éva (Monori Lili), lánya, a -Mundruczóékhoz hasonlóan- mai, multikulti Berlinbe emigrált Léna (Láng Annamária), valamint Léna tinédzser fia, Jónás (Goya Rego) mindennapi életét alaposan befolyásolja származásuk, a holokauszt szörnyű valósága és ma is tapintható hatása, a zsidó identitás minden létező aspektusa. A film tulajdonképpen e három figura zsidósághoz való viszonyát próbálja, mintegy általánosító érvénnyel megfogalmazni. A haláltáborban született Éva képtelen elszakadni azoktól a borzalmaktól, melyeket legkisebb korában átélt, s amelyek alapvetően határozták meg későbbi életét. Lánya viszont éppen ezt az évtizedeken átnyúló, lázálmos lidércnyomástól kíván elszakadni, amikor a Berlin szabad levegőjét választja életteréül. Ő sem szabadulhat azonban “keresztjétől”, tizenéves fiát is éppen zsidó származása miatt találják meg – ezúttal nem a német nácik, hanem muszlim török és arab migránsok leszármazottai…

A zsidó önazonosság és a világ ehhez való viszonyának Evolúcióját próbálja tehát a Wéber-Mundruczó páros megfogalmazni, ami egyrészt nem kis feladat, másrészt nem tudom azt mondani, hogy ez a próbálkozás nem sikerült. Nem igazán tudok belekötni a filmbe, még ha ezt akarnám is, mert szinte minden a helyén van benne, világosan, bátran és egyenesen kimondva. Egyedül talán a provokatív kérdésfelvetést, vagy akár végkövetkeztetést tudnám csak felróni e filmnek, amit eleddig Mundruczó saját kézjegyének tekintettem. A Jónás-történet által megjelenített, kissé naiv módon pozitív felhangú, a valóság ismeretében mégis eléggé rendkívülinek, egyedinek tűnő végkifejlet az, ami zavarba ejt. A dolgok, sajnos, nem erre mutatnak – még Berlinben sem.

De azért van itt valami a régi Mundruczóból is. Éva és Léna hosszú, abszurd módon virtigli apokalipszisbe torkolló dialógja mind kivitelezésében, mind dramaturgiai fordulataiban extrém. Fogalmam sincs például, hogyan csinálták meg technikailag a második rész fináléját… Az első rész szinte szavak nélküli “táncszínháza”, melyben néhány durva figura mossa fel egy auschwitzi gázkamra mocskát, expresszív módon teátrális hatású, közvetlenül utal vissza a film alapjául szolgáló Proton Színház-előadásra. Monori Lili spontán természetessége szinte minden színészi eszköz nélkül teremt a vásznon húsból és vérből lévő, összetett személyiséget. Láng Annamarit még sohasem láttam ilyen pontosnak és hitelesnek filmvásznon, ideges, de szinte mindvégig kontrollált vibrálása dinamikus ellenpontja mind az anyját alakító Monori Lilinek, mind a lázadó kamaszfiát alakító Goya Regonek. Tényleg visz magával a film – de abban csak reménykedni tudunk, hogy abba az irányba halad vele a világ is, amit a végén megmutat.

Kategória: Film
Címke:
Közvetlen link a könyvjelzőhöz.

Egy hozzászólás a(z) 0ejegyzéshez

  1. Visszajelzés: Kiállt a magyarokért és sikert sike… – Kisgömböc

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.