Nézem ezt a témájában azért meglehetősen közhelyes börtönsztorit. Ultrakemény dutyi a színhely, benne közepesen korrupt börtönőrök által őrzött szemlátomást súlyos (bűnökért bűnhődő) nehézfiúk. Vagy köztük azonban két szimpatikusabb arc, s ahogy sorozat címéből is adódik, de amúgy is, ezek elébb-utóbb meg fognak szökni. Amióta embereket valamilyen okból bezártak valahova, azóta keletkeznek történetek arról, hogyan lehet szabadulni a rabságból. Spartacus és Monte Christo grófja óta tipikus történet a szökés, a szabadulás, mivel a szabadság iránti vágyat az ember elemi életösztöne táplálja. (A továbbiakban lehetnek spoilerek!)

Amúgy baromi izgi a Szökés Dannemorából. Benicio del Toro adja Richard Mattet, aki egy komoly művészi vénával megáldott fazon. Nagy tekintélynek örvend a börtön falain belül, de valahol magányos farkas, nem tartozik egyik érdekcsoporthoz sem. Szinte baráti viszonyt ápol az egyik börtönőrrel (David Morse), aki biztosítja számára a nyugalmas ellátást, hogy Matt alkothasson, fesse sorra képeit. A Paul Dano által alakított David Sweat lakik a szomszédjában. Helyes srác, a varrodában dolgozik serényen, ahol rendszeresen kúrogatja a varroda hervatag, de még élveteg szakmai felügyelőjét (Patricia Arquette), aki szinte menekül az őt otthon savanyú sörszagot röfögve váró férje (Eric Lange) ölelő karjai elől. Amúgy folynak a dolgok a maguk medrében. A két rab, némi külsős segítséggel a szökésen dolgozik. Sweat, majd annak pici botlása után Matt szorgalmasan és odaadón prütyköli a varrodás nénit, aki ezért a szimultán szolgáltatásért igen hálásnak is mutatkozik. Éjszaka aztán jön a sziszifuszi meló, a fal kapargatása, reszelése, fűrészelése. A napok közben egyre peregnek…

Már az ötödik résznél tartok, amikor észbe kapok, hogy ÁCSI! De kik is ezek a fazonok, akiknek szökéséért olyan durván, a fotelkarfát szorongatva drukkolok?! Hiszen ez egy kemény börtön, ahol az elejtett félmondatokból világosan kitűnik, igen súlyos bűntettekért ülnek itt nagyon sok évig az elítéltek!

És ez az a pont, ahol Ben Stiller (!), a rendező -rendkívül jó érzékkel- szintén fordít egyet a történeten, hogy megismerhessük a dolgok állását a másik oldalról is. Az egészet nézve, szinte pontosan annál a bizonyos aranymetszésnél, melyet mint a remekművek csalhatatlan bizonyítékaként szokás emlegetni, ha csak a formai tökélyt vizsgáljuk. E sorozat egyik legnagyobb meglepetése Stiller rendezése, ugyanis egészen kiváló teljesítményt nyújt ebben a tőle eddig tökéletesen szokatlan műfajban, hangvételben és stílusban. Kemény, egyenes, formailag is konzekvens munkája mindvégig átgondoltságot, határozottságot sugároz, s ha valamiben is egy picit bizonytalan volt, azt csak a néha kissé túltolt zenei kíséret mutatja. Hihetetlen empátiával mászik bele olyan társadalmi bugyrokba, melyet eddig sohasem társítottunk az ismert (és most ázsiójában jókorát nőtt) színész-rendezőhöz. Az amerikai alsó-középosztály élete, mindennapi problémái, tipikus karakterei, a börtönkörülmények, az ott létrejövő emberi viszonyok megjelenítése több mint illúziókeltő, én innen, a pesti fotelből azt gyakorlatilag cáfolhatatlanul hitelesnek ítélem meg.

A forma szinte tökély, a tartalom viszont maga a valóság, hiszen ez a szökés a dannemorai fegyházból nagyjából így történt meg a valóságban is. Tényleg nincs többről szó benne, mint egy szökésről, illetve annak kiterveléséről, hosszadalmas, bonyolult előkészítéséről és törvényszerű, szerencsére “happy end” nélküli végkifejletéről. Viszont a karakterek szimpla, túlnyomó részben az ösztönök parancsainak engedelmeskedő, mégis rendkívül összetett személyisége az, ami magával ragad, a szökés meséjének izgalma és a furcsa, olykor bizarr környezetben való megmártózás élménye mellett. Egyszóval, remekül szerkesztett, remekül rendezett, egészen pazar színészi alakításokkal teli mini-sorozat ez. Egészen megrázó Patricia Arquette alakítása, ahogyan saját nőiségéből szinte kifordulva jeleníti meg ezt a valóságban szánni valóan egyszerű lelkű, csupán szeretetre és ölelésre vágyó, buta kis nőt. Benicio del Toro korrekt pocakjával, gondosan lenyalt hajával, elképesztő ábrázatával szintén ütős karakter, de ahogyan a szabadság súlyától hirtelen megrettenve magát a sárga földbe piáló Mattet alakítja, az valami egészen pazar. Paul Dano!!! Te jó isten! Ez most egy tök más figura, mint amit Sorrentino Ifjúságában hozott, nagyon más.

Szinkronnal néztem a sorozatot az HBO műsorából, és meg kell jegyeznem, hogy remek volt a szinkron: Fullajtár Andrea, Rába Roland, Fehér Tibor és Csuja Imre egyaránt remek teljesítményt nyújtottak – a remek színészi teljesítmények magyar hangjaként. Kerek ez az egész cucc, ahogy van, szinte süt. Remélem nem lesz belőle rétestészta. 10/10