A csillagos ember (L’Uomo delle stelle, 1995)

Már kezdtem picit értetlenkedni, mi végre az a díjözön, melyben annak idején részesült A csillagos ember című film, amikor egy egészen finom húzással -mondhatnám, visszahúzós csellel- Giuseppe Tornatore elkezdte összekapcsolgatni az addig meglehetősen sótlanul, akkurátusan egymás mellé pakolt filmbéli monológokat. A végére már egyáltalán nem kételkedtem semmiben. Szép és érzelmes film ez, ami nem mellesleg a második világháború utáni Szicília igencsak raszteres társadalmi portréja is egyben.

Tulajdonképpen egy piti szélhámos pikareszk-történetéről van itt szó: Joe Morelli (Sergio Castellitto markáns alakításában) ócska teherautóján Szicília falvait járja, melyek főterén kamerája elé csődíti a csórókat azzal, hogy a híres római filmstúdiók számára készít próbafelvételeket. Sztárstátuszt és milliós gázsikat ígér, az 1500 lírás felvételért cserébe, aminek aztán az éhínség és szegénység sújtotta szigeten sok csóró be is dől. Azonban Morellit elébb-utóbb eléri végzete és lelepleződik, éppen akkor, amikor addigi léha és könnyelmű élete komolyabbra fordulni látszik.

Tornatore minden különösebb narratív felvezetés nélkül, rövid monológokkal kezdi a filmet: különböző, szemlátomást egyszerű, vidéki emberek szavalnak, esetleg életük történetét mondják el, néha pedig csak néznek szembe némán, zavarodottan, szembe velünk, bele a kamerába. Aztán megismerjük Morellit is, ezzel együtt a monológokban elmondott történetekből kirajzolódik az elébb említett társadalmi portré. A monológok elmondói pedig, már a filmbéli kamerán kívül, Morelli további sorsára is komoly behatással lesznek. Tobzódik a film gyönyörű képekben (Dante Spinotti), hiteles és fülbemászó zenében (Ennio Morricone élete egyik legjobb formáját futja itt), valamint pazar kabinetalakításokban, hivatásos és amatőr szereplőktől egyaránt. Szinte minden jelenet rejt valamiféle filmes utalást: vagy direkten, vagy átvitt értelemben. A tipikusan olasz, bővérű és szabadszájú dialógokban korabeli filmek címei, sőt konkrét idézetei hangzanak el, és szinte lexikonszerűen említődnek meg a kor (20-as, 30-as, 40-es évek) híres mozisztárjai, rendezői, Rudolph Valentinótól Vittorio De Sicáig. De Tornatore megidéz konkrét filmeket is, egyszer az Országúton híres jelenete jut eszünkbe, máskor Visconti Vihar előttjéből, sőt még talán a Keresztapából is látunk jeleneteket, természetesen nem egy az egybe, hanem csak hommage-ként és a film fő vonulatához harmonizálva. Ebből fakadóan A csillagos ember egyfajta filmes enciklopédia is az olasz neorealizmus fénykoráról – azonban messze nem olyan száraz, kimért hangnemben mesél, hanem igazi délolasz temperamentummal, romantikus felhangokkal és kerettörténetben. Méltó megemlékezés ez a film készítésének idejében százéves jubileumát ünneplő FILM nevű művészetről. Asanisimasa: 8/10

Kategória: Film
Címke:
Közvetlen link a könyvjelzőhöz.

2 hozzászólás a(z) A csillagos ember (L’Uomo delle stelle, 1995) bejegyzéshez

  1. Visszajelzés: Senki többet (La migliore offerta/The Best Offer, 2013) | asanisimasa

  2. Visszajelzés: Senki többet (La migliore offerta/The Best Offer, 2013) | asanisimasa

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.