Tuvalu, az álomsziget (Tuvalu, 1999)

Amikor e cikk íródott, 2000. november 13-án is: Palesztinok és zsidók ölik egymást Izraelben, ítéletidő Angliában, Boeing-gép katasztrófája Tajvan szigetén, hurrikán sodor el házakat Ausztráliában. Véres tüntetések a globalizáció ellen szerte a világon. Miniszteri villa-építés Budapesten, szivacsos agyvelő-gyulladás, olajbotrány, sírgyalázások felekezetre való tekintet nélkül, keresztledöntés, parlamenti purparlé. A multiplexekből ömlik a csillogó, méregdrága hollywoodi tömeg-gagyi, a kereskedelmi rádiók és tévék üvöltve bombázzák idióta reklámokkal agyunkat, érzéketlen bábukként ütődünk össze embertársainkkal a zsúfolásig tömött autóbuszon és ehhez jönnek még a mindennapi apró-cseprő, filléres problémák.

Állandó nyomás ez mindannyiunk agyán, tompulunk, fásulunk rendesen. Valamiféle megkönnyebbülést talán csak a fantáziálás, az álmokba merülés jelenthet. Így álmodozik Anton is Veit Helmer fiatal, német rendező filmjében egy déltengeri szigetről, Tuvaluról, ahol a pálmafákat édes ukulele dallammal lágy szellő simogatja, ahol a szikrázó nap sugarai ezerfelé szóródnak a tenger finom csipkéjű habjain és a hó fehérségű homokon, ahol béke van, nyugalom és fény…

Anton segéd-uszodamester vak fő-uszodamester édesapja mellett egy elképzelhetetlenül szürreális fürdőházban, valahol Európa fenekén. Egy kietlen pusztaság közepén áll ez az intézmény, állandóan hulló vakolattal, hiányos, ámde teljesen elkopott csempézettel, lelógó, kitudja honnan-hova futó, örökké csöpögő csövekkel és egy Imperial márkájú ősrégi, de megbízhatóan zakatoló uszodagép-motor-szívvel. Senki sem foglalkozik azzal a néhány törzsvendéggel, akik pénz híján már csak közönséges kabátgombbal tudnak fizetni. Anton velejéig romlott, karrierista bátyja, Gregor azonban mindent elkövet, hogy a szívből üzemelő intézményt a nagytőke kezére juttassa, talán átalakítandó valamilyen plazává, de mindenképpen el szeretné tüntetni a föld színéről. Anton felveszi a harcot galád bátyjával, sőt még szerelmes is lesz a szép, fiatal Évába. A dolgok innentől észvesztő sebességgel bonyolódnak a valószínűtlen, de szívünk mélyén azért várva várt végkifejlet felé.

A Tuvalu Veit Helmer első nagyjátékfilmje tündérmese, felemelő, örök érvényű mondanivalóval, egyben nagyívű allegória és nevettető börleszk is. Csodálatos látványvilágú, képekben elmesélt történet, szinte teljesen dialógusok nélkül! Hihetetlenül tehetséges alkotók nagyszerű alkotása, amit minden igazi mozirajongónak és jóérzésű embernek látni kell. Az idei (2000-es) Mediawave látogatói tudják, miről beszélek, hiszen ott nagydíjat kapott ez a remek film, abszolúte jogosan. “Hiszek a képek erejében!”– nyilatkozta a rendező, mégsem nosztalgikus némafilm remake-et készített, annál inkább mai, friss, nem kultuszfilm, hanem remekműgyanús FILM-et. Megkockáztatom, hogy Chaplin, Keaton és Fellini méltó társává vált ezzel a művel a fiatal Veit Helmer. S már szinte mellékes, hogy egy filmben láthatjuk Denis Lavant-t, a Point-Neuf hősszerelmesét Djoko Rosić-csal a “legnagyobb magyar betyárvadásszal”, és más elképesztő figurával egyetemben. Katarzis vár mindenkire, aki jegyet vált Tuvalura, melegség költözik szívébe és biztos lehet benne, hogy a világ más tájain is élnek emberek, akik a legjobb barátaik is lehetnek. Nem vagyunk hát egyedül. Asanisimasa:
10/10

Kategória: Film
Címke:
Közvetlen link a könyvjelzőhöz.

