Kerülőutak (Sideways, 2004)

A Kerülőutak a szó szoros értelmében azok, melyeken a filmbéli, legénybúcsús-borozós két jó barát elkalandozgat a Csendes-óceán parti autópálya mellett elterülő, óriási kaliforniai szőlők és hozzájuk kapcsolódó borászatok rengetegében, átvitt értelemben viszont azokat a sokszor kacifántos megoldásokat jelenti, melyekre egy negyven körüli embert kényszerít az addig megélt negyven év élettapasztalata, csalódásai és frusztrációi.

A két jó barát, Miles (Paul Giamatti) és Jack (Thomas Haden Church) egyetemi szobatársak voltak, ám az sem ma volt. Míg Jack, Jaggerbe oltott Schwarzenegger-ábrázatával hódító, mellékpályára állított, ám önbizalomtól duzzadó szinkronszínészként éppen esküvőjére készül, addig Miles, a semmibevesző regényírói ambíciókat dédelgető angoltanár éppen elvált, mely okoknak köszönhetően olyan depressziós, hogy a fal adja a másikat. Jack fogja fülön barátját, hátha egy dévaj héttel, borokkal, könnyű nőkkel és bulizással sikerül kizökkenteni apátiájából, azonban Miles csak még jobban belesüllyed önmaga sajnálatába. Egészen addig, míg egy ad hoc-buliban, míg vehemens haverja a másik szobában gyömöszköli alkalmi partnerét, egy intim és meghitt hangulatú estét tölt el az okos és szép Mayával (Virginia Madsen)…

A filmben kiválóan működik a két tökéletesen eltérő személyiség, Miles és Jack kettőse, hiszen ami megvan az egyikben, az biztosan hiányzik a másikból. Miles kifinomult ízlésű borbarát, minden egyes korty köré irodalmi igényű eszmefuttatást társít, míg haverja, az erősen ösztönös Jacknek mindegyik fajta bor ugyanarra való: kedélyjavítónak. Ráadásul, borkóstolgatás közben rágózik is… Míg Jack játszi könnyedséggel szedi fel a csajokat, addig Miles még mindig a régen elment hajó után ácsingózik. A dolgok természete azonban az, hogy a kerülőutak is célba érnek egyszer.

Alexander Payne (aki az ezt a filmet megelőző Schmidt történetével egyszer már lenyűgözte a közönséget) ezúttal egy joviális hangulatú, kedélyes filmet rendezett a középkorú férfiak lelki válságáról, hogyan, mi módon, milyen kerülőutakon található meg az örök cél, a boldogság, merthogy ekkorra már nyilvánvaló, hogy egyenesen, kanyarok és elágazások nélkül út oda nem vezet. Kiváló eszközt talált ehhez, a bort, ami tudvalevőleg nem alkohol, hanem az istenek nedűje. A filmbéli Miles avatott értője a nemes italnak, ennek megfelelően, a film nagy része a bor élvezetéről szól, erényére legyen mondva, minden sznobériától mentesen, ám kifejezetten kedvet csinálóan (én ugyan abban nem értek vele egyet, hogy a chardonnay értéktelen bor – egy időben, igen, nagy divat volt, ami sohasem tesz jót semminek, de azért lehet találni igen jelentős chardonnay-kat is…:). A film másik része egy road-movieba oltott szórakoztató, helyenként kifejezetten vicces romkom, okos szövegekkel, megnyerő színészi alakításokkal, bár kissé hosszadalmasan elővezetve. Viszont az is igaz, hogy borozgatni sem érdemes úgy, hogy ripsz-ropsz felhajtok egy litert, aztán bele a dzsuvába. Az nem ez a műfaj. Asanisimasa: 8/10

Kategória: Film
Címke:
Közvetlen link a könyvjelzőhöz.

4 hozzászólás a(z) Kerülőutak (Sideways, 2004) bejegyzéshez

  1. ChrisDry szerint:

    Alapfilm, én nekem nagy kedvencem 8/10 Pinot Noire rulez!

  2. koimbra szerint:

    Nagyon jó kis borozgatós film volt:)

  3. Visszajelzés: Mit nézzünk ma a tévében? – Szombat | asanisimasa

  4. Visszajelzés: Mit nézzünk ma este a tévében? – Csütörtök | asanisimasa

Hozzászólás a(z) koimbra bejegyzéshez Kilépés a válaszból

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.