Akár hiánypótló, ködszurkáló, fontos projekt is lehetett volna Park Chan-wook (a dél-koreai film egyik legismertebb és legelismertebb reprezentánsa, akit leginkább hírhedt Bosszú-trilógiájáról ismer az ínyencségekre fogékony nyugati néptömeg) kémhistóriája, A Szimpatizáns – de nem lett az. Pedig Park mester ezúttal is különleges témát választott az amerikai-vietnami (vietnami szemszögből vietnami-amerikai) háborúban kettős ügynökként mindkét országot megjárt titkosügynök történetével (ráadásul kémtörténetekben is van már gyakorlata). Itt valamennyire le is jött az az identitás-válságos para, ami az efféle történeteket izgalmassá teheti, ráadásul mindez dél-vietnami (tehát amerikai-barát) szemszögből, de északi (tehát komcsi) meggyőződéssel, ám amerikai generálszósszal leöntve.

Láthatjuk Robert Downey Jr.-t legalább hat (!) karakterben, amiből számomra a göndör, vörös, égszínkék szemű CIA-ügynöké a legütősebb, de az ő multi-mókázása sem tudja átsegíteni a cselekményt a rendre ellaposodó, unalomba fúló hosszas üresjáratokon. Egész egyszerűen a félig francia, félig vietnami kommunista Százados nevű kém (Hoa Xuande) nem elég izgalmas karakter ahhoz, hogy végigrángasson történetén. Park sem tudja felrázni a sztorit, néha vicceskedik, néha brutálkodik, de mindvégig egyenetlen és ritmustalan. Jól néz ki a sorozat, de ennyi. Legjobban a hollywoodi filmforgatásos szcéna szórakoztatott, de az is csak módjával – mert e témában is vannak ennél jóval erősebb példák. Ez szerintem nettó kudarc.