Az egyik fiú, Ziggy Marley, a sokszor elhagyott, de mindvégig kitartó feleség, Rita Marley, valamint bizonyos Brad Pitt produkciójában bemutatott Bob Marley-életrajz sajnos, alig életrajz, csupán meglehetősen idealizált, emelkedett hangú, himnikus portrévázlat a reggae műfajának, valamint a politikus dalköltészet egyik legnagyobb alakjáról. Egyébként nem rossz nézni a Bob Marley: One Love című filmet, mert értelemszerűen jók a zenék, már azoknak, akik akkor is szeretik a reggae-t, ha elfogyott a fű, szépek a képek, szépek a képeken látható emberek, vicces hallgatni azt nehezen utánozható pidgeon-englisht, amelyet Dzsamajkában beszélnek, jámmán, rasztafáráj. Elég sok benne a rasztafári vallás mibenlétét és gyakorlását jellemző információ, folyamatosan ott füstöl a gandzsa mindenki szájában, legyen az férfi vagy nő, tök mindegy. Szépen idéződik meg az 1970-es évek nyugati (londoni, ill. párizsi), illetve jamaicai couleur locale-ja, csak éppen azzal, hogy egy feddhetetlen idolként látjuk benne Bob Marleyt, maga, a sztori kissé unalmas is. Ugyanaz a baja, mint a Brian May által agyoncenzúrázott Freddie Mercury-filmnek: ha nem látjuk ki belőle az ábrázolt személyiség gyengeségeit, esetleges gyarlóságát, nem hisszük el nagyságát sem. Jamman, ájándáj.