Az akciófilm műfajának igen markáns alfaját képezik azon filmek, amelyeket talán mester-tanítvány filmeknek lehetne nevezni. (Meg vannak például a “dzsungel mélyén” típusúak is, de erről később.) Valószínűleg a távolkeleti kungfu filmektől eredeztethető e filmtípus, hiszen mifelénk, a zsidó-keresztény kultúrkörben nincs igazán hagyománya az olyan mélységű tanár-diák viszonynak, mint mondjuk tapasztalható egy dojóban (ami egy, a harcművészetek gyakorlására szolgáló, és egyben szent helyiség). A mester a hosszú évek során felhalmozott tudásával, életszemléletével, bölcsességével és életvitelével feltétlen és kötelező tiszteletet parancsol a tanítványok körében, szinte mindenható, de mindig jó célok vezérlik. Persze, inkább csak a legendákból tudhatunk, mi földön járók erről, hiszen a tanítványok, akikből egy idő után magukból is mesterek válnak, szinte sohasem beszélnek arról az időről, amelyet még zöldfülűként a mester szárnyai alatt töltöttek. Csak a beavatottak számára megnyíló, zárt világ ez. Csakúgy, mint azoknak a magasan képzett, gyilkolásra tervezett, kommandó-csapatoknak a világa is szigorúan titkos, amelyek a kormányok piszkos külügyeit hivatottak lehetőség szerint gyorsan és csendben lerendezni. Ezeket a katonákat a cél megvalósítása tüzeli mindenek felett, életük a túlélés. Ha elbuknak, a hozzátartozók mindössze egy szűkszavú táviratot kapnak, miszerint GI Joe kötelességteljesítés közben… Ha pedig teljesítik a teljesítenivalót, még egy csillag, leléphet! Egy ilyen kommandó parancsnoka – mester, a beosztottak – tanítványok, már csak a kötelező keleti harci fogások miatt is, meg a dolog természetéből adódóan is.

Aztán vannak a “dzsungel mélyén”-filmek, amelyekben (mint az akciófilmek 99%-ában) szintén kommandósok szerepelnek, ám a dzsungel mélyén, liánok között, nedves, bűzös környezetben, indiánoktól, más természeti népektől eltanult trükkökkel küzdenek a túlélésért, vagy amiért küzdeni kell, adott esetben.
Olykor meg az történik, hogy van egy igen jól kiképzett gyilkolászógép, aki mellesleg nem is néz ki annak, de tudható, hogy rém veszélyes, nos, ez a pali bekattan. Ott hagy csapot-papot, háborút, öltönyös CIA-ügynököket, hogy a kommandóiskolában tanultakat felhasználva, kiköltözzön a dzsungelbe, a rászoruló állatok jogait megvédendő, azokat lelőni szándékozó vadászokat belezzen ki.

(Anti)hősünket (Benicio del Toro) minden környékbeli egyenruhás üldözni kezdi, el is fogják, de csak azért, hogy újra, több vérbe fagyott áldozatot hátrahagyva, megszökjön. A mester, aki e szabadon futó, ölésre programozott robotot kiképezte, véletlenül a szomszéd erdőségben tevékenykedik állatvédő felügyelőként, szintén nem igazán vadászpártian (Tommy Lee Jones). Egyértelmű, hogy a fékevesztett tanítványt csak egyvalaki állíthatja meg, a mestere. Ám tulajdonképpen ők majdhogynem egy oldalon állnak, a vadakén, a civilizáció és a politika ellenében. Üldözés, menekülés, nagyon véres verekedések…

A Veszett vad című filmet William Friedkin rendezte, akihez a Francia kapcsolat, vagy az Ördögűző című klasszikusokat köthetjük, e friss munkája a fentiekhez nem mérhető ugyan, de az átlagnál mindenképpen jobb, afféle gyakorlati mestermunka. Tökéletes vegyítése a Rambó I-nek a műraszta gyilkos ufó Predatorral, valamint a Szökevény és az Életre-halálra című, szintén Tommy Lee Jones által főszerepelt üldözéses moziknak, többek között.
