Poroló 14. – Utolsó tangó Párizsban, 1972

A múlt század hetvenes éveinek (milyen furcsa ezt így leírva látni, mintha nagyon régen, holott éppen csak tegnap volt…) egyik nagy-nagy botrányköve volt Bernardo Bertolucci Utolsó tangó Párizsban című filmje, melyet a sors különös kegyéből, igaz, majd’ tíz évvel külföldi bemutatása után, de nálunk is látni lehetett. Persze, az olasz filmek legtöbbje azért nem esett olyan szigorú elbírálás alá az “Aczél-műveknél”, mint mondjuk egy normál hollywoodi zsáner, hiszen az olaszoknál működött/működik Nyugat-Európa legnagyobb kommunista pártja, így az olaszok tulajdonképpen elvtársaink voltak. Már, nekünk, azoknak. Bár Bertolucci is masszívan baloldali elkötelezettségű filmes volt, azért az Utolsó tangó…-ra várnunk kellett, hiszen a film az akkori közerkölcscsőszöknél bizony alaposan kiverte a biztosítékot, de nem csak nálunk, mindenütt, ahol bemutatták. Franco fasiszta Spanyolországában ugyanúgy betiltották, mint ahogy nálunk is, tíz éven át. Aztán, egyszercsak minden tiltásnak vége szakadt…

A nyolcvanas évek elejének Magyarországán, a nyugati trendekhez képest minden szinten tapasztalható spét ellenére, azért a film még jócskán ütött. A hippizmus szabad szerelem-mítoszáról ekkortájt kezdtek beszélni a fiatalok szélesebb körben, pedig hol voltak már ekkor a hippik! Már a punkok is lassan belekomformizálódtak a fogyasztói társadalomba, azonban hozzánk, itt, a vigyorgó barakkban, még a ’68-as eszmék is alig jutottak el. Az Utolsó tangó… a szabadság hűs szellője, sőt fuvallata volt. Hogy egy fiatal nő, minden érdek, sőt, szerelem nélkül csak a puszta szexért létesítsen kapcsolatot egy pasassal, ez elképzelhetetlen volt a “munka és szerelem” illedelmes országában. A valóságban persze nyilván történt efféle affér, nyilván volt ilyen a szocialista (de a nyugati) társadalomban is, ám erről, filmben eleddig még senki sem mert ilyen kendőzetlen nyíltsággal beszélni, mint ahogy ebben a filmben tette Bertolucci.

Pedig igen banális ötletből született meg ez a film, a legenda szerint Bertolucci nadrágjában, amint séta közben megkívánt egy előtte haladó, csinos, fiatal lányt. Nos, ez gyakorlatilag így van a filmben is: a Marlon Brando alakította, szélfútta furcsa pasasnak (Paul) feltűnik az öntudatos mozgású, csinos Maria Schneider (Jeanne), és úgy intézi a dolgokat, hogy az éppen lakást kereső lány egy hatalmas, üres lakásban találkozzon a férfival. Gyakorlatilag a következő jelenetben már szeretkezik az egymásnak tökéletesen ismeretlen pár. Persze, fogalmunk sem volt akkor még egzisztencializmusról, elidegenedésről, főleg nem a szocialista családmodell bűvöletében/árnyékában. Paul és Jeanne a modern társadalom két tipikus egyede, Paul felesége nemrég lett öngyilkos, a férfi fájdalmában választja a felejtésnek eme módját, így nem kíváncsi a lány múltjára, de a jövője sem érdekli, csak az kell, ami ma van, hiszen neki magának sincs már múltja, se jövője, így marad a carpe diem. A lány számára a jó húsz évvel idősebb férfi által kikényszerített affér szintén jól esik, hiszen őt filmrendező barátja (akit Jean-Pierre Léaud, a francia új hullám egyik emblematikus figurája alakít) üldözi szerelmével, melyet azonnal filmre is rögzít. A lány számára ez részben terhes, részben kényelmetlen, de ami a lényeg, hogy nincs benne semmi személyes, természetes, érzéki, amit viszont az ismeretlen Paultól gond nélkül megkap, ráadásul nagy dózisban. Az ilyen kötelék nélküli, ad hoc kapcsolat azonban még egy szabad világban sem működhet sokáig, amint Paul megváltoztatja a játékszabályokat, és konvencionálisabb síkra terelné kapcsolatukat, Jeanne drasztikusan reagál.

