Minden munkáltató legédesebb vágya jelenik meg ebben a Különválás című sorozatban. A meglehetősen bizarr, abszurd történet helyszíne Kafka rémálmainál is nyomasztóbb irodakomplexum, melyben egymástól szinte légmentesen elszeparált osztályokban az elvégzendő, tökéletesen értelmetlennek tetsző feladatok ellátására a feladathoz, a misztikus céghez, illetve a vezetőséghez maximálisan hű, élére vasalt munkaerők szentelik minden egyes másodpercét munkaidejüknek. Nem lázadnak, nem kérdeznek, kerülnek mindenféle személyes konfrontációt, az üres bájmosoly pont úgy van helyén, ahogy a nyakkendő csomója vagy az öv szolid csatja. Persze, ez így hamar unalmas lenne a nézőknek, így egyre-másra derülnek ki furcsaságok: például ez a feltétlen munkavállalói lojalitás egy aláírt szerződés által legalizált chip beültetésének köszönhető. A kiválasztott és szerződött munkavállalók e chipnek köszönhetően válnak le kinti, civil életükről, hogy benti létük egyetlen pillanata se menjen kárba.

Az első évad címkéje thrillert ígér, de írhatunk utópiát, vagy akár sci-fit is. Ben Stiller igazgatja a produkciót, aki Walter Mitty-vel már igazolta, hogy van affinitása az irodai abszurdhoz, a Szökés Dannemorából-ban pedig azt mutatta meg, hogy sorozatot is elhajt, nem is akárhogy. Ezúttal is mélyet karcol abba a bizonyos íróasztalba, de várjuk ki a végét! Februárban jön a második évad az Apple+ tv-re. Még csak annyit mondanék, hogy fizimiskájában a nyolcvanas évek popperbandáinak (Spandau Ballet, Human League, Duran Duran, stb.) fronténekeseit idéző Adam Scott személyében emblematikus karaktere van ennek a különleges, nézendő sorozatnak.

A második évad után viszont egyre nagyobbak a kérdőjelek: egy gigantikus WTF az egész. Még innen vagyunk a Twin Peaksen, de közvetlen szomszédunkban a Lost. Amit az első évadban éreztem, hogy irodai abszurd, az csak a felszín. Az iroda itt egy óriási, globális szervezetté nő, ami önmagában szimbolizál minden létező és rémálmainkban megidéződő elnyomó struktúrát, politikai és/vagy gazdasági és/vagy társadalmi rendszert, ami jelen esetben egy önálló, de teljesen elszigetelt entitásként létezik az őt körülvevő, kvázi normális külvilágban. Akik részei ennek a rendszernek, azok tulajdonképpen ki-bejárkálnak a két világ között. Amikor azonban bent vannak, a beültetett chip hatására teljesen átlényegülnek a benti életbe, s ahogy kilépnek onnan, egy “snittel” visszazökkennek a normális életükbe. A trükk akkor jön, ha ez a “snitt” nem történik meg, és az illető “kinti” személyisége lép munkába/szolgálatba “bent” is – és ekkor jön el az igazi őrület. A sztori egyre inkább a “ki vagyok én?”, a “kik vagyunk mi?” alapkérdései körül kering, a párkapcsolatok és más emberi viszonyok lényegére kérdez rá, miközben úgy játszik tudatunkkal, mint egy rendkívül szofisztikált smart drog. Ami tulajdonképpen az élet, maga. Közben meg az egész egy romantikus szerelmi sztori… Kell egy harmadik évad.

Az, hogy Adam Scott mellett ott van Patricia Arquette, John Turturro, Christopher Walken, Ólafur Darri Ólafson, más kiváló “arcok” mellett, hogy milyen pazar és a témához pontosan passzoló képi világa van a szériának, tényleg csak extra hab a tortán.