Ismét egy hatásvadász címmagyarítás. Nem mintha a Middle Men-ben nem lenne szó szexről, internetről és a kettő kapcsolatáról, dehogynem, sőt ennek egyik korszakos üzleti modelljének történetét ismerhetjük éppen meg, de erre az eredeti cím utal konkrétan. Középső, közbenső emberek, akik az évente (akkoriban, a kilencvenes évek közepén) 70 milliárd $-t termelő pornóipar nyereségéből próbáltak meg kihasítani egy néhány emberes szeletet, sikerrel. Az ötlet lényege, minimális spoilerrel, a következő: adott a pornóipar, amely baromi nagy pénzeket termel, azonban alig találkozni élő emberrel, aki bevallja, hogy munkaidejében, éjszaka titokban pornót néz a neten. Két igen okos, ám még jobban szerencsétlen, tökéletesen szociopata lúzer, az állandó kokainmámor valamelyik hullámhegyét meglovagolva azt a zseniális gondolatot ötli ki, hogy csinálni kellene egy közbenső céget a fizetős pornóoldalak és a javarészt becsületes, erkölcsös amerikai átlagpolgárokat mintázó fogyasztók közé, hogy annak még csak a látszata se merüljön fel, hogy a köztiszteletben álló “johnsmith” titokban pornóra költ dollárok százait. A havi bankszámla-kimutatáson eme ötlet nyomán ezután nem jelennek meg olyan hivalkodó címek, mint nagycsöcsök.org, puncinyuszik.com és hasonlók, hanem csupán egy mindenféle mellékes jelentést nélkülöző cégnek fizetünk ki valamiért havonta annyi pénzt. Az ötlet lényege, hogy ezt az amerikai átlagpolgár (neje) már észre sem veszi. A terv beüt, méghozzá, ahogyan ez az efféle internetes sikersztorik esetében lenni szokott, igen vastagon. A biznisz azonban egyszerre kelti fel az amerikai orosz maffia és az FBI érdeklődését, néhány nem kicsit irigy ismerősről nem is szólva. A történet a valóságban is megtörtént eseményeken alapszik.

A szokásos internetes karriertörténetek egyike tehát a film, a valóságban azonban inkább valamiféle furcsa ötvözete a Social Networknek, a Boogie Nightsnak és a Oceans’s-sorozatnak, némi Tarantinós szósszal leöntve. Alapvetően utálom, ha egy film egyes szám első személyben kezdi el mesélni nekem azt, amit amúgy filmes eszközökkel is kitűnően meg lehetne oldani – ha azt akarom, hogy valaki meséljen nekem, hát hallgatok rádiót. Megfogadtam, hogy minden ilyen film nulláról indul, hát induljon nulláról ez is. Egy pontnál tartunk, mert a mese alapvetően szellemes, bár effélét, ilyen hangnemben azért hallottunk már jobbat is, például Tarantinótól. De OK. Hadd szóljon, a továbbiakban pedig beakad még néhány pont is. A film első negyede kissé katyvasz, mintha George Gallo író-rendező is betolt volna néhányat azokból a csíkokból, melyek kellék gyanánt, de talán valódi tartalommal sorakoznak minden asztalon, minden jelenetben. Aztán a film felére-harmadára tisztul a kép, bezökkenünk a rendes, kissé független-filmes modorú, de azért mégiscsak echte hollywoodi kerékjárásba, és a kezdeti őrület elébb maffiás krimibe, majd drámába, legvégül pedig enyhén melankolikus melodrámába fordul. A műfaji szörf tulajdonképpen fogyasztható, szórakoztató. A tanulság (a család a legfontosabb, ne drogozz, mert hülye leszel tőle, a gyerekpornó gonosz dolog és a maffiával ne bizniszlej, de főleg ne, ha az orosz) közérthető, és még emészthető didaktikával van tálalva. Ahogy a történet ilyen hangulati és műfaji kanyarokat vesz, a film is érdekessé válik. Az elejét untam – még egy káromkodós-kokós baromság! eh- de hálistennek, ezt Gallo is észrevette, és még idejében váltott (nem úgy, mint Matolcsy).

Igen jó a filmben Luke Wilson, aki a mesélő, és tulajdonképpen aki a bizniszt megcsinálja, nagyon jó a veterán, de öregedni nem akaró James Caan a simlis ügyvéd szerepében, jó a két barom: a Ringo Starrá maszkírozott Giovanni Ribisi és Gabriel Macht. A címbéli csábító szexet csinos nők szállítják néhány decens cicivillantással, ami azonban alig több, mint egy átlagos rap-videóban látható. Komoly szexet természetesen nem láthatunk a filmben, de nincs is rá szükség, mert nem arról szól. Sokkal inkább szól a hagyományos amerikai értékekről, mint a civil kurázsi, a család fontossága és a haza szolgálata, méghozzá mindezek mindenek felett. Na és arról, hogy a pénz nem boldogít, a sok pénz még annyira sem. Nahát. Viszont a film tényleg szórakoztató – azok közé a késleltetett gyújtású filmek közé tartozik, melyek nagyot buktak a mozikban, a későbbi DVD és BD megjelenések viszont kisebb kultusszá emelték. Szerintem, két sörrel elmegy. Asanisimasa: 6/10