A nem túl eredeti, de azért jól megírt forgatókönyv két kulcsfiguráját élettel tölti meg Jones, illetve del Toro, nem hiába Oscar-díjasok mindketten. Küzdelmük feszültségteli, s mivel kizárólag kést használnak, meglehetősen magas szinten tanultak meg egy kizárólag erre specializálódott harcmodort, amely viszont tényleg nagyon véres jelenteket eredményez a filmben. Gyengébb idegzetűek, 18 éven aluliak, satöbbi, satöbbi, legyenek észnél. Egyébként és természetesen, a rendező Friedkin is Oscar-díj tulajdonos, ami ha másért nem is érdekes, azért mindenképpen valamiféle garancia a minőségre, amit ez a film, a műfaji sajátosságként kötelező izgalmak és feszültség mellett, képvisel is. Asanisimasa: 7/10.
Kategóriák
- Amazon Prime (8)
- Apple TV (12)
- Disney+ (8)
- Film (2 591)
- Filmnaplók (125)
- Hírek (251)
- HBO Max (97)
- Merza Gábor sörös filmajánlói (10)
- Netflix (229)
- Perry szerint… (23)
- Poroló (71)
- RTL+ (4)
- Saját szoba (63)
- Színház (36)
- Szemlék, filmfesztiválok (144)
- Tévé (980)
- Zene (31)

Meta
Szerzők
Blogroll
- Mit nézzünk ma este a tévében? Filmajánlatok a tévék műsorából
- Saját szoba – filmes blog
Legutóbbi hozzászólások
-
Legutóbbi bejegyzések
Tetszési indexek
Archívum
- 2026 január
- 2025 december
- 2025 november
- 2025 október
- 2025 szeptember
- 2025 augusztus
- 2025 július
- 2025 június
- 2025 május
- 2025 április
- 2025 március
- 2025 február
- 2025 január
- 2024 december
- 2024 november
- 2024 október
- 2024 szeptember
- 2024 augusztus
- 2024 július
- 2024 június
- 2024 május
- 2024 április
- 2024 március
- 2024 február
- 2024 január
- 2023 december
- 2023 november
- 2023 október
- 2023 szeptember
- 2023 augusztus
- 2023 június
- 2023 május
- 2023 április
- 2023 március
- 2023 február
- 2023 január
- 2022 december
- 2022 november
- 2022 október
- 2022 szeptember
- 2022 augusztus
- 2022 július
- 2022 június
- 2022 május
- 2022 április
- 2022 március
- 2022 február
- 2022 január
- 2021 december
- 2021 november
- 2021 október
- 2021 szeptember
- 2021 augusztus
- 2021 július
- 2021 június
- 2021 május
- 2021 április
- 2021 március
- 2021 február
- 2021 január
- 2020 december
- 2020 november
- 2020 október
- 2020 szeptember
- 2020 augusztus
- 2020 július
- 2020 június
- 2020 május
- 2020 április
- 2020 március
- 2020 február
- 2020 január
- 2019 december
- 2019 november
- 2019 október
- 2019 szeptember
- 2019 augusztus
- 2019 július
- 2019 június
- 2019 május
- 2019 április
- 2019 március
- 2019 február
- 2019 január
- 2018 december
- 2018 november
- 2018 október
- 2018 szeptember
- 2018 augusztus
- 2018 július
- 2018 június
- 2018 május
- 2018 április
- 2018 március
- 2018 február
- 2018 január
- 2017 december
- 2017 november
- 2017 október
- 2017 szeptember
- 2017 augusztus
- 2017 július
- 2017 június
- 2017 május
- 2017 április
- 2017 március
- 2017 február
- 2017 január
- 2016 december
- 2016 november
- 2016 október
- 2016 szeptember
- 2016 augusztus
- 2016 július
- 2016 június
- 2016 május
- 2016 április
- 2016 március
- 2016 február
- 2016 január
- 2015 december
- 2015 november
- 2015 október
- 2015 szeptember
- 2015 augusztus
- 2015 július
- 2015 június
- 2015 május
- 2015 április
- 2015 március
- 2015 február
- 2015 január
- 2014 december
- 2014 november
- 2014 október
- 2014 szeptember
- 2014 augusztus
- 2014 július
- 2014 június
- 2014 május
- 2014 április
- 2014 március
- 2014 február
- 2014 január
- 2013 december
- 2013 november
- 2013 október
- 2013 szeptember
- 2013 augusztus
- 2013 július
- 2013 június
- 2013 május
- 2013 április
- 2013 március
- 2013 február
- 2013 január
- 2012 december
- 2012 november
- 2012 október
- 2012 szeptember
- 2012 augusztus
- 2012 július
- 2012 június
- 2012 május
- 2012 április
- 2012 március
- 2012 február
- 2012 január
- 2011 december
- 2011 november
- 2011 október
- 2011 szeptember
- 2011 augusztus
- 2011 július
- 2011 június
- 2011 május
- 2011 április
- 2011 március
- 2011 február
- 2011 január
- 2010 december
- 2010 november
- 2010 október
- 2010 szeptember
- 2010 augusztus
- 2010 július
- 2010 június
- 2010 május
- 2010 április
- 2010 március
- 2010 február
- 2010 január
- 2009 december
- 2009 november
- 2009 október
- 2009 szeptember
- 2009 augusztus
- 2009 július
- 2009 június
- 2009 május
- 2009 április
- 2009 március
- 2009 február
- 2009 január
- 2008 december
- 2008 november
- 2008 október
- 2008 szeptember
- 2008 június
- 2008 május
- 2008 április
- 2008 március
- 2008 február
- 2008 január
- 2007 december
- 2007 november
- 2007 október
- 2007 szeptember
- 2007 augusztus
- 2007 július
- 2007 június
- 2007 május
- 2007 április
- 2007 március
- 2007 február
- 2007 január
- 2006 december
- 2006 november
- 2006 október
- 2006 szeptember
- 2006 augusztus
- 2006 július
- 2006 június
- 2006 május
- 2006 április
- 2006 március
- 2006 február
- 2006 január
- 2005 december
- 2005 november
- 2005 október
- 2005 szeptember
- 2005 augusztus
- 2005 július
- 2005 június
- 2005 május
- 2005 április
- 2005 március
- 2005 február
- 2005 január
- 2004 december
- 2004 november
- 2004 október
- 2004 szeptember
- 2004 augusztus
- 2004 július
- 2004 június
- 2004 május
- 2004 április
- 2004 március
- 2004 február
- 2004 január
- 2003 december
- 2003 november
- 2003 október
- 2003 szeptember
- 2003 augusztus
- 2003 június
- 2003 május
- 2003 április
- 2003 március
- 2003 február
- 2002 december
- 2002 november
- 2002 október
- 2002 szeptember
- 2002 augusztus
- 2002 június
- 2002 május
- 2002 április
- 2002 március
- 2002 február
- 2002 január
- 2001 december
- 2001 november
- 2001 október
- 2001 szeptember
- 2001 augusztus
- 2001 július
- 2001 június
- 2001 május
- 2001 április
- 2001 március
- 2001 február
- 2001 január
- 2000 december
- 2000 november
- 2000 október
- 2000 szeptember
Mindnekinek ajánlom ezt a filmet, aki kiváncsi:
-a világ legviccesebb üldözési jelenetére ( Tommy Lee Jones kergeti a többek között biciklin menekülő Benicio Del Toro-t)
-arra, hogy hogyan kell 5 perc alatt egy vonat lengéscsillapítóját szerszámok nélkül arányolni puszta kézzel, belőle instant szabadtűzön kést kovácsolni, fújtató, üllő, kalapács, reszelő nélkül.
-Tommy hogyan pattint magának halálos, 3 cm pengehosszúságú vágófegyvert egy kovakőből, amelyet brutális hatékonysággal forgat, többször is megkarcolva vele ellenfele kültakaróját
-Azoknak, akik szereti a TOPS késekeket, azoknak tényleg ajánlom, mert Benicio az elején egy Trackerrel osztja az áldást, és emiatt kap tőlem a film 3 pontot a tízből.
Ja, és még a dinka, feszültségektől mentes sztorit már ki se emelném. Tommy Lee-ről se sikerült elhinnem, hogy ő akkora májer, aki elit kommandókban osztja az észt, ahogy Benicio-nak se sikerült elhitetnie, hogy ő a szenvtelen tanítvány-terminátor, a flegmulás ehhez nekem kevés.
A film lesavazásáért meg elnézést kérek, de számomra óriási csalódás volt, nagyon gyengének találtam. De attól másnak még persze bejöhet.
@Rorschach: 😀
Látszik, hogy nem voltál katona, nekem pl. épp ilyen kiképzőm volt, mint Tommy bácsi. Sziklakemény faszi volt, leszkanderezte az egész gyíkszázadot, pedig volt köztünk válogatott kenus és országos bajnok erőemelő is. Ja ő kb 50 volt, mi meg 20.
Benicio Del Toro pedig… Szóval láttál már mexikói bunyóst bunyózni? Nem kell arcot festeni, és kötegnyi izmot növeszteni, hogy valaki valódi gyilkos legyen. Szerintem helyén van mindkét karakter. Biciklivel menekülni pedig ér, sőt, azzal lehet a legjobban…
@efes: Persze, attól hogy nekem voltak ilyen élményeim, még nem kell hogy másnak is legyenek ilyenek..:) Jaja, nem egy ördöglakat ez a film, de szerintem egy uncsi pénteki rutinkocsmázásnál jobb. Persze, egy jobb bulit azért ne hagyjon ki senki miatta… 🙂
@efes:
Voltam katona 😉 De csak sorkatona, ha te hivatásosra értetted, akkor nem.
Mexikói bunyóst sem láttam még bunyózni, de a bunyóról azért _én_ is tudok pár dolgot, és én se a kötegnyi izmokat kérem számon a szereplőkön… pl. nekem volt teltházas profi ökölvívó meccsem, és nekem sincsenek kötegnyi izmaim.
Számomra egyszerűen nem voltak hihetőek, ennyi.
Pedig bírom Tommy Lee Jones-ot is, meg Benicio Del Torot is.
A nagy izmokról meg még annyit, hogy azért az eredményes küzdősportosok ritkán egyszálbélűek. Lehet, hogy nincsenek akkora mellizmaik, hogy melltartó kelljen hozzá, meg márványossá kidolgozott bicepszük, de azért egyből látni, hogy nem kispárnahímzéssel foglalkoznak.
DE mégegyszer, felőlem aztán odatehetik gyilkosnak a Paudits Bélát is, és én készséggel elhiszem hogy ő az, ha jól játsza el. Azért színész. A Nem vénnek való vidékből a gyilkos pl telitalálat volt. Benicio nem volt az. Maradjon meg négyujjú Frankie-nek, vagy a Félelem és rettegés ügyvédjének, azokban brillírozott.
Az üldözéses jelenet meg benne van a világ legröhejesebb üldözéses jeleneteiben, ezt továbbra is fenntartom 😀
De a Tracker az nagyon ott volt. 😛 Régóta fáj a fogam egy olyanra. Rendkívül különös, de nagyon figyelemre méltó késmutáció, itt van egy meggyőző kis cikk róla, ha valakit érdekel:
http://www.freeweb.hu/laikus/index.html
@Rorschach: LOL Ez a cikk nagyon üt. Nekem eddig volt a konyhakés, a vajazókés, meg a zöldséghámozókés. Az utcán a román csávók mindig toltak az orrom alá valamit, hogy túlélőkés öccázé, nem köll? De ez a cikk új dimenziókat nyitott. Köszi:)))
@efes:
;D 😀
Túlélőkés öccászé 😀 Az ilyet nagyon bírom, engem is állított már meg kis cigány hogy nem kell- rugóskés nyócszázé, aztán aggódva nézte, amikor elkezdtem vizsgálgatni a hőkezeletlen, halom fos pengét, meg hogy mennyire mozog a penge kinyitva (általában lötyög, mert a liner, ami kitámasztaná a pengét, és a penge alatt marad egy bazi nagy rés, egész egyszerűen nem ér kétszáz forintot se, ráadásul ha meg is szorul, pár hét után laza lesz – egy normális, “nem piaci” folder ilyet soha nem csinál) aztán visszadatma neki hogy ilyenért neked kéne fizetni, kishaver, hogy elvigyem…
Visszajelzés: Killing Season (Vadászidény, 2013) | asanisimasa