Betty Blue – Director’s Cut (37°2 le matin, 1986)

Szerettem ezt a Betty Blue című filmet, már annak idején, amikor bemutatták. Szerettem ezt a filmet, mint ahogy gondolom sokan mások, akik látták annak idején ezt a mindent felperzselő és szinte törvényszerűen tragikus véget érő szerelmi történetet. Elszállt felette az idő, elbírja a történet a rendező Jean-Jacques Beineix által szorgalmazott több mint órányi megnyújtását, képes leszek újra úgy azonosulni Zorggal, a kezdő íróval (Jean-Hugues Anglade), mint régen? Felforgat újra engem is ez az elképesztő nőszemély, Betty (Béatrice Dalle), mint a szerencsétlen Zorgot?

Nos, nem. Bármennyire szeretném is, de nem. De sietve szögezném le azt is, hogy aki most szándékozik megtekinteni a Betty Blue-t, azt fanyalgásom ne riassza el, mert azért komoly, ütős mozi ez. Én nekik ajánlom ezt a filmet, feltétlenül. Aki viszont már látta, az azért jól gondolja meg. A plusz órával ugyanis nem lett több a film. Hosszabb mindenképpen, de ennek ellenére igazán jelentős többletet nem sikerült hozzátenni ehhez a történethez. Ráadásul annak idején az ereje is a sűrűségében nyilvánult meg leginkább. A kezdeti erotikus fülledtség fokozatok nélkül, folyamatosan vált egyre elviselhetetlenebbé, a végső őrület így vált érthetővé és főleg, megélhetővé. Ez az új változat bőbeszédűbb, több meztelenkedést, szeretkezési jelenetet láthatunk, a mellékszálak, mint a Zorg könyvének kiadattatása, Betty barátnőjének és a pizzás Eddynek a kapcsolata, a kisváros fura rendőrei, valamint a szomszéd boltos és fehérmájú neje civódásai ugyan jobban ki vannak bontva, de ezek nem mondanak többet el Bettyről és Zorgról, mint amit eddig is tudhattunk róluk. A más újonnan beszerkesztett jelenetek, mint például a kokain-szerzés, vagy a bankrablás pedig teljesen feleslegesek. Egész egyszerűen úgy gondolom, ez a történet éppen kamarajellegéből adódóan, nem bír el három órát, megnyújtását téves rendezői koncepciónak ítélem. Beineix a film éléből és erejéből vett el ezzel, és megkockáztatom, egy legendát is sikerült lerombolnia, bár épp ő teremtette, megtehette ezt, de kérdem én, minek? Arra már nem is merek gondolni, hogy még egy bőrt akar lehúzni Betty Blue-ról, mert az már túlságosan is gusztustalan lenne. Ez a film így azokra vár, akik még nem találkoztak vele, és/vagy azokra, akik nálam engedékenyebbek.

Mert megnézni azért érdemes, csak én sajnálkozom. De úgy gondolom, ha már egyszer valaki kiengedett a kezéből valamit, akkor az akkor van kész, utólag már hiba bármit is hozzátenni, vagy éppen elvenni. Olyan ez, mint amikor a kőműves felépít egy házat, átadja, majd még éveken keresztül jár vissza toldozni-foldozni, hogy a kéményt még elfelejtettem, még egy ablakot be kell tenni és így tovább. Beineix ezt a filmet már 1986-ban egyszer bemutatta, akkor nagy siker volt, azóta viszont, néhány felszínes és hivalkodó próbálkozástól (pl. a Végzetes hipnózis) eltekintve, adós a folytatással. Így azonban ez részéről csak pótcselekvés, ráadásul nem is szimpatikus… Kár érte.

Kategória: Film
Címke: ,
Közvetlen link a könyvjelzőhöz.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.