A kérdés valójában az, hogy van-e élet a House-on túl? Szerintem van. Az Isten hozta, őrnagy úr! például több szempontból is halhatatlan remekmű, melynek örök helye van a világ filmművészetének mennybéli mozijában. Egyrészt, mert önmagában is egy remek film, óriási színészek óriási alakításával: Latinovits például (kép), egyik emblematikus figuráját alkotta meg az Őrnagy szerepében, zseniálisan. Sinkovits Imre falusi tűzoltóparancsnoka hasonló méretű alakítás, gigászi méretű kisember. Fónay Márta, Venczel Vera,
Dégi, a postás, Páger, a plébános… ha értették, láthatták volna ezt a filmet Hollywoodban, 10 Oscar biztosan járt volna érte. Másrészt, Fábri Zoltán minden idők egyik legjobb irodalmi adaptációját alkotta meg e filmmel, hiszen általa Örkény világhírű regénye/drámája (Tóték) e filmmel méltó módon, gondolatilag, stílusilag hibátlanul, azonos minőségben konvertálódott mozgófilmmé. (m1, 20.05)
A múlt színházi évadban két jelentős Madách-bemutató is színpadra került, hiszen éppen 150 éve jelent meg először a nagy mű nyomtatásban. Alföldi a Nemzetiben rendezett remek Tragédiát, míg Vidnyánszky Attila Szegeden, a 80 éves Szabadtéri Játékokon állította színpadra a művet. A Duna (21.00-tól) ezúttal a ma már láthatatlan Vidnyánszky-féle előadást mutatja meg nekünk, talán nem kérdése, miért, mi okból. A méretek, a színpad lélegzetelállító, amihez az előadás ismertetése is igyekszik felzárkózni: “Az idei előadással Vidnyánszