Tag Archives: 6/10

A zsidóság példátlan életrevalóságát szerintem annak köszönheti, hogy gazdag hagyományaikban mindig fontos szerepet kapott a dolgokra rákérdezés, a vitatkozás, az egészséges szkepticizmus. A történelem folyamán megtanulták, hogy nem szabad semmit feltétel nélkül elfogadni, legyen az egy falat kenyér, vagy egy … → olvasásának folytatása

Most, hogy sikerült elegánsan félrelépni Christopher Nolan legújabb filmjét övező, óriási hype elől, azért a napnál is világosabban látszik, hogy ez is csak egy lufi a sok közül. Szép, színes, trendi, de mégiscsak lufi. Másképpen mondva, a tetszetős csomagolás igen … → olvasásának folytatása

Normális esetben, amióta film forog a Földön, egy nemzeti trauma társadalmi szintű feldolgozása úgy történhet meg legoptimálisabb módon, hogy az adott esemény többféle nézőpontból, hangnemben és hangulatban “feldolgozódik” különféle műfajú filmekben, melyek (amint azt Herr Goebbels és Tovaris Sztálin óta … → olvasásának folytatása

Úgy tűnik, szegény Sean Penn nem igazán tudott mit kezdeni Friedrich Dürrenmatt egyik zseniális kisregényével (Az Ígéret), hiszen bármennyire próbálta azt amerikanizálni, aktualizálni, bármennyire zsúfolta tele filmjét Jack Nicholsonnal súlyosbított kiváló szereplőgárdával; bármennyire egészen jó és teljesen formabontó krimi onnan … → olvasásának folytatása

Zack Snyder nem tud kilépni a bőréből, hiába áll elő látszólag egy gyerekfilmmel, mint ez alkalommal is, egy akciófilm, egy akcióban szintén nem szűkölködő képregényfilm, valamint egy ultrabrutál, élőszereplős-animációs, ókori vérszimfónia után a baglyok között is komoly ritkítást végez. A … → olvasásának folytatása

Kung-fu Rómeó és hip-hop Júlia, avagy sárga lett Montague és fekete Capulet, így a tragédiának heppiendje lett. Az öreg Lándzsarázó megint fordulhat egyet a sírjában, mert Rómeó és Júlia tragikus története, immár ki tudja hányadszor, ismét életre kelt a filmvásznon. … → olvasásának folytatása

Azért ott még messze nem tartunk, hogy ismét jó magyarnak lenni Hollywoodban, Antal Nimród személyében viszont van egy jó, megbízható B-kategóriás rendezőnk, ami egészen biztosan több, mint a semmi. A Ragadozókban az égadta világon semmi egyedi, semmi egyéni nincs, úgy … → olvasásának folytatása

Elég fura képződmény ez a film, de hát Spike Lee sem akárki, így ne is várjunk tőle akármilyen tucat-kocka filmet. A belső emberben Lee már messze nem azt az afro-amerikai öntudatos, szociografikus ihletettségű protesztfilmezést csinálja, mint amivel méltán híressé vált, … → olvasásának folytatása

Carlos Saura, a neves spanyol rendező jelentős életművének a latin zenei kultúrát feldolgozó részének e filmjében a szomszédos Portugáliába látogatott. A Fados kísérlet a sajátos hangulatú zenei műfaj lényegének megragadására, tánccal, énekkel és zenével, valamint az ezeket megjelenítő képek erejével. … → olvasásának folytatása

Részleteiben pontos, cizellált és árnyalt a holland Hanro Smitsman Bőr című filmje, mely egy meglehetősen sajátos skinhead-karriert mutat be a hetvenes évek végének Hollandiájában; azonban az összkép mégsem egyértelműen jó. Olyan ez a film, mint amikor egy stréber diák felel, … → olvasásának folytatása