Profitorinetált gyógyszerkísérletek, gonosz gyógyszergyárak, oké. Közhely, de van rajtuk mit csépelni. Na, de ezzel szembeállítva a kiürült citromleves műanyagpalackba töltött krumplihéjból, penészes gyümölcsből, cefrébe fulladt egérből és ki tudja még miből sparhelten kotyvasztott kerítésszaggató házipálesz legyen a szuperdrog?! Ez anyira szánalmas, hogy arra nincsenek szavak. Persze, a szarra mindig van vevő, ezt pompásan mutatja, hogy a port.hu-n 8.3-on, de még a nemzetközi imdb-n is 7.2-n áll ez a Zanox stb. című izé, bizonyos Baranyi Benő bemutatkozó rendezése. (Saccolom azért, hogy a indokolatlanul magas tetszési index elsősorban annak szól, hogy “ez annyira szar, hogy már szinte jó”. Sajnos, én azonban még ezt sem tudom mondani.)

A sztori szimpla nyúlása az Időtlen időkig című Bill Murray-film időhurkos ötletének, áttéve ezt Dunaújváros álromantikus posztszocreál lakótelepi környezetébe, Török Ferenc Moszkva terének érettségi-balhés tinirománcába. Benő barátunk ezt a mixet ügyesen megoldotta technikailag és talán logikailag is, ezzel azonban új minőség nem jött létre. Illetve létrejött, csak éppen az nem jó, hiszen minduntalan kilóg a lóláb – az eredeti ötlet, invenció és tehetség nyilvánvaló hiánya. Ha ehhez hozzávesszük a sekélyes, életszerűtlen, bántóan banális dialógokat, az erőltetetve behúzott, nyaktörő fordulatokat, a viccesnek szánt de csak legjobb esetben is vicceskedő, humortalan poénokat, valamint a többségükben kameraképtelen (kivéve a piros orrú bácsit és talán az angoltanárnő pillanatnyi szerepében sem hibázó Vasvári Emesét) szereplőket, lesújtó az összkép. De nem lenne semmi bajom a filmmel, ha ez egy gimnáziumi videoszakkörben készült volna, hobbiból, fillérekből. Biztosan jó móka volt csinálni, és tanulni is sokat lehetetett a készítése alatt – de hogy erre magyar adófizetők pénzét áldozta a Magyar Mecenatúra Program, Nemzeti Filmintézet és még ki tudja még milyen Nemzeti Sóhivatal, az közbotrány.