Igazi nagyszabású, szélesvásznú (stb.) háborús film a dél-koreai Je-gyu Kang Harcosok szövetségecímű eposza, amely rendelkezik a műfaj szinte összes buktatójával, csakúgy mint erényével. Megkerülhetetlenül patetikus, heroikus és hatásvadász. A film kísérőzenéjét én elrettentő példaként tanítanám filmrendezőknek, hogy ilyen filmben, ilyen zenét még véletlenül se, ha csak nem paródiára készülünk. Csak egy pici csúszás, aránytalanság és a súlypontok elmozdulnak, és vagy az egész jelenet éppen a szándékoltnak ellenkezőjéről szól, vagy egyszerűen giccsé válik. A giccs pedig mint tudjuk, értéktelen vacak és egy ilyen mementót egyetlen háború áldozatai sem érdemelnek meg, hogy értéktelen vacak kapcsán emlékezzünk rájuk, akár az egyik, akár a másik oldalért haltak meg. A háborús filmek kötelező csatajelenetei egy idő után összefolynak, ha modern háborúról van szó, még a harcoló feleket sem könnyű egymástól megkülönböztetni. Amúgy meg csomó robbanás, folyamatos lövöldözés – egy idő után csupán háttérzaj. Néha felkapjuk a fejünket, ha egy leszakadó láb lóg be a képbe, vagy valami tényleg látványosan robban. Főleg, ha az egy komplett felderítő szakasz… Ez a film ezt mind hozza, a 140 perc körüli vetítési idő durván fele-két harmada nettó háború. Látványos, ahogy szokás, ami a plusz, az az ázsiai módi szerinti extra vérmennyiség, a csonkolások átlagon felüli mennyisége és a sok test-test elleni küzdelem. Annyi a vér, hogy még a kamera is kap belőle. Vagy másképpen: a film vizualitása szuggesztíven és expresszíven idézi meg a háború borzalmait.

A film a koreai háborúról szól, frappáns húzással két testvér történetét meséli el, akiket a sors és a háború őrülete egymással szemben álló oldalakra sodort. A film igazi erénye éppen ez. A kötelező patetikus sallangok, a vérszimfónia és más egyéb szerelvények ellenéremellett Je-gyu Kang ügyesen bonyolítja a film cselekményét, mintegy a fű alatt. A két testvér sorsa így válik pontos és árnyalt allegóriájává a háborúnak, akár globális értelemben nézve is. Plasztikusan látszik a filmben, mennyire a pillanatnyi szituáción múlik, hogy valaki milyen oldalra kerül egy háborús helyzetben, mennyire a szerencsén és a fatális véletlenen múlik ez, és mennyire semmi köze nincs ehhez az ideológiának, a személyes politikai, vallási vagy filozófiai meggyőződésnek. Viszont ezzel picit paradox módon, arról is érzékletesen mesél a film, hogy a háborúkban milyen fontos szerepe van a különböző uszító ideológiáknak… Ezzel a búvópatakként elő-előbújó gondolati sodorral válik ez a film műfaján belül egy kifejezetten érdekes és figyelemre méltó darabbá. Asanisimasa: 7/10