11 hozzászólás a(z) Tuvalu, az álomsziget (Tuvalu, 1999) bejegyzéshez

  1. Visszajelzés: Polgár Teréz Eszter - ZUG-TÉVÉ

  2. wim szerint:

    Sajnos, nem jött be. Olyannyira, hogy – ami nagyon ritkán esik meg velem – képtelen voltam végignézni. Egyszerűen untam. Szerintem modoros. A szereplőválasztás tökéletes, a látványvilág is jól el van találva, de némafilmként (kizárólag zenei aláfestéssel) talán jobban működött volna. Ebben a formában számomra nem működik. (Földhözragadt kötözködés: hogyan lehet a víz alatt hangosan kuncogni?)
    Amúgy elfogult is vagyok: ha valaki Vigót idézi, nagyon kritikus szemmel nézem.

  3. efes szerint:

    @wim: Ma, a 3D blockbusterek korában már minden modoros, ami kortárs alkotásként, de elavult nyelven, és technikával szólal meg. Fekete-fehér (illetve duocolor) képek, kvázi néma film, de mégsem, mert felismerhető szavak is elhangzanak. Nekem is furcsa volt megnézni tévén. Annak idején, amikor ezt a cikket írtam, 2000ben, moziban láttam és egész egyszerűen leszedte a fejem a film. Egész egyszerűen, akkor sem a mozikban, sem a tévékben (talán még internetem se volt még akkor) egész egyszerűen nem lehetett olyan filmet látni, ami ennyire más volt, mint az átlag. Mindemellett, szép és jó mese, ami képes kiszakítani abból a világból(ami most tök ugyanaz, mint ez a mostani). Nem érdekel, hogy lehet a víz alatt kuncogni. Nem érdekel az sem, hogy modoros, mert valószínűleg tényleg az. Nincs ma még egy filmes a világon, aki ilyen szép meséket csinálna, mint ez a német srác.

  4. efes szerint:

    @efes: Sőt, még egyszer egész egyszerűen. 😀

  5. wim szerint:

    Én is akartam említeni, de kifelejtettem, amit megerősítesz, hogy valószínűleg a “mássága”, szokatlansága is közrejátszott abban, hogy ez a film úgy tudott hatni, ahogyan. (A víz alatt kuncogás persze, hogy nem releváns, csak kötekedtem:)) Nem attól modoros, hogy egy régi nyelvet használ, egész konkrétan ezek a kvázi-dialógusok nekem nem tetszettek – ha tök néma az egész, és alatta zongoráznak vagy mit tudom én, az ugyanolyan “elavult”, mégis lehet, hogy jobban tetszett volna – az biztos, hogy “némafilmesebb” megoldás lett volna, összhangban a képekkel.
    Különben meg mondom, elfogult vagyok, számomra az Atalanta a világ legbájosabb filmje (még ha régi is), és V.Helmer filmjei olyan mértékben idézik Vigo világát, hogy nem tudok nem elvonatkoztatni tőle. Az Abszurdisztánnal egyébként nem volt különösebb bajom, aranyos. Lehet, hogy ennek is nekifutok még egyszer, pihentebb állapotban.:)

  6. efes szerint:

    @wim: (nem láttam az Atalantát. X))

  7. wim szerint:

    Sosem késő. Valószínűleg tetszene, de ettől függetlenül sem árt ismerni, még Kusturica sincs nélküle. Amúgy én meg vagy száz legalább ilyen fontos filmet nem láttam …

  8. efes szerint:

    @wim: Pótoltam. Tisztában vagyok Vigo filmtörténeti jelentőségével, nemcsak Kusturica és más affélék filmjei, de az egész francia új hullám nem lett volna olyan, amilyen nélküle. Szerintem azonban ehhez a filmhez, a Tuvaluhoz körülbelül annyi köze van, mint mondjuk Chaplin balerinájának a Fekete Hattyúhoz. Helmer persze egy-két snittben beköszön Vigónak (a hajó neve is Atalanta, ha jól emlékszem), de ezenkívül legfeljebb Jules papa kütyüi és bohókássága az, ami összeköti a két filmet – a szerelem-motívum teljesen más. Ezenkívül Helmer világa egy poszt-apokaliptikus, elidegenedett világ, melyből ki akar törni a film szerelmespárja, míg Vigónál ez nincs így: a kapitány csávó egyáltalán nem akar sehova sem kitörni, csupán szerelmes, mint az ágyú, az ártatlan parasztlányka pedig naiv, kerek szemekkel mered Párizsra, a nagyvárosra, és nincs felkészülve annak megpróbáltatásaira – de Párizs gonoszsága az csak egy nagyváros gonoszsága és szó sincs lázadásról, míg a Tuvaluban konkrét forradalom zajlik a fürdőházban. Helmer világa teljesen elvonatkoztatott és erősen stilizált, míg Vigóé meglehetősen konkrét és realista. A meseszövés líraisága, a naiv szerelmi történet viszont tényleg hasonlít, nyilván erre utal a hajó neve. Viszont a két világ között én inkább különbözőségeket érzek, mint hasonlóságot.

  9. wim szerint:

    Én sem a történet hasonlóságára gondoltam, hanem arra, amit te is mondasz, a líraiságra és a képekre. Lehet, hogy Helmerhez képest Vigo realista, de ez eléggé lírai, sőt néha szür-realizmus. Van benne ezenfelül még egy kis burleszkes szögletesség, bohóckodás is, ami ugye V.Helmernél tagadhatatlan. Szóval semmiképp sem tartalmi hasonlóságokra gondolok,ilyen értelemben igazad van, a két világ merőben más, de az elbeszélésmódban, a képek világában hasonlóságot látok . Éppen mert Vigó sem kifejezetten realista. A szerelmi történet összevetéséig sajnos nem jutottam el, mert belealudtam, mea culpa… De a naivitás stimmel.
    (A hajót majdnem biztos, hogy nem Atalantának hívták, vagy ha igen, akkor határozottan félreolvastam.)
    Meg fogom nézni végig, mégiscsak röhej így beszélni egy filmről, hogy végig se néztem.

  10. efes szerint:

    @wim: Hát, én már nem emlékszem a hajó nevére, az origon találtam egyedül utalást arra, hogy Imperial (a gőzgép az tuti Imperial volt), de hát én nem sokat adnék arra, mit hordanak azok össze. Én Helmer helyében amúgy tuti behúztam volna, hogy Atalanta a hajó neve, aztán behúztam volna a nyakam… De hát nem vagyok Helmer, sajnos.

    Szóval, az egyértelmű, hogy Helmer ismeri, sőt igazán tiszteli Vigót, de sohasem nyúl tőle, hanem beköszön, ommázsol és kikacsint. De szerintem, ezzel együtt is, mindenképpen tiszta művészet az, amit csinál. Ugyanennyit kacsint Jeunet/Caróra és Kusturicára is. Denis Lavant pedig ugye, Léos Carax, vagyis a 80-90-es évek legújabb francia hullámának volt olyan arca, mint a klasszikusnak Belmondo.

  11. wim szerint:

    Egy szóval sem mondtam, hogy lenyúl, csak utal – nincs ezzel semmi baj. Ami nem tetszett benne, az nem is Vigóval függött össze. Jeunet-re különben tényleg nagyon emlékeztetett, nem tudtam, hogy ez kacsintás is lehet, gőzöm sincs, ki volt előbb.

    Na, ezt a kérdést jól körbejártuk. 🙂

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.