Frost-Nixon (2008)

A méregdrága olasz makkoscipőt hordó híres angol showman és humorista, David Frost életének főművét a Watergate-botrány néven elhíresült lehallgatási ügybe belebukó Nixonnal folytatott négyrészes nagyinterjúja képezi, melyben az exelnök először ismeri be bűnösségét nyilvánosan. Ennek történetét meséli el Ron Howard, aki kisujjában tudhatja a médiabiznisz minden csínját-bínját, tekintve kisgyermekszínész kora óta abban él, manapság főleg hollywoodi megaprodukciók rendezőjeként. Hogy rögtön ellent is mondjak magamnak, ez a (sok díjra jelölt) filmje éppen nem mega, hanem intim. Gyakorlatilag a címszereplő két ember csatájának “tényszerűen fiktív” elbeszélése, sok közelivel, elszánt, kemény vagy éppen kétségbeeső, összetört tekintettel.

Két tökéletesen eltérő jellemű ember összecsapása önmagában drámai, amelynek súlyát csak növeli, hogy valóságos ténykérdésekről van szó, melyben a világ vezető hatalmának első embere bűnösnek találtatik. Frost tipikus médiageci, alapvetően felületes, simulékony, de szívós, gátlástalan és céltudatos. A Michael Sheen által alakított valóságos, ma is élő figurán állandóan ott az a tipikus villogó műmosoly, melyet például nálunk a show-s Mónika gyakorol oly hatásosan, amely még akkor sem olvad le, amikor Nixon verbálisan a falhoz passzírozza. Csak Sheen szemeiben látszik az élő adásba égés páni rémületének kétségbeesése, a mosoly viszont marad makulátlan. Persze, fordul a kocka.

Nixont Frank Langella alakítja, aki ugyan külsőre nem hasonlít az igazira, jóval hórihorgasabb (Alacsonyabbnak tűnt a tévében – állapítja meg valaki a filmben vicces kiszólással…), hosszúkásabb arcberendezésű, mint az eredeti turcsi orrú. Langella belülről hozza a figurát, de azt olyan elementáris erővel, olyan érzelmi és tudati amplitúdóval, hogy egy pillanat alatt feledteti a külsejéből adódó esetleges elidegenítő effektusokat. Nixon-Langella egy tökös cowboy, vérprofi, gátlástalan, céltudatos és cinikus politikus, mint ilyen tökéletes ellenfele Frostnak. És fordítva. Ő az olasz papucscipőt nem tartja férfias viseletnek, ő a hagyományos fűzős, gojzervarrott lábbelire esküszik. De hogy ez a harmicakárhány éves amerikai történet miben érdekelhet minket, magyarokat? Szerintem kettő darab, igen lényeges kérdésben.

Az egyik, hogy elgondolkozhatunk azon, vajon mi lehet az oka annak, hogy nálunk nincs egyetlen villogó mosolyú, bájgúnár médiaharcos (vagy legyen akár foghíjas, elfogódott, tökmindegy), aki tökösen a nyilvánosság elé idézné az elmúlt húsz év politikai csatározásaiban besározódott “harcosait”, hogy kellő felkészültséggel úgy szembesítse őket saját maguk hazugságaival, mint azt tette volt David Frost a filmben, illetve a valóságban? És miért nincs egyetlen médium, amely ennek helyet adjon? Nálunk ugyan Watergate-ügy nem volt, de ezer más -gate igen. A húszévnyi Hosszú bájtok éjszakája a még mindig tart.

A másik kérdés a politikus felelősségvállalása. Persze Nixonnak is idő, alkalom, valamint kellő ráhatás kellett ahhoz, hogy beismerje bűnösségét, szembenézzen tetteivel. Hogy elmondja nyilvánosan, hogy mennyire nehéz volt lemondania az elnökséggel járó “mindenhatóságról”. Ezt az időt, alkalmat azonban kb. tízmillió magyar is megadná a bűnös magyar politikusnak. Valószínűleg nézné is megszégyenült, összetört ábrázatát hosszú percekig szuperközeliben, nem reklamálná a reklámot, meg a Barátok közt-öt. Jobban érezné talán magát így mindenki. De ezért is amerikai filmeket kell nézni…

Asanisimasa pontjai: 8/10.

Kategória: Film
Címke:
Közvetlen link a könyvjelzőhöz.

11 hozzászólás a(z) Frost-Nixon (2008) bejegyzéshez

  1. agyvihar szerint:

    “Az egyik, hogy elgondolkozhatunk azon, vajon mi lehet az oka annak, hogy nálunk nincs egyetlen villogó mosolyú, bájgúnár médiaharcos (vagy legyen akár foghíjas, elfogódott, tökmindegy), aki tökösen a nyilvánosság elé idézné az elmúlt húsz év politikai csatározásaiban besározódott “harcosait”

    Szándék biztos lenne hozzá, csak a háttér nincs meg.

    Kis országban nehéz új munkahelyet találni a szakmában, ha összeveszel a hatalmasokkal. Nincs annyi lehetőség, mint az angolszászoknál.

  2. efes szerint:

    @agyvihar: persze, nyilván ez az oka. Azonban ez a szakmáról is bizonyítvány, méghozzá bukta. Nincs egy tökös riporter Magyarországon, aki rendelkezik már annyi magánvagyonnal, hogy azt kockáztatva megcsináljon egy ekkora léptékű műsort. Túl kisszerű itt mindenki ehhez. Pedig, szerintem egy ilyen arcnak nem lennének állásgondjai utána… Ha nem itt, hát máshol.

    Ismerek személyesen olyan ma már agyondíjazott magyar filmrendezőt, aki első filmjébe saját lakását, konkrétan mindenét beletette. EZ az a mentalitás, ami ide kellene.

  3. agyvihar szerint:

    @efes: “Nincs egy tökös riporter Magyarországon, aki rendelkezik már annyi magánvagyonnal, hogy azt kockáztatva megcsináljon egy ekkora léptékű műsort. ”

    Egy dologról elfelejtkezel: a politikusaink sem mennek el olyan műsorokba, ahol kemény kérdésekre számíthatnak. Vagy csak baráti helyre mennek, vagy előre leegyeztetett témalistával, amire előre felkészülhetnek.

    Tehát ha valaki be is vállalna ilyet, nem biztos, hogy találna alanyt, aki leül vele.

    Pl. a legjobban azt utálom, hogy van valami ügy, és bejön a stúdióba az egyik oldal képviselője, elmondja az álláspontját, vége, utána jön a másik, és egy külön beszélgetésben, ugyanabban a stúdióban elmondja az övét. A vita már veszélyes lenne, mert valamelyik alulmaradhatna, pedig engem, mint nézőt, ez érdekelne.

    Minek kockáztassanak, ha biztosra is lehet menni?

  4. saking szerint:

    @agyvihar: “Egy dologról elfelejtkezel: a politikusaink sem mennek el olyan műsorokba, ahol kemény kérdésekre számíthatnak. Vagy csak baráti helyre mennek, vagy előre leegyeztetett témalistával, amire előre felkészülhetnek.”

    Pedig ha létezne az a bizonyos tökös riporter, bizony hogy képes lenne (vagy kellene legyen) arra is, hogy kiprovokálja politikusainktól a választ.. Volna az a határ, ahol már nem bírná az illető, és inkább vállalná a szembesítést, csakhogy lehetőséget kapjon a saját verziójának ismertetésére is. Akkor is, ha az hazugásg. – Valóban elég kisstílű minden ezen a szinten Magyarországon.

    Ugyanakkor van ilyen jellegű próbálkozás a magyar médiában: a Hír TV Célpont című műsora. Más dolog, hogy ott mindig az MSZP és az SZDSZ a célpont, ebből kifolyólag pedig enyhén szóva egyoldalú, a másik meg az, hogy a szerkesztők ebben az esetben sem rendelkeznek azzal a magánvagyonnal, amiről beszélt efes. Mindezen túl az említett TV-csatorna említett műsora messze az első ilyen jellegű. Több és bátrabb ilyen kellene!

  5. Azhát szerint:

    Emlékeztek a Kék villám című filmre?

    Abban van egy emlékezetes jelenet: a lépcsőn ott áll a főhős csaja, kezében a videókazettával, amely bizonyítja, hogy nagy emberek sárosak egy ügyben. A lépcső tetején ott a riporter, és kapacitálja a lányt, hogy adja ide a kazettát, én leadom a műsoromban, a nyilvánosság ereje győzni fog stb., a lépcső alján meg már ott vannak az ügynökök, már nem is tudom cia, vagy fbi, és győzködik a lányt, hogy nekik kell megkapniuk a kazettát, mert nagyon fontos államérdek, nemzetbiztonsági ügy, a lány akár börtönbe is kerülhet ha ellenszegül stb.

    Persze ki lehet találni, hogy a lány a riporternek adja a kazettát, az leadja, mindenki megtud mindent, győz az igazság, az ügynökök egyből eltakarodnak megszégyenülve, később a főhős meg is semmisíti a helikoptert, holott ehhez igazán nincs joga, de ő a főhős…

    Fogalmam sincs, hogy ezek a dolgok mennyire tükrözik a valóságot – de az tény, hogy az amcsi filmekben az ilyesmit hangsúlyozzák mindig.

  6. herrandras szerint:

    nekem nagyon tetszett ez a film

  7. saking szerint:

    @Azhát: “a lány a riporternek adja a kazettát, az leadja, mindenki megtud mindent, győz az igazság, az ügynökök egyből eltakarodnak megszégyenülve”

    igen, hát a valóságban ez nem így működik, ahogyan arra te is rávilágítasz a következő bekezdésedben.. nagyon nem így működik. sok példát lehetne felsorolni, de az már nem ehhez a blogbejegyzéshez tartozna 🙂

  8. efes szerint:

    @saking: Pedig az igazság, mint fogalom, mint erkölcsi “hovatovább” nálunk is megvan, lásd: Mátyás, az igazságos, három a magyar igazság, stb. Nem kéne tán ezért is az USÁ-ba menni… 🙂

  9. efes szerint:

    A magánvagyon kockáztatását különben azért tartom nagyon fontosnak, mert így talán a legnagyobb a valószínűsége a függetlenségnek. “Én a saját faszommal verem a csalánt” esete lenne ez, s mint ilyen, talán megfellebbezhetetlenül hiteles.

  10. Senderos szerint:

    jó film, viszont nagyon zavaró volt, hogy egy brezsnyev hasonmás játszotta nixont. nekem egész film alatt tudatosítani kellett magamat, hogy ez a csávó most az amerikai elnök, nixon.

    upload.wikimedia.org/wikipedia/en/8/81/Brezhnev.jpg

  11. efes szerint:

    @Senderos: Brezsnyev-hasonmás? 😀 Az biztos, hogy Nixonra kevésbé emlékeztet Frank Langella.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.