Ágnes öcsénk (Agnes und seine Brüder, 2004)

Mondjuk az új német film néhány vonulatát, mint pl. az Amerikai pite nyomán gyártott Hangyák a gatyában típusúakat, vagy az unatkozó, de jólképzett kaszkadőröket sztárrá avanzsáló, ám teljességgel értelmetlen akciómozikat szívesen figyelmen kívül hagyom. Szerencsére azonban történik ezeken kívül más is Európa egyik legnagyobb filmiparában. A kulmináló gagyitermelés mellett születnek igyekvő, kedves, szórakoztató vagy éppen figyelemfelkeltő és gondolatébresztő alkotások is, a Lé meg a Lolától mondjuk a bátor Sophie Scholl történetéig. Ágnes öcsénk (eredetileg Ágnes és testvérei) az utóbbiba sorolható.

Oskar Roehler filmje korántsem hibátlan, ennek ellenére mégis figyelemre méltó alkotás. Az 1959-ben született rendező eddigi filmjeiben szinte kivétel nélkül a különböző szexuális perverziók (ha tetszik, a hagyományostól eltérő kielégülési formák) és/vagy drogok és/vagy alkohol béklyóiba bonyolódott párok, rokonok és házastársak kiútkeresésével foglalkozott. Ha csak a címet értelmezzük, már tudjuk, nincs ez másként ez alkalommal sem. Első blikkre egy családot látunk, a jólszituált, jómódú, felvilágosult típusból. A szimpatikus német középosztálybeli. Nem azok, akik vöröslő fejjel ordítanak és menetelnek nyaralás címén a felkapott üdülőhelyeken, hanem azok, akikről azt mondjuk: De jó lehet nekik! Lakás a Schöne Wohnung címlapjáról, papának 7-es BMW, sofőrrel, mamának kabriolet Mercedes, kisfiú házi videóstúdióval, hiszen filmesnek készül…

Azonban itt kezdődik az, amiért a film érdekes. Nincs rendben ez az idilli és nagyon szimpatikus család, mindenkinek stichje van. A német felső-középosztály diszkrét bája, idézhetném Bunuel mester remekét. Igen, az origo valahol itt lehet. Persze, születtek előtte is, de főleg utána is maró társadalomkritikai vonatkozású filmek, Makavejev-összes például, vagy mostanában az amerikai Todd Solondz filmjei, ám németek részéről ilyen maró öngúny tán még sosem volt látható. A papa úgy en bloc fura fazon, kócos, hosszú ősz haja van, távcsöves mesterlövész-puskákat gyűjt, és olyan házban lakik, amelyen egy derékszög nincs. Öreg korára meleg lett. Három fia van, a legkisebb könyvtáros, aki fehér frottírzokniban lába közét markolászva kukkolja a csinos diáklányokat, a középsőt hívják Ágnesnek, ő lánnyá operáltatta magát, és sztriptíztáncosnő lett. A legidősebb befolyásos politikus, aki székletét az irodája padlójára üríti, ez a heppje. Felesége inkább tanítványai, vagy éppen saját fia kegyeit keresi, míg a kissrác a papa fura szokását filmezi. Vagy anyjával házi marihuánaültetvényét gondozza.

Igen, Todd Solondz is megtalálta ugyanezeket a figurákat az amerikai kertvárosokban, láthattuk a Boldogságtól ordítani-ban vagy a Helyzetgyakorlatokban. Ugyanennek a témának durva és dogmatikus változata a Születésnap (Thomas Winterberg). Roehler azonban mégis kicsit más filmet tudott csinálni, inkább ihletet, bátorságot merített az előzményekből. Nála mintha lenne kiút, legalábbis egyeseknek. Ágnesnek a halál az, de az legalább megtisztító. Werner, a politikusnak nincs, hiszen minden marad a régiben. Hans-Jörg, a szexmániás könyvtáros azonban pornószínész lesz, és egy telt keblű kollégájában megtalálja élete párját. El is mennek Irakba segíteni a rászorulóknak. Ironikus? Lehet, azonban megkapja azt, amire legjobban vágyik, ez egyben büntetése is. Az eredeti és a választott nemében, a szerelemben és az életben csalódott, halálos beteg Ágnesnek a halál jelenti a kiutat, azonban ő egyedül bűntelen. Werner és családja menthetetlen.

Nem a színészi teljesítmények miatt nem tökéletes Roehler filmje. Matin Weiß Ágnes szerepében szívbemarkoló, Moritz Bleibtreu is viccesen komédiázik a fehér frottírzokniban. A film stílusában tapasztalható valami egyenetlenség, mintha a rendező bizonytalan lenne hangvételében. Néhol bizonyos jeleneteket indokolatlanul ereszt bő lére, másokat pedig túl rövidre vág. Olykor egy kedves filmvígjátékot látunk, máskor sötét pszichothrillert. Néha mintha túl szemérmes lenne, bár a mi ingerküszöbünk is le lehet taposva rendesen. Az is lehet, hogy ez az ő stílusa, csak még nem szoktuk meg. Nekem mindenesetre van kedvem tovább próbálkozni megszokásával.

Kategória: Film
Címke:
Közvetlen link a könyvjelzőhöz.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.