Mikor Jack Finney a negyvenes években megírta az Invasion of the Body Snatchers című regényét, nyilván nem gondolta, hogy minimum négy különböző mozifilmverzió készül majd belőle, több scifi-tévésorozat jó néhány idevágó epizódján kívül. E legújabb, Invázió című verziót a német Oliver Hirschbiegel jegyzi hollywoodi belépőjeként, amit még otthon, Németországban készített, remek Hitler-filmjével vívott ki magának. Hogy aztán ez az űrkórokozós scifi mégis akkorát bukott, mint az ólajtó, ahhoz érdekes módon, valószínűleg több köze van a producernek, mint a rendezőnek.

A vérprofi Joel Silver valamiért még a forgatás alatt bizalmát vesztette a német rendező munkáját illetően, ezért rácsődítette a projektre a mátrixos Wachowski-tesókat, aztán még az egész, utólag átírt fimhez még utánaforgattatott James McTeigue-vel (V mint vérbosszú) néhány, a filmből végül szemlátomást kilógó látványos akciójelenetet. Egy ilyen elbarmolt katyvasz nem is lehet sikeres, még ha azért láthatunk ilyenre is példát. Nagyszerűen tetten érhető a filmben Hirschbiegel koncepciója, a szűk helyeken játszódó, erősen thrilleres atmoszféra, az apokaliptikus, erősen disztópikus hangulat, amit még Nicole Kidman porcelánbaba-színjátszása sem tud hitelteleníteni. Akadnak persze itt is idétlen jelenetek, pl. a kisfiú által édesanyja szívébe adott adrenalininjekciója, de ezek alapvetően nem befolyásolják a film addigi összhatását. A végkifejlet viszont olyan szépen el van kúrva, hogy azt tanítani kellene: így semmiképpen nem nyúlunk bele egy filmbe! A filmvégi szájbarágó pedig egyenesen a néző lehülyézése, amit ezúton kérek ki magamnak. Ilyen ex catedra észosztást az ötvenes évek sztálinista-rákosista termelési filmjei óta nem láttam.

Amúgy űrből jön a kórokozó, ami akarat nélküli zombikká változtatja az embereket, de van egy kisfiú, aki immúnis, satöbbi, satöbbi. Ettől függetlenül, tényleg lehetett volna jó film is, de nem lett. Asanisimasa: 3/10