Picit reménykedtem, hogy legalább valami közepes Lavina-utánérzést fogok kapni ettől a bár nem svéd, de azért norvég miniszériától, ám a La Palma csalódást keltően nem több egy klisés, “tűzhányókitörés-tudományilag” és “cunamiológiailag” nem tudom mennyire hiteles katasztrófafilmnél. Itt is egy család szeretné kibekkelni a zord skandináv telet, ezúttal a télen is meleg Kanári-szigeteken – ahol történetesen szinte mindenki norvég. Még a sziget vulkanológusainak egy része is norvég, akik közül az egyik rájön, hogy mindjárt itt a világvége. És tényleg. Minden különösebb kreativitást nélkülöző cselekmény, sablonos karakterek, kapcsolatok és sokszor teljesen irreális fordulatok. A látvány viszont látványos – meglepetésre. Szegény Ólafur Darri Ólafssont sajnálom, mert jó arc – de amit vele műveltek a sorozat alkotói, az talán a legcikibb. Egy dolgot ért el ez a sorozat, vagyis kettőt: ebéd utáni szunyókálásom vele nem lett békés, valamint egészen biztos, hogy a közeljövőben nem utazok a Kanári-szigetekre…