Don kocsmája (Don’s Plum, 2001)

Nyílik az ajtó, és lazán belép rajta Leonardo Di Caprio. Megtorpan, átnéz a bejárat mellett álló akváriumon, épp úgy, mint a Rómeó+Júliában, csak ezen az oldalon most Claire Danes helyett mi ülünk. Illetve egy csapat középosztálybeli jóllakott napközis, akik rendes szombat esti szórakozásként ebben a kocsmában szívatják a pincérnőket, a hozzájuk csapódó csajokat és nem utolsósorban magukat.

Don kocsmája egy amolyan igazi amerikai tucatétterem, amely a hátsó traktusban egy bárban folytatódik, mint helyi specialitás. Nincs szó róla a filmben, de nagy eséllyel megtippelhető a menü: két-háromfajta hamburger, sültkrumpli, csirkemelles, tonhalas és vegás saláták, gyári fagylaltkelyhek csokoládé-vanília-puncs ízek variációiban, esetleg olaszos hangzású fantáziaelnevezésekkel, shake-ek, kólák, kávék. Az egyik asztalnál már ül egy népesebb társaság, közéjük huppan le Leo, hogy kezdetét vegye a szokásos szombat esti lötyögés. Az ún. szórakozás egymás szívatásából áll, első lépésre Leo rögtön ki is szekál egy ismeretlen csajt a csapatból, aki sírva rohan el (hogy aztán a kocsma parkolójában egy fa testápolóval verje szét az egyik srác Wrangler Jeepjét). Mindenesetre ebben a hangvételben folytatódik tovább a csevej, a szokásos, 18-20 évesek központi témáiról, dugás, drogok, maszturbáció, drogok, szopás majd egy kis pincérnő, és/vagy szomszéd asztalnál étkező, és/vagy lejmoló alkesz-szívatás, majd megint dugás, szopás. Persze, szóban, üdítőzés és irdatlan mennyiségű cigarettafüst termelése közben. Amerika eljövendő középosztálya szórakozik.

A Don kocsmája című film tulajdonképpen egy végeérhetetlen, különösebb tartalom nélküli szófolyam, artisztikus fekete-fehérben, melynek célja talán a jelzett társadalmi réteg jelzett korosztályának kicsit összekacsintó leleplezése kellett legyen, ám, vagy lehet, hogy éppen ezért csupán tobzódik a banalitásban, érdektelenségben. Unalomig ismert közhelyes benyögések, a márláttamvalahol, márhallottamvalahol déja vu-je vonul végig az egész filmen. Lehet, hogy az adott korosztályba tartozó nézők, illetve a szereplők valamely tagjának rajongói találnak izgalmasat e filmben, én speciel végigunatkoztam. A fekete-fehér technika az alkotók (R.D. Robb, John Schindler és egy csomó forgatókönyvíró) szándéka szerint nyilván a művészi kiemelés, az egyedivé tevés eszközét szerette volna jelenteni, gyakorlatilag és szerintem csupán egy üres blöff. Kósza gesztus, hogy a film legalább valamilyen legyen, mondjuk, hasonlítson Jarmusch Kávé és cigarettájára, vagy Paul Auster és Wayne Wang Füst, illetve Egy füst alatt című, ennél lényegesen markánsabb, egyedibb, így érdekesebb munkáira. Nem lehet véletlen az sem, hogy később Leonardo Di Caprio és a másik, Pókemberként elég jól kifutott későbbi sztár, Tobey Maguire nyilatkozatban és bírói határozattal letiltatták e filmet az USA és Kanada filmszínházaiban, amely később is csak DVD-forgalmazásban jelenhetett meg. Ez utóbbi momentum adja meg a film igazi pikantériáját. Azt hiszem, ezzel mindent el is mondtam…

Az asanisimasa pontjai: 4/10.

Kategória: Film
Címke:
Közvetlen link a könyvjelzőhöz.

Egy hozzászólás a(z) 0ejegyzéshez

  1. Visszajelzés: Pages tagged "cigaretta"

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.