Az eresztékeiben recsegő-ropogó magyar filmtársadalomnak talán az utolsó pillanatban jött a várva várt Filmtörvény, mely ugyan messze nem tökéletes, azért tartalmaz egy fontos passzust, miszerint a hazánkban forgatott külföldi produkciók 20%-os adókedvezményben részesülnek. A 20% persze a gyártó producerek számára jó elsősorban, joggal feltételezhető azonban, hogy eme produkciókban nagy tömegekben alkalmaznak éhkoppon tengődő magyar filmes szakembereket, színészeket is. Ez viszont a hazai szakmának jó. A honi sajtó nagy teret szentelt ebben a szép új világban első külföldi fecskeként ideérkező külföldi produkciónak, ami persze nagyrészt magának, a még mindig nagy népszerűségnek örvendő, és újra kardozós filmet forgató Hegylakónak (Christopher Lambertnek) köszönhető, illetve hogy mellette komoly szerepet kaptak tehetséges, fiatal magyar színésznők is, akik nem mellesleg a bulvársajtót meghatározó celeblistákon is előkelő helyen állnak.

Nos, a mű elkészült, a mozigép forog, az alkotók is pihennek, talán felengedtek már a szemlátomást fogvacogtató, tavaly februári fóti forgatás óta. Mindenesetre mi itt úgy gondoljuk, hogy abban a távoli Spanyolországban, ahol a film játszódik, soha nem lehet olyan hideg, hogy a lehelet meglátszódjék. Ezzel szemben, látva a filmben a dialógussal küzdő szereplők száját rendre elhagyó bodor párafelhőt, sokszor inkább Rettegett Iván komor udvarában érezhetjük magunkat, nem egy szintén sötét (középkori), de azért nyilvánvalóan mediterrán városban. Ez persze kekeckedés, a spanyol inkvizíció rémtetteit nehezen lehetne napfényes díszletek közt érzékletesen ábrázolni, bár valójában azok között zajlott.

Adrian Rudomin A harag napja című filmjében van sok minden, jó is, rossz is egyaránt. Jó az alapötlet, de a forgatókönyvvel, a dialógusokkal már vannak gondok. Érdekes a téma, a mórok kiűzése után egy szerencsés házasság révén egyesített országban, a “belső megtisztítást” az inkvizíció vállalta magára, Egy az ország, egy az Isten máig visszhangzó jelszavával. Eretnekekként bélyegzett meg mindenkit, aki nem katolikus és spanyol, elsősorban a nagy lélekszámú szefárd zsidóságot, akiket az országból kiűzetett, illetve a maradókat máglyahalállal büntetett. Sokan menekültek, de sokan nevet változtatva katolikus hitre tértek, megtartva vagyonukat, pozícióikat. A családfák féltve őrzött titkok lettek, az inkvizítorok azonban minden titkot fel akartak tárni. A titkok őrzésének, illetve feltárásának tény, hogy voltak véres áldozatai, méghozzá iszonyú nagy számban, azonban a film sugall valami mást is, sőt magyarázatot kínál. Eszerint a korabeli zsidóüldözés fő oka az, hogy maga a főinkvizítor, Tomás de Torquemada is zsidó származásának elfedése miatt folytatta tevékenységét, és erre a katolikus hitre tért, magas és befolyásos pozíciókat elfoglaló más zsidó származású spanyolok “áldást”, sőt megbízást is adtak. Nem vagyok történész, nem tisztem ennek hitelének megítélése, de élek a gyanúperrel, itt valami nem eléggé klappol. A film által sugallt általánosítás ugyanis könnyedén megfelelhet annak a messzi, gonosz tájékra vezető, a mai napig sokat hangoztatott gondolatmenetnek és/vagy paranoid összeesküvés-elméletnek, miszerint a zsidók tragédiájának legfőbb okozói ők maguk… Ehelyett inkább azt mondom, Rudomin forgatókönyve suta, történelmi hitelességében felszínes ismeretekre támaszkodik, dramaturgiai arányaiban elméretezett, dialógusaiban darabos, szögletes, sekélyes nyelvezetű. Ámbár ez utóbbi esetben lehet, hogy csak a magyar szinkron sikerült bűn rosszul, de nálunk ezzel vetítik, eredeti hanggal nem állt módomban a filmet górcső alá vetni, megengedem, e tekintetben lehet más is a helyzet.

Pozitív elem viszont egy újabb tehetséges magyar operatőr feltűnése. Az eleddig főleg reklámfilmekben tevékenykedő Lajos Tamás néhol a korabeli festmények (El Greco, Velazquez) által is igazolható, hiteles és atmoszferikus képi világot teremt. A napfény íze ruháival Oscar-díjra jelölt Szakács Györgyi jelmezei pompázatosak, fontos elemei a képi hitelességnek. Ágh Márton díszleteiről ugyanez mondható el. A vége-főcím tanúsága szerint a stáb 80%-a magyar, munkájukért dicséret jár, remélhetőleg a fizetésüket is megkapták. Rajtuk, és az itt nem említett, de hasonlóan korrekt teljesítményt nyújtó szereplőkön nem múlik a film sikere…