Harcosok szövetsége (Taegukgi hwinalrimyeo, 2004)

Igazi nagyszabású, szélesvásznú (stb.) háborús film a dél-koreai Je-gyu Kang Harcosok szövetségecímű eposza, amely rendelkezik a műfaj szinte összes buktatójával, csakúgy mint erényével. Megkerülhetetlenül patetikus, heroikus és hatásvadász. A film kísérőzenéjét én elrettentő példaként tanítanám filmrendezőknek, hogy ilyen filmben, ilyen zenét még véletlenül se, ha csak nem paródiára készülünk. Csak egy pici csúszás, aránytalanság és a súlypontok elmozdulnak, és vagy az egész jelenet éppen a szándékoltnak ellenkezőjéről szól, vagy egyszerűen giccsé válik. A giccs pedig mint tudjuk, értéktelen vacak és egy ilyen mementót egyetlen háború áldozatai sem érdemelnek meg, hogy értéktelen vacak kapcsán emlékezzünk rájuk, akár az egyik, akár a másik oldalért haltak meg. A háborús filmek kötelező csatajelenetei egy idő után összefolynak, ha modern háborúról van szó, még a harcoló feleket sem könnyű egymástól megkülönböztetni. Amúgy meg csomó robbanás, folyamatos lövöldözés – egy idő után csupán háttérzaj. Néha felkapjuk a fejünket, ha egy leszakadó láb lóg be a képbe, vagy valami tényleg látványosan robban. Főleg, ha az egy komplett felderítő szakasz… Ez a film ezt mind hozza, a 140 perc körüli vetítési idő durván fele-két harmada nettó háború. Látványos, ahogy szokás, ami a plusz, az az ázsiai módi szerinti extra vérmennyiség, a csonkolások átlagon felüli mennyisége és a sok test-test elleni küzdelem. Annyi a vér, hogy még a kamera is kap belőle. Vagy másképpen: a film vizualitása szuggesztíven és expresszíven idézi meg a háború borzalmait.

A film a koreai háborúról szól, frappáns húzással két testvér történetét meséli el, akiket a sors és a háború őrülete egymással szemben álló oldalakra sodort. A film igazi erénye éppen ez. A kötelező patetikus sallangok, a vérszimfónia és más egyéb szerelvények ellenéremellett Je-gyu Kang ügyesen bonyolítja a film cselekményét, mintegy a fű alatt. A két testvér sorsa így válik pontos és árnyalt allegóriájává a háborúnak, akár globális értelemben nézve is. Plasztikusan látszik a filmben, mennyire a pillanatnyi szituáción múlik, hogy valaki milyen oldalra kerül egy háborús helyzetben, mennyire a szerencsén és a fatális véletlenen múlik ez, és mennyire semmi köze nincs ehhez az ideológiának, a személyes politikai, vallási vagy filozófiai meggyőződésnek. Viszont ezzel picit paradox módon, arról is érzékletesen mesél a film, hogy a háborúkban milyen fontos szerepe van a különböző uszító ideológiáknak… Ezzel a búvópatakként elő-előbújó gondolati sodorral válik ez a film műfaján belül egy kifejezetten érdekes és figyelemre méltó darabbá. Asanisimasa: 7/10

Kategória: Film
Címke:
Közvetlen link a könyvjelzőhöz.

4 Responses to Harcosok szövetsége (Taegukgi hwinalrimyeo, 2004)

  1. ChrisDry's avatar ChrisDry szerint:

    Nekem tetszett anno (igaz vagy 5 éve láttam) 10/8, de csak eredeti hanggal felirattal érdemes!, és tetszett a naturalista dolgok is, valóban volt benne hatásvadász dolog, de mindenesetre még mindig mérföldekkel jobb, mint a Ryan közlegény és amcsi propaganda kapitalista társai.. (ha ez hatásvadász akkor azok mind giccsfolyamok).

  2. magyar-magyar szótár's avatar magyar-magyar szótár szerint:

    offo: a hártyakovácsom elkalapálta a szemtörő blognevedet a kiajánlóba, de én kérek elnézést, viszont én HTML-igyiotként nem tudom helyrekalapálni.

  3. efes's avatar efes szerint:

    @magyar-magyar szótár: Hehe, no problemo. Az igazi nevem még szemtörőbb..:D

  4. Dr. No's avatar Dr. No szerint:

    Talán nem spoiler, és tulajdonképpen le is írtad, hogy annyira szituációfüggő, ki melyik oldalra kerül, hogy némelyik főhős még oldalt is vált a film folyamán.

    Csak a csatajelenetekből volt kicsit sok benne, úgy értem, hogy kissé egyformák voltak, gyalogsági kaszabolás nagyon hasonló egyenruhákban… Igazán az volt benne érdekes, ami az összecsapások között történt. A 7/10 mindenképpen indokolt, több gondolat volt benne, mint a Ryan közlegényben (óh! az Etalon! a Mérföldkő!).

Hozzászólás a(z) efes bejegyzéshez Kilépés a válaszból

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .