A kémtörténetek avatott mesterének, John le Carrénak bestselleréből készült ez a sorozat, amit könyvalakban korábban nálunk erre a címre magyarítottak. Ezért kapta A kis dobos lány a Kettős szerepben címet, amit így látatlanban össze is keverhetünk George Roy Hill 1984-es filmjével is, mely szintén ezt a regényt dolgozza fel (Diane Keatonnal és Klaus Kinskivel). Szóval, kémsztori van terítéken, méghozzá a velejéből és az egyik legauntentikusabb forrásból (le Carré maga is dolgozott a brit titkosszolgálat kötelékében), tehát nyugodtan vehetjük készpénznek, amit itt most elmesél. Tudvalevő, hogy le Carrénál szó sincs vodkamartinit szürcsölgető, puncibubus bájgunárokról, akik Aston Martinon száguldozva mentik meg a Földet a gonosztól, ellenben a valódi kémmunka aprólékos, végletekig precíz, szőrszálhasogató unalmáról, arról a rendkívül bonyolult, sokszor már-már paranoid lelkiállapotról, melyben egy fedett akcióban dolgozó kém élni kénytelen, sokkal inkább.

Egy kém munkájának velejét leginkább egy színész teljesítményéhez lehet mérni, csak éppen neki ha lemegy a függöny, akkor egyúttal csengettek is. Egy kém sosem léphet ki a szerepéből, legfeljebb ha az adott akció lezárult – de akkor is valószínűleg személyazonosságot kell váltania a vélhető bosszút elkerülendő. Egyáltalán nem irigylésre méltó meló ez és cseppet sem hősies a szó romantikus, dzsémszbondi értelmében. Le Carré ebben a történetben azt meséli el, hogyan szervez be az izraeli MOSZAD egy nem különösebben Izrael-barát angol színésznőt (Charlie – Florence Pugh) és hogyan építi be őt a palesztin terroristák közé, hogy ott leleplezzen egy zsidó értelmiségiek likvidálására készülő csoportot. Martin, a zseniális izraeli ügynök (Michael Shannon) csavaros, ráadásul rengeteg buktatóval, előre ki nem számítható, váratlan fordulattal teli tervet eszel ki, melyben nincs tekintettel Charlie “magánjellegű” érzelmeire és annak minden tartózkodás ellenére, szenvtelen ridegséggel, kihasználva minden bevethető eszközt csalja bele a nőt az akcióba. Charlie így élete legnagyobb alakítására készül. Martin afféle rendezőként vezényli le az akciót, melyben a darab szereplői izraeli ügynökök és palesztin terroristák.

Önmagában is rendkívül izgalmas a színészi, színházi munka és a fedett kémtevékenységek párhuzamba állítása, amit igazán hitelessé le Carré távolságtartó szakszerűsége és témaismerete tesz. Igen jó választás a legendás dél-koreai Park Chan-wook meghívása a rendezői székbe, aki sajátos látásmódjával és le Carré világától jelentősen eltérő kulturális alapjaival, szuverén filmes stílusával frissen értelmezte és mesélte el a maga korában ködszurkálónak ható, de ma már azért eléggé közismert témát, az identitásában, harcának irányában bizonytalanná váló, kissé hasadt tudatú, kettős szerepben alakító kém figuráját (lásd még pl. Homeland). Park Chan-wook rideg, szenvtelen, naturalisztikus, ám olykor akár bizarr, szürreális képzettársításokat is alkalmazó stílusa kiválóan passzol le Carré világához. Vicces adalék azonban, hogy az explicit, olykor kifejezetten brutális jelenetektől sohasem idegenkedő dél-koreai rendező a forgatás során, a mostanában divatos prűd közízlésnek és cenzúrának megfelelve, komoly disputába keveredett a mellbimbóit illető jelenetekben megmutatni nem szégyellő Pugh kisasszonnyal… Maga, a kis dobos lány története azonban messze nem olyan véres, mint mondjuk anno a Bosszú-trilógia volt, egyáltalán nem bizarr, mint Park Chan-wook cyborgos filmje: virtigli le Carré-mozi (illetve nyolcrészes tévésorozat), friss olvasatban, olykor halkan roppanós humorral. Pugh megfelelő karakter a szerepére, tulajdonképpen hibátlanul teljesíti azt, Alexander Skarsgård megértően bús, együttérző tekintetétől övezve. Érdekes, izgalmas figura Shannon Martin Curtise, igazából ő a főalak a sztoriban. Rejtély, mire képes, nem tudjuk, hogy ő valóban zseniális kémfőnök, vagy csak egy monomániás kókler, egy átlagos középiskolai tanár külsejével. Imádtam a MOSZADOS csipet-csapatot, miközben a nyugat-európai szélsőbalos marxista, mind a palesztin terroristacsoportok tagjai is hitelesen rajzolódtak ki a cselekmény fősodrában. Dicsérendő még a korhű környezet megidézésre tett erősfeszítés is, mint a történet háttereit, mind a ruhákat, hajviseleteket, eszközöket és kütyöket illetően. Komótos ritmusban, de üzembiztosan halad a cucc a végkifejlet felé, útközben ki nem hagyva az adódó látványosságokat és a némi meglepetéssel kecsegtető alkalmakat.
Visszajelzés: Kovács Gergely érsek: a Böjte atya … – Kisgömböc