Szóval. Tetszett például az igyekezet, amivel szemmel láthatóan próbáltak az alkotók valami nemzetközi értelemben is vállalható minőséget létrehozni. Szépek, mívesek a ruhák, a jelmezek. A kellékek (mégha nem is minden esetben stimmelnek kronológiailag). Tulajdonképpen vizualitásban sincsenek komolyabb kifogásaim, egy kosztümös történelmi tévésorozat ha így néz ki, mint ahogy a Tündérhegy, az rendben van. Tetszett néhány színész, például Szamosi Zsófia Báthory Erzsébetként, Bokor Barna Bethlen Gáborként, Zayzon Zsolt Thurzó nádorként vagy Gáspár Kata Török Kataként, ők árnyalt jellemű figurákat formáltak, valódi színészi teljesítményt nyújtva. Volt sok jó színész, gyakorlatilag statisztaszerepben. Volt még jónéhány érdekes, markáns, filmszerű és filmbe illő karakter, egészen megszólalásig. Még a főszerepet, Báthory Gábort alakító fiatal Katona Péter Dánielnek is csillogott valami veszedelmes szomorú tekintetében, ha még néhány héttel, hónappal a forgatás előtt rá is gyúrt volna picit a szerepre, már izomtömeg tekintetében, el is hittem volna róla, hogy olyan vérnősző, pszichopata vadállat, mint amilyet láttatni akar.

Kifejezetten fájt látni azonban azokat a tömegesen előtűnő, vérszegény, és kimondom, ordítóan tehetségtelen szereplőket, akiknek ehhez képest rendkívül fontos mellékalakokat kellett volna megformálniuk. A kosztümök és kellékek igényességéhez mérten elenyészően kis számú statisztasereg kiképzetlenségéről, irányítatlanságáról, fazonírozatlanságáról már nem szólnék. Miközben a Móricz Zsigmond Erdély-trilógiájának első részében, mint irodalmi alapanyagban olvasható gazdag, buja táj- és korleírás egész szépen megidéződik a nyolc, közel egyórás részben, olyan primitív, bántóan banális, hétköznapi -és mai!- nyelvezetű dialógokat hallunk, mint a 4-es/6-oson, hétfő délután öt óra körül, olyan közhelyes, színvonaltalan és ötlettelen sziruációkban, melyeket talán az ennél sokkal olcsóbb délutáni, melodramatikus szappanoperákból is kivágnának. Madarász Isti rendező érezhetően nagy jelentőséget tulajdonított a részleteknek, sokat is bíbelődött ezekkel, a korabeli élet, a munka és a harcok ábrázolásával, ez helyénvaló is, csak nem ennyire sterilen. Van benne ráció, hogy minden vadonatúj és ropogós, még a rothadás és a koszlottság is, csakhogy ez bármennyire reális, hiszen ami ma romos, az talán éppen a történet idején volt új, csak ez éppen ennyire nem filmszerű. A filmszerűség lényegi része a mese, főleg az efféle kosztümös történeteknél, a valóság reprodukálása, vagy inkább megidézése is fontos, de talán nem ennyire. Főleg, hogy amúgy igen sok kronológiai képtelenségbe (zenei, művészettörténeti, de akár szexológiai értelemben is) futunk a film nézése közben, ami idézőjelbe teszi a történelmi hűségre való igyekezetet. Megmosolyogtató, ahogyan például a valóban kortárs Shakespeare, vagy éppen a nemrégiben felfedezett Amerika gyümölcsei jelenetet kapnak a történetben – ez olyan “maché”, hogy hangosan fel kellett nevetnem. Megmosolyogtató az a szándékoltság is, amivel ezt a XVII. század elején játszódó történetet a mai kor nagy nemzetközi kritikai és közönségsikert arató fikciós szériáihoz, például a Trónok harcához vagy a Nagy Katalinhoz akarták “passzítani” az alkotók a meglepően sok és a nemzeti televíziók vaskalapos, neogótikus erkölcséhez mérten kifejezetten merész szexjelenetekkel, sőt, bár explicit nem mutatott, de pontosan jelzett LMBTQ-tartalmakkal (hol a fólia?), kábítószerhasználattal és explicit, véres erőszakkal telezsúfolt sorozatot. Nem igazán sikerült jól.

Aztán igen “érdekes” az is, hogy mit tudunk meg e sorozatból? Például azt, hogy a magyar urak rengeteget isznak, zabálnak és dugnak gyakorlatilag bárkivel, ezenkívül simán szegnek adott szót és szerződést, elárulnak bárkit és bármit pillanatnyi érdekeiknek megfelelően, átvernek rokont és barátot, némi haszonért vagy előnyért, lenéznek mindenkit, ki nem tartozik közéjük. Aki gazdag közülük, az a vagyonát rablással, vérrel és vassal szerezte – semmiképpen nem munkával, szorgalommal, ügyességgel és találékonysággal, mint például a lenézett szászok. Viszont a szászok (zsidók, törökök, stb.) a rosszak, mert gazdagodnak és gyarapodnak a szent magyarszékelyhajdú földön… Hát, izé. 😀