Akaratlanul (De Ofrivilliga, 2008)

A fiatal svéd dokumentarista, Ruben Östlund e filmjében néhány egymástól független történetet mesél el, melyeknek szereplői a közösség pillanatnyi igényeinek való megfelelés, az erre irányuló cselekvés és az ezért viselt/nem viselt felelősség vállalásának problematikájába bonyolódnak egy „tikkasztó” svéd nyáron.

A kísérlet

Láthatunk ebben a filmben egy kísérletet, melyet a rendező Ruben Östlund tanítónő édesanyja a valóságban is elvégzett a harmadik osztályos diákjaival. A kísérlet a következő: a tanítónő az egyik gyereket kiküldi az osztályból, majd a többiekkel megbeszéli, hogy amikor visszahívja az illetőt, kérdéseket fog feltenni neki. Az osztály feladata az lesz, hogy szembehelyezkedjen a kiküldött gyerek válaszaival, még akkor is, ha az a „jó” választ adja. A tanítónő visszahívja az osztályba a diákot, majd két vonalat mutat neki, és kérdi, melyik a hosszabb. A diák természetesen arra mutat, amely szemmel láthatóan a hosszabb, ám az osztály (a megbeszéltek szerint) kórusban kiáltja, hogy a másik (a rövidebb) a hosszabb. A tanítónő további táblákat mutat, a diák a harmadiknál már engedelmeskedve az osztály által sugalltaknak, a „rossz” választ adja: a rövidebb vonalra mutat, hogy az a hosszabb! Östlund és stábja több alkalommal megismételte a kísérletet, az eredmény az lett, hogy tíz esetből legalább hatszor a kiküldött diák behódolt a köz akaratának, akkor is, ha a saját szeme által látta, hogy az hamis. E kísérlet lehet az Akaratlanul című film tézise, melynek különböző variánsait boncolgatja, ha jól számoltam, öt különböző, egymástól független kis történetben a rendező: hogyan viselkedik az egyén (a jóléti, demokratikus svéd „bezzeg”-társadalom becsületes és tipikus tagja) akkor, ha váratlan és kínosnak ítélt szituációba kerül. Mennyire működnek, illetve ahogy látni fogjuk, inkább nem működnek az efféle szituációknak a fennálló társadalmi elvárásoknak megfelelni kívánó megoldásai, és mennyire nehezen vállalja az ember ezekért a felelősséget, legyen szó akármilyen banális esetről is.

A valóság megragadásának különböző módozatai

Több filmes módszere is lehet a valóságban zajló folyamatok ábrázolásának. Az egyik a szó szoros értelmében vett dokumentumfilmes, amikor az operatőr a valóság nyomában liheg kamerájával, ujját állandóan a rec gombon tartva. Az elkészült musztereket aztán szigorú időrendben egymás mögé vágva megkaphatjuk a valóság valósághű reprodukcióját. Egy másik lehet az, amivel például a dán dogmatikusok, vagy kissé más módon a kiváló osztrák Ulrich Seidl is próbálkozik, hogy beavatatlan szereplőket (persze, gyakran a dolog sikerére apellálva, éppen ez effélékre kiképzett színészeket) hoz szituációba, aztán vár, mi lesz. Ami lesz, az esetben maga lesz a brutális valóság (lásd: pl. Születésnap, illetve Kánikula) artisztikus mása. Aztán van az, amikor a filmes alapos előtanulmányokat végezve választ ki valóságos eseményeket, egy buszutazást, egy iskolai tanár általi gyerekverést, egy tragikus szülinapi rakétázást, egyedül hagyott, unatkozó tinicsajokat vagy a természetbe kihelyezett féktelen kanbulit. Ezután az illető filmes – jelen esetben Ruben Östlund – az események szereplőivel, nyilván hosszas rábeszélésre, ám ezúttal már a kamera diszkrét jelenlétében mintegy újrajátszatja azt, így reprodukálva a valóságot annak hiteles helyszínein és hiteles szereplőivel.

A kép, amit látunk

Az persze mindegyik esetben alaptétel, hogy a Valóság a maga teljes valóságában technikailag reprodukálhatatlan. Hiszen, ahová a kamerát leszúrjuk, már kiválasztottunk egy szubjektív nézőpontot, amelyből csak azt mutatunk meg belőle, amit a kamera képkivágása megenged. Östlund ezt a problémát egy elegáns trükkel próbálja feloldani: az ad hoc (alkalomszerű, esetleges) aspektussal. Azaz, egy percig nem gondolkozik azon, hogy mit mutasson a kamerája, mi fér bele a képbe, gyakran éppen az nem, ami történik, akik beszélnek. Fej nélküli emberek, a képkivágáson kívüli történések. A kamera fixen áll valahol, ahová éppen ötletszerűen leszúrta és veszi azt, ami éppen előtte van. A valóság egy szeletét, amelyből azért könnyedén következtetünk az egészre. Nem maradunk le semmiről, ha nem látjuk, tudunk róla, mert a következő szekvenciát már egy másik nézőpontból látjuk. A többféle nézőpont egymás mellé helyezve a teljesség illúzióját adja. Azonban aki e szekvenciákat összefűzi, a sorrendiséggel, a jelenetek kiválasztásával, illetve elhagyásával is tud manipulálni, jó esetben a hiteles, valódi képekkel mondanivalóját tudja közölni. Miképpen e filmben Östlund is, bizonyítja a tételt, hogy az egyén legtöbbször akaratlanul a rossz döntést hozza, mert azt hiszi, az adott közösség elvárásainak így felel meg, holott hol máshol lenne meg a lehetősége a szabad választásra, mint az egyik legszabadabbnak hitt svéd társadalomban. Nem ő tehet arról, hogy mi erre a lesújtó következtetésre csak legyintünk: ennél sajnos a mi magyar ingerküszöbünk lényegesen magasabban van, a helyzet ennél sokkal rosszabb, amellett, hogy a következtetés ránk is érvényes. Hogy mást ne mondjak, nálunk nem a tanár fenyít, hanem a tanárt fenyítik… De ettől függetlenül ez egy tehetséges és szimpatikus film, ami ott, a jóllakott svédeknél mellbevágó is lehet. Végül is, ez a lényeg. Asanisimasa: 6/10

Kategória: Film
Címke:
Közvetlen link a könyvjelzőhöz.

3 hozzászólás a(z) Akaratlanul (De Ofrivilliga, 2008) bejegyzéshez

  1. Visszajelzés: Play, Gyerek”játék”? (Play, 2011) | asanisimasa

  2. Visszajelzés: Lavina (Turist / Force Majeure, 2014) | asanisimasa

  3. Visszajelzés: A négyzet (The Square, 2017) | asanisimasa

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.