Az utolsó tangó… felett bizony, eljárt az idő, az a hang, az a bátorság, ahogy addig tabunak számító témákról beszél, mára talán közhelyessé vált, a hajdani botránykő mára egy kissé szépelgő, kissé modoros melodrámává vált. Nem rossz film, jobb nézni is, mint annak idején. Egyrészt már tudom, tudjuk, miről beszél, és miért éppen így, másrészt erős a nosztalgikus faktor is (egy bizonyos életkoron, mondjuk 35+on túl). Azt hiszem azonban, első látásra már nem nagyon fog senkire olyan komoly hatást gyakorolni, mint ahogy történt a nyolcvanas években. Brando persze még mindig óriási, delejes, mágikus hatású játéka ami még mindig él, a rücskös hímsoviniszta férfiállat archetípusát adja, még úgy is, hogy ma már tudjuk, a valóságban inkább a saját neméhez vonzódott. Maria Schneider is épp olyan üde, kívánatos, mint régen, dús fanszőrzete anakronisztikus a mai epilált, szőrtelenített világban, pedig milyen szép is a szőr… A harmadik szereplő, a hatalmas, szabálytalan szobákból álló lakás rám olyan hatással volt anno, hogy sokáig én is úgy, csak a falhoz támasztva tartottam saját lakásomban az ajtót, mint ahogy itt, ebben a filmben láttam; a “levegős lakberendezés” még ma is szimpatikus, de az ajtót már kidobtam. Ja igen, a zene. Gato Barbieri, az argentin jazz-szaxofonos zenéje, azt imádom. Tulajdonképpen még mindig imádom ezt a filmet is, de azt nem tudom megmondani, hogy ha valaki most látja először, arra képes gyakorolni bármilyen hatást. Leveszi-e a mai néző azokat a poénokat, mint pl. “az újhullámos Léaud csak rohangál a kamerával, bezzeg én igazából kúrok” fickós “beszólását”, leveszi-e azokat a pszichológiailag aprólékosan felépített, bravúros kis trükköket, melyekből például Brando építi fel Paul karakterét, a “kóválygó falevéltől” a halál embrió-pózáig, stb., érti-e az egészet? Nem tudom, de az asanisimasa szerint az Utolsó tangó… még ma is 8/10.

Kategória: Poroló
Címke:
Közvetlen link a könyvjelzőhöz.

35 hozzászólás a(z) Poroló 14. – Utolsó tangó Párizsban, 1972 bejegyzéshez

  1. rodrigez szerint:

    Sunáznám a Mariát ezerrel…))

  2. terszim szerint:

    Furcsa, hogy a cikkben egy szó sem esik arról, ami talán az egész filmet a legismertebbé és leginkább megbotránkoztatóvá tette, azaz az anális szex jelenetéről, ami tudtommal mainstream filmben itt jelent meg először.

  3. gitáros szerint:

    “A nyolcvanas évek elejének Magyarországán… a hippizmus szabad szerelem-mítoszáról ekkortájt kezdtek beszélni a fiatalok szélesebb körben, … azonban hozzánk, itt, a vigyorgó barakkban, még a ’68-as eszmék is alig jutottak el. ”

    “… a “munka és szerelem” illedelmes országában…”

    Ennyire más országban éltünk volna? Szerintem ezek pár évvel korábbra igaz állítások.

  4. haribodog szerint:

    Érdemes összevetni ezt a bőbeszédű írást Barna Imre korabeli (1983) kritikájával (http://www.filmvilag.hu), ami tele van szellemmel. És a kommentek is: 1. análszex 2. sunáznám.
    Tényleg zuhanunk.

  5. Abrash1965 szerint:

    Megnéztem, unatkoztam bevallom. Nem is értettem a legenda miben létét – igaz, nem érdekel, mikortól filmezhető az análszex, ez tán a baj.
    Brando: hmm, szerintem nettó eszköztelen :), a hímállatság a forgatókönyv hozadéka, eljátszva semmi nem lett, csak sandított lefelé.

  6. Abrash1965 szerint:

    Barna Imre a filmvilág linken helyesn: http://www.filmvilag.hu/xista_frame.php?cikk_id=6592

  7. Abrash1965 szerint:

    “Ám nehéz elhessegetni a gyanút. Hogy a parádés motívumok, a freudi–marxi, újhullámos, hollywoodi, marlonbrandós, borgeses mítosztöredékek kirakójátéka mögött semmi sincs. Hogy épp csak saját világa nincs Bertoluccinak.”

    jessz.

  8. rockjano szerint:

    Márpedig a film zseniális, Brando meg félisten akár tetszik akár nem.

    Nekem ütött akkor is és üt ma is, némely jelenete bennem van, beleépűl az ember lelkébe ahogy tangóznak a bárban és a csaj kiveri neki, zseniális.

    “Kicsit modoros” nem tudom talán mai szemmel igen akkoriban még nem volt az.
    Abszolult átjön az egész sivár kiüresedés amiről szól a film.

    Avatarokhoz szokott mai fiatalok nem tudom feltudják-e fogni, de sajnálnám miattuk ha nem.

    Jó hogy szóltok ezt is le kéne tölteni BluRay-ben hátha kiadták már. Filmklasszikus és maradandó…

  9. ToTóTaTa TuTija szerint:

    @haribodog: Ahogy minden változik, úgy a nyelv, és annak használata is. Kár kongatni a vészharangot. A posztnak semmi baja nincs. Barna Imre pedig az akkori elvárásoknak megfelelően írt, nem vagyok elájulva tőle!

  10. Jablaka szerint:

    annyira nem durva tapló brando, mint a vágy villamosában, de azért ott van bőven. vajjal seggbe, hát igen..:) a film nagyon jó. én meg 23 vagyok

  11. futura szerint:

    @ToTóTaTa TuTija:
    Kiver a víz ezektől a cimkéktől, pl.” elvárások” Akkor is , most is létezik ez az irányultság, talán most még durvábban , de már két felé.
    Még szerencse, hogy a 80-as éveket már nyitott értelemmel éltem meg, mert még azt hinném egy szörnyű kor volt az.
    Hát egy frászt!
    Útáltam, de attól a sematikus képtől, ami az utóbbi időben terjed fényévekre van.
    Az írásban említett spét valóban létezett, és ez a mai napig tart.
    Nyolcvanas évek Magyarországán azonban nevetséges a hippikultúra megjelenéséről beszélni, annak halvány lenyomata, szűk körben, csak a hetvenes évek közepéig hatott.

  12. bejgli szerint:

    Ha jól sejtem, az írás szerzője akkoriban, a 80-as években, még kisgyerek lehetett. Különben emlékezne rá, hogy hippikben és punkokban is kb. up-to-date-ek voltunk, 68-as témákban szintén (lévén ez utóbbiban eléggé érintettek, ugyebár). Az egzisztencializmushoz pedig csak annyit, hogy tananyag volt magyar irodalomból. Mellesleg Antonioni komplett életműve a hivatalos kánon szerint is elismertnek számított.

    Az olasz filmek preferálásában bizonyára tényleg benne volt az OKP meg Togliatti et (keze), de egy kicsit talán az is, hogy akkoriban a franciák és az olaszok számítottak az európai filmgyártás ÉS -művészet húzóerejének. És mivel a magyar filmforgalmazásban még egészen másként oszlottak meg az arányok az európai és az amerikai filmek között, ezért nem meglepő, hogy egyszer a Tangóra is sor került. Főleg, ha már korábban bemutattak olyan darabokat is, mint Pasolini Trilógiája. Mondjuk, ezt, a Tangóhoz hasonlóan, Budapest első “pornómozijában”, vagyis a Filmmúzeumban adták, de pl. a Huszadik század normál forgalmazásban ment, ha jól emlékszem.

    A korabeli Filmvilág-cikk utolsó bekezdéséből Tarantino jut az ember eszébe. Ha az új hullámot és a Freudmarxot átírjuk Mexican standoffra és B-movie-ra, nyilván.

  13. magyar-magyar szótár szerint:

    Valamiért mindig kimaradt. Tegnapelőtt viszont éppen arra ébredtem a szokott időben, hogy kezdődik. Ami tetszett: Furcsa , hogy nekem csehszlovákul jön le. Hanem a sztori… Az is lehet, hogy a pusztulásnak induló Brando? Kis mozaikok, egy-egy snitt, a néger kapusasszony, az utca, a loholások, a tárgyak, a fényképezés, a szovjetesen aprólékos, cizellált berendezés… A modoros & giccses műűűvészieskedés… elkezdtem únni és otthagytam… akkor… ez is ki van pipálva…
    Meg hiába papolok arról, hogy haladványában kell tekinteni az időt, az is zavart, hogy folyton a pelenkában a franciaablaknál álló Brando-t, az utolsó fényképet a Nicholson bérelte lakás franciaablakában, ezt láttam, ez villant be.

  14. Rigor_mortis szerint:

    Nem banális, hanem anális ötletből jött létre a film…

    Annak idején tényleg ütött (meg hát ilyen szexjeleneteket sem igen láttunk, legfeljebb átcsempészett 8 mm-es pornófilmeken), de mára már (a “kultfilmek” jó részével együtt) ez is ölég poros.

  15. Bukowszky szerint:

    nem ájultam el Barna elvtárs cikkétől..

    és igenis nagyon fontos eleme a filmnek az análszex..

    és a csajt is sunáznám.. és ez őszinte.. na vajon miért tettek meztelen nőket a filmekbe? hogy az emberek megnézzék és még fizessenek is érte.

  16. efes szerint:

    @bejgli: Éppen érettségiztem, amikor ezt a filmet Magyarországon bemutatták, és tarisznyás hippi voltam, szütyőmön Pink Floyd, Jimi Hendrix és Led Zeppelin feliratokkal, ma már tudom, hogy stílustalanul, de már megvolt a London Calling a Clashtől is. Ez a film ’72-es, amikor nálunk a Nagyfa galeri volt a hippizmus. Írtam, hogy szélesebb tömegekben, tehát ekkor volt Fekete Bárányok koncert, ekkor volt Hobó és Ricse, de ekkor már voltak, sőt már konszolidálódtak is a punkok, sőt popperek, digók, tudjatököm kik még. 68-ról kuss volt akkor még, az egzisztencializmus pedig valami gyanús nyugati izé. De beszélni lehetett róla, de hogy gimiben nem tanultuk, az biztos. A Huszadik század ketté vágva, két duplarészben ment 18as karikával, este 10-es kezdéssel.

    @gitáros: “munka és szerelem” Kontroll Csoport, megvan?

  17. Abrash1965 szerint:

    @efes:
    “. Ez a film ’72-es, amikor nálunk a Nagyfa galeri volt a hippizmus. Írtam, hogy szélesebb tömegekben, tehát ekkor volt Fekete Bárányok koncert,”

    Passzolom a 72-es szubkultúrát (filmekben szövetnadrágos hippik(?)), de:
    Báránykoncert úgy kb 80! (Egy örökkévalósággal később!!)
    Ahol a könönség ugye “csöves” volt ifjúságszociológice. (antitézisük a “digó”) Ők nem tudom mikor jelentek meg párban, a szavakat kb 75 táján már hallottam ötödikben.
    A punkok és antitézisük, a popperek (mindkettő a nóvum répanadrágban) 80 után (2,3?)

  18. @efes: “amikor ezt a filmet Magyarországon bemutatták, és tarisznyás hippi voltam, szütyőmön Pink Floyd, Jimi Hendrix és Led Zeppelin feliratokkal”
    éppen tíz évvel vagy lemaradva, mért vitatkozol? 2. bekezdést dobd ki, aztán kész
    ez így vicces

  19. Athos64 (törölt) szerint:

    Előre bocsátom a lényeget: 45 éves vagyok. Az „első magyar pornómozi”-ban is láttam ezt a filmet anno, meg később is. Sem bő 20 éve nem tetszett különösebben, sem most. Nem nagyon tudok mást látni benne, mint egy művészkedő melodrámát, amely ráadásul számomra itt-ott kifejezetten unalmas. Igaz, én egyébként sem vagyok Bertolucci-rajongó, korai filmjei hol Pasolinit, hol Godard-t idézik számomra, későbbi alkotásai pedig szerintem főleg Viscontira hajaznak. (Pasolinit és Viscontit kifejezeten kedvelem, Godard-t nem különösebben.) Őszintén szólva a szexjeleneteket nem találtam sem merésznek, sem izgalmasnak. A női főszereplő kétségtelenül üdén természetes, főleg napjaink hollywoodi műnőihez képest, ám azt nem mondanám, hogy különösebben szép lenne. Az én meglátásom szerint Bertolucci alkotása 10 pontból 4-et érdemel. Ha már Bertolucci, inkább A KASZÁS, A MEGALKUVÓ vagy a HUSZADIK SZÁZAD, még ha azok sem tökéletes művek.

  20. efes szerint:

    @Abrash1965: Ezek emlékeim szerint azért összemosódtak, nekem volt pl olyan osztálytársam, aki digósan kihajtott gallérú ingben járt, zakóval, répanadrágban, de hegyesorrú cipőben. A csöves alternatív változata volt a hippi magyar megfelelője, mely főleg a Hobóék működése okán jelentek meg. A punkok kurvára nem jártak répában, egy punk egyénileg hipózott, tépett, szaggatott, lehányt stb. farmert hordott.

    @ősi homár fapados: Az utolsó tangót a nyolcvanas évek elején mutatták be Magyarországon. Erről beszélek.

    @lüke: Konkrétan igen, de átvitt értelemben ez is az- szabad szerelem, a hagyományos társadalmi szabályok tagadása, stb. A Dreamers ráadásul sokkal későbbi film: 2003-as, tele nosztalgiával, én mondjuk bírom azt is.

  21. efes szerint:

    @Athos64: Mai szemmel szerintem is elég melodramatikus Az utolsó tangó, de annak idején merész volt és friss, ennek próbáltam hangot adni. Viscontihoz köze nincs egyiküknek se. Godard szélsőbalos radikális, Pasolini meleg katolikus komcsi (igen, az), Bertolucci kissé lila szoci. Ezekhez képest Visconti rideg arisztokrata. Viszont mindegyik igen markáns, egyéni és könnyen felismerhető utat járt. Ma már alig van olyan filmes, akinek munkáját egy kockából fel lehet ismerni – ezek mind olyanok voltak. Nyilván hatottak egymásra, de baromi erős egyéniség mind.

  22. bejgli szerint:

    Oké. Rendben, hogy akkoriban szütyőztél, de nem te voltál az első, mert voltak már elődeid is. (Pl. a bátyám.) A punkokról meg mindig az jut eszembe, amikor elsős gimnazistaként (1980) rögtön az évnyitón szembesülnöm kellett vele, hogy mégsem én vagyok a világ zeneileg legtájékozottabb embere, mert miközben az egyik srác részletes kiselőadást tartott a punkzenéről, kifejtve, hogy neki a Clash a kedvence, viszont a Sex Pistol ócska, addig én maximum a nevét ha ismertem ezeknek a zenekaroknak. Általános iskola 7.-8. osztályában járt az egyik osztálytársam zakó – kihajtott ing – farmer kombinációban, de nem szólta le senki (még a ricsések sem), mert amúgy jófej volt, pl. több Pink Floydja volt, mint nekem. Camus és Sartre pedig tényleg tananyag volt irodalomból nálunk, pedig nem voltunk magyar tagozatosak.

    68-ban elég sok minden történt. Nálunk is. Ezek közül az új gazdasági mechanizmusról nehéz lett volna nem beszélni, a tankokat meg értelmetlen lett volna elhallgatni. És a dolgokat gyorsan fel lehetett fűzni egymásra. Ráadásul a párizsi diákmegmozdulások kifejezetten balosnak voltak elkönyvelve, azaz ez nem volt tabutéma. Ezenkívül a 80-as években tényleg gyorsan követték egymást az események. Lengyel szükségállapot, csillagháború, LA bojkott, de 84-ben már simán olvashattál szamizdatot úgy is, hogy nem voltál bennfentes ezekben a körökben.

    Egyébként nekem ez a Tangó akkoriban nem volt egy nagy reveláció. Talán nem voltam elég felnőtt hozzá. Ami igazán meghökkentett, a film is, és az is, hogy ilyet lehet látni Pesten, az az Érzékek birodalma volt. Valami filmklub keretében adták a Tinódiban, de amikor a jegyszedők meglátták, hogy mekkora tömeg gyűlik össze, inkább beengedtek mindenkit (gondolom, el akarták kerülni a botrányt), én is így jutottam be.

  23. Abrash1965 szerint:

    @efes:

    Hagyjuk, a Rolls Frakció is tele volt répa (“bő”) nadrággal, stb. Punkéknál színes és bő volt, popperéknél répa de kék farmer, de a csöveseknél ismeretlen volt a bő fazon.
    Hagyjuk, nem vagyok divatbuzi, de emlékszem. Hobó a csöves farvizen jött, nem tőle eredeztethető a dolog, de mindegy számomra, csak pontosítottalalk.

  24. efes szerint:

    @bejgli: Egy szóval sem mondtam, hogy én voltam az első…

    Szamizdat lehet, hogy pesti belvárosi elitgimnáziumba már eljutott, ahol esetleg volt olyan felvilágosult tanár, aki az egzisztencialistákról is szólt a diákoknak, de egy vidéki kisvárosi gimiben erről szó sem esett. Pedig a mienk se volt prosztó gimi, egyszerűen Pest messze volt. Ez érvényes a divatklikkesedésre is, Pesten és nagyobb városokban nyilván élesebbek voltak a határvonalak, nálunk azért jobban összemosódott minden. ’68-ról baromira nem tudtunk semmit, nekem nem volt olyan ismerősöm, aki érintett lett volna a csehszlovákiai bevonulásban, a gazdasági mechanizmus pedig a kutyát nem érdekelte, ha érted, miről beszélek. Szamizdatot ’84-ben láttam először a JATE-klubban, mutatott valaki valamilyen Konrád-Szelényi könyvet, de nem érdekelt. Akkor még. A Tangó viszont nagy reveláció volt, ellenben az Érzékek birodalmával, ami inkább tűnt betegnek, érdekes módon. Ma már azt is tudom, hogy nem volt az. De egyáltalán nem hiszem azt, hogy az a film is attól volt olyan tömegeket vonzó, mert szoptak benne, és ez se azért, mert a vajas ujj… Nem ez a lényeg.

  25. efes szerint:

    @Abrash1965: Rosszul. A Rolls sosem volt punk, ellenben műmájer baromság igen. Hobó hozta be a nagy tömegeknek Jim Morrisont, meg a többi hippis dolgot, ha pontosítani akarsz tedd jól, és ne hülyeséget ossz.

  26. Abrash1965 szerint:

    illetve: punkba befért a színes répa és a lehányt farmer, ezt elírtam. Meg a párcudos cicanadrág is 🙂

  27. efes szerint:

    @Abrash1965: Amúgy meg a répa csak felül volt bő, alul szűk volt, lásd ‘répa’.

  28. Athos64 (törölt) szerint:

    @efes:

    Tisztában vagyok azzal, hogy Godard, Pasolini és Visconti egymástól független alkotók, ám hatásuk Bertoluccira szerintem kétségtelenül kimutatható. Bertolucci Pasolini asszisztenseként kezdte a szakmát A CSÓRÓ (1961) című filmben, és saját első filmjét, A KASZÁS-t (1962) Pasolini forgatókönyvéből készítette. (Mellesleg eredetileg Pasolini akarta volna első filmként megcsinálni A KASZÁS-t, de végül A CSÓRÓ-t választotta.) Godard hatása főleg az 1960-as évek Bertolucci-műveiben (pl. PARTNER) mutatható ki. Nyilván nem véletlen, hogy Bertolucci, Godard és Pasolini is részt vett a SZERELEM ÉS DÜH (1969) című szkeccsfilm elkészítésében. Visconti grandiózus, „nagyopera” jellegű, melodramatikus alkotásainak hatása Bertoluccinál a legegyértelműbben A HOLD-ban (1979) fedezhető fel. Nem állítom, hogy Bertolucci ne lenne több, mint az említett alkotók követője-koppintója, mindazonáltal nem érzem őt annyira eredeti tehetségű művésznek, mint az említetteket. Természetesen ez csak személyes vélemény, nem kategorikus kinyilatkoztatás.

    P. S.: Én úgy tudom, Visconti csupán származására nézve arisztokrata, beállítottsága nagyon is baloldali volt. Pasolini kétségtelenül „meleg katolikus komcsi” volt, de egyik jelző sem teljesen abban az értelemben vonatkozott rá, mint ahogy általában e címkéket használni szokás. De ez már más téma, talán egy Pasolini-film kapcsán kéne majd egyszer kifejteni.

  29. efes szerint:

    @Athos64: Így, ezzel már gyakorlatilag maradéktalanul egyet tudok érteni. Annyit tennék hozzá Bertoluccihoz, hogy én nem gyengébbnek, hanem “fecsegősebbnek”, könnyedebbnek érzem, ami nálam legalábbis, nem feltétlenül negatívum.

  30. Visszajelzés: Mi lesz ma a tévében? – Vasárnap « asanisimasa

  31. Visszajelzés: Mit nézzünk Május elsején a tévében? | asanisimasa

  32. Visszajelzés: Mit nézzünk ma este a tévében? – Hétfő | asanisimasa

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.