A bárányok harapnak (Black Sheep, 2006)

Úgy van az, ahogyan a mi drága Virág elvtársunk oly frappánsan megfogalmazta: az “élet nem habostorta”, mivel a “nemzetközi helyzet fokozódik”. Nos, a filmkritikus élete sem habostorta, néha gyomorforgató “falatokat” is meg kell néznie, a nemzetközi helyzet pedig annyira fokozódik, hogy már az erőszakmentességet hirdető zöldek is kénytelenek brutális eszközökhöz folyamodni, céljaik elérésének érdekében.

Mint ahogy Pelikán gátőrt sem, úgy a kritikust sem sajnálja senki, végzi úgy a dolgát az oktalan, ahogy tudja, a környezetvédő zöldekről is tudható, hogy vegetáriánus altruizmus ide, világ sorsáért aggódás oda, olykor ők sem riadnak vissza egy jó kis túszejtéses terrorakciótól, szabadságban való akadályoztatástól és magánvagyon megsértésétől, ha úgy adódik. Ám horrorfilmet talán még nem vetettek be a világbéke és a génmódosítás elleni tiltakozás jegyében, azonban most itt az alkalom, így itt összekapcsolódhatnak Virág elvtárs, Pelikán gátőr, a filmkritikus és a környezetvédők.

Persze, amellett, hogy a horror nagyrészt mindig szimpla ijesztgetés, a tudatalattink legmélyebb bugyraiban rejtező borzalom l’art pour l’art megjelenítése, azért valami message, vagyis üzenet is volt mindig a műfajban. Gondoljunk csak az egyik műfaji alapvetésre, a Frankensteinre, az is részben arra hívta fel figyelmünket, hogy csak óvatosan azzal a tudományos úttöréssel, mert még esetleg baj lehet, innen kezdve se szeri, se száma a valamilyen lény (légy, ember, alien, stb.) emberrel való nem kívánt egyesülésének. Amellett, hogy az efféle filmekben, mintegy szórakoztatásképpen, rém gusztustalanul szakadnak az izmok, reped a bőr, ömlik a testek különféle nedves beltartalma, be is villanhat a kérdőjel, vajon mi zajlik azokban a világtól elzárt, titkos laboratóriumokban. Jó ez nekünk? Meg hasonlók. A lényeg azonban nem ez.

A Bárányok harapnak is majdnem ilyen film, azonban egy kicsit talán több. Vagy más. Van egyrészt ez a környezetvédő dolog. Új-Zéland ugye, errefelé elsősorban arról ismert, hogy ott készült a Gyűrűk ura, másrészt hogy iszonyú messze van, harmadrészt pedig, hogy többször annyi birka lakja, mint ember. (A birka most tényleg arra a szelíd, gyapjas kérődzőre értendő, amelyről felhőket is szokás elnevezni.) A hobbitok road moviejából megismert lélegzetelállítóan gyönyörű tájak adják e filmnek hátterét is, hej, de szép föld is ez! A birkák úgy legelésznek ezeken a vad lankákon, hogy bárki élete első fényképén megörökítve ezt, tuti biztos magazin-minőségű képet produkálna. Egyszerűen nem lehet elrontani. A birkatenyésztés pedig Dolly, a klónbirka megszületése előtt is Új-Zéland gazdaságának húzóágazata volt, így vannak, akik úgy gondolják, hogy ennek így is kellene maradnia. Ők e film készítői, többek között. Viszont vannak, akik a tudomány haladására, jobb szaporulatra és a várható nagyobb haszonra hivatkozva, Dolly pártján vannak, mintegy valós alapszituációt biztosítva, ők a film gonosz szereplői. A jók ügyefogyott hagyományőrző farmerek és meglehetősen korlátolt, de azért kellően szexis környezetvédők. (Lehet, hogy a Greenpeace-nek is nem ezzel a mára már ciki alkaidás-gerillás imázzsal, hanem jó csajokkal kellene hirdetnie ügyét?)

A film véres, de egyáltalán nem komolyan vehetően. Műfajilag horror-komédia. Rágódom rajta, hogy nem paródia-é, ám nem hiszem. Ezeknek ott “down-under” egész egyszerűen ilyen a humoruk. Ha valaki látott már dél-afrikai vagy ausztrál vígjátékot, az tudja miről van szó. Az új-zélandi is ugyanez. E távoli föld őslakosai egészen komolyan gondolták, ha ellenségükre nyelvet öltenek és ijesztő pofákat vágnak, akkor az elmenekül. Mondjuk, a dologhoz az is hozzátartozik, hogyha mégse, akkor megették… Tehát ilyen a humoruk. Tuti a puki, altesti a humor, nagy dózisban. Itt most horror köntösbe engedve. Ehhez, ha hozzávesszük, hogy egy őrült tudósos, zombis és farkasemberes klisékre épülő horror az a köntös, sejthető, itt lesz aztán gusztustalanság, oszló-foszló porhüvelyek, elharapott végtagok és kibelezések, a valóságban még több is. Már-már Monthy Pythonosan abszurd, hogy az alapanyag a biblikusan ártatlan bárány. Birka. Juh. Vagy mi. Azt mondom hát, hogy kellő rákészüléssel vicces és szórakoztató ez a film, csak egyetlen pillanatát sem szabad komolyan venni. A meglehetősen szimpla, de fontos és igaz üzenet úgyis át fog jönni, főleg, hogy közben jókat nevethetünk az önmagukat és ügyüket túlzottan is komolyan vevő hippi környezetvédők korlátoltságán. Feltéve, ha bírjuk gyomorral… Birkagyomorral. LOL.

Kategória: Film
Címke:
Közvetlen link a könyvjelzőhöz.

3 hozzászólás a(z) A bárányok harapnak (Black Sheep, 2006) bejegyzéshez

  1. ChrisDry szerint:

    Anno az év csalódása volt, azt sem értem miért néztem végig. 10/-1

  2. Visszajelzés: Mit nézzünk ma a tévében? – Hétfő | asanisimasa

  3. Visszajelzés: Mit nézzünk ma este a tévében? – Hétfő | asanisimasa

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.