Kútfejek (2006)

A magyar filmszakma nagyjai összedugják fejüket és vég nélkül azon filóznak, hogyan lehetne a hazai filmgyártást kihúzni a gödörből, törvényeket alkotnak, alkotókat támogatnak, miközben talán szakmán kívülről, legalábbis nem a legbelső körökből jön a megoldás. Kapitány Iván a kereskedelmi tévéből és a reklámszakmából jött, első játékfilmje viszont valódi kultuszfilmmé vált. Az Üvegtigris (1.) ugyan mozikban még nem produkált kiugró nézőszámot, a kritika is inkább fitymálta, mint magasztalta, utóéletében viszont legendává vált. Rajongói klubok alakultak, ütött-kopott büfék vették fel az Üvegtigris nevet, zarándokutakat szerveztek a forgatás színhelyére. Az illegális fájlcserélő hálózatokon soha ennyien nem töltöttek még le magyar filmet, a producerek nem kis bosszúságára, a második rész lehengerlő indulása pedig már jórészt ennek köszönhető. Ebben Kapitány már nem vett részt, mivel ő gázt adott és továbbgördült.

De maradt az úton, állítom, a rendező ifjúkori meghatározó filmélménye Dennis Hopper Szelíd motorosok című filmje lehetett. “Easy Rider, öcsém!” Játékfilmes életműve ennek megfelelően egy utazás, valahol Magyarországon, mondjuk a 66-os (44-es, 11-es, stb.) úton, ám remélhetőleg nem a filmbéli végkifejlettel. Stációi, amelyeknél rendesen megállunk, először kávézni, majd nem sokkal később tankolni. Nem történik semmi különös, csupán továbbhajtunk néhány kilométert Lali büfékocsijától az első benzinkútig.

A magyar filmnek sikerek kellenek, elsősorban közönségsikerek, ebben az avatott filmművészek azonban jobbára csak melléfognak, míg a reklámszakma pörgős világából érkezett tempós munkához szokott filmesek nagyjátékfilmes kísérletei (Valami Amerika, Üvegtigris) rendre találkoztak a közönség szeretetével. Ebben nyilván nagy a szerepe van a profi promóciós tevékenységnek is, amelyben a reklámosok jobban otthon vannak, ám az is igaz, mind képi megfogalmazásban, mind cselekményvezetésben korszerűbb és minőségibb teljesítményt nyújtanak, mint a “művészfilmesek”.

A Kútfejek is igen jól sikerült. Amit a művészfilmesek, egyébként érthetetlenül, lenézően hanyagolnak, éppen azt csinálja Kapitány Iván és stábja. Zsánerfilmet készít, de azt jól. Atombiztos humorpaneleket, ősrégi szóvicceket, szimpla, kétdimenziós rajzfilmfigurákat használ, de ezeket legalább jól és jó ritmusban. Ügyes a film időszerkezete: a foci-vb tévéközvetítése alatt zajlik le a film sztorija, amely ugye 90 perc, nagyjából, éppen annyi, amennyi egy film játékideje. Zárt helyszínen, egy benzinkút shopjában és mellékhelyiségeiben történik minden, ez már önmagában vagy dráma, vagy komédia. Jelen esetben az utóbbi. Kevés a szereplő, hogy ne kalandozzon felügyeletlenül a figyelem, és könnyebb is rájuk odafigyelni. Jelen esetben heten vannak (mint a gonoszok): két szökött fegyenc, egy elbocsátott dolgozóból lett hacker és jogtiszta lánya, Tamás, a megcsömörlött reklámguru, az alsógatyás magánkopó, aki szívesen fotóztatja magát James Bondként, valamint a bögyös shop-eladó. A nyolcadik a benzinkutas. A figurákat ismert magyar színészek alakítják, nem említenék senkit név szerint (lásd: stáblista!), mert egytől egyig mindannyian frissen és görcsmentesen hozzák azt, amitől padlót fog fogni a közönség. Magyar filmeken ritkán látható fesztelen színjátszást nyújtanak, ennyi kell egy vígjátékba, nem több és nem kevesebb.

Szintén dicsérni tudom a forgatókönyvet, magyar viszonylatban ez egy kifejezetten jól összegyúrt, kiválóan meghúzott szkript, pergő, vicces dialógusokkal, frenetikus szituációkkal. Ha nem tudnám kiket látok a vásznon és nem olvasnék a szájakról magyar szavakat, lehetne ez akár egy amerikai független akció-vígjáték is. Megbocsáthatóak a kissé avíttas benyögés is, mint a “Hahó, kérem, megismer? – mondja a benzinkútnál az autóból kiszálló nő, a mélán ácsorgó benzinkutasnak, – Én vagyok a vevő!” Lehet, hogy a film célközönsége már nem ismeri ezt a poént, és hát az Önök kérték is rendre régi kabaréjeleneteket sugároz, egy Szécsi Pál és egy Zámbó Jimmy szám közt.

Látható a filmben egy meglehetősen abszurd akciójelenet is, olyan igazi helikopteres, kötélen leereszkedős, kommandós, amely után senki nem mondhatja, mi (magyarok) nem tudunk akciójelenetet készíteni. Úgy van összevágva és fényképezve, ahogy ezt műfajilag kell, ezt sem John Woo, sem Tony Scott nem csinálja másként, csak sokkal több pénzből. De egészében inkább egy Guy Ritchie-stílusú, kétpisztolyos, sakkban tartós, vicces komédia ez. És ami a fő: ha nem tudod, hogy magyar, meg nem mondanád!

Kategória: Film
Címke:
Közvetlen link a könyvjelzőhöz.

Egy hozzászólás a(z) 0ejegyzéshez

  1. Visszajelzés: Mit nézzünk ma a tévében? – Csütörtök | asanisimasa

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.