Nem igazán thriller, ne is krimi műfaji értelemben ez a háromrészes történet, melynek címe – Két sír – egy Konfuciusznak tulajdonított mondásra utal, mely szerint ha bosszúra készülsz, egyből két sírt áss. Ennek megfelelően, ez a spanyol film egy bosszú drámája. Oké, vannak benne thrillerre utaló műfaji elemek, mint ahogy a latin szappanoperák túláradó érzelmi hullámai is, miközben a bosszú, mint olyan, számunkra szorosan kötődik a déli, mediterrán lelkületről alkotott sztereotípiáinkhoz. Valahol messze, Dél-Spanyolországban, a malagai tengerpart egyik kisvárosában két lány tűnik el, egyikük véres dzsekijét megtalálják, rajta mindkét lány vérével, kézenfekvő tehát, hogy mindenki gyilkosságra gyanakszik. A rendőrség azonban semmit nem talál, évek múltán jegeli is az ügyet. Csak az egyik lány nagymamája nem nyugszik és egy véletlen gyanúból kiindulva magánnyomozásba kezd, és a végére olyan messzire jut, amire sosem számított.

Mi, nézők sem. Az elején legalábbis, tehát ebből a szempontból működik a történet. Bár a nagyi (Kiti Mánver) színészi játéka annyira teátrális, hogy néha kiesik a képernyőből, antagonistája, egy korábbi, lényegesen nagyobb sikerű spanyol sorozat Professzoraként megismert Álvaro Morte viszont mindvégig tud annyira kiismerhetetlenül izgalmas, sőt félelmetes lenni, hogy tőle végig van mitől félnünk. Képletesen szólva. A történet cselekménye is izgalmasan kanyarog a drámai végkifejletbe, ami banalitásában válik igazán érvényessé – én legalábbis könnyebben elhiszem az efféle gordiuszi megoldásokat, mint az íróasztalon kimércsikélt, logikaialag görcsmentesen elegyített műkatarzisokat, melyek sok bűn-, vagy bosszúdrámát agyoncsapnak. A történet könnyen csúszik, s bár vannak benne túlrajzolt, vagy éppen elsózott falatok, alapvetően kipróbálásra érdemes fogás a palettán, mégha jól igazán csak közepesen lakunk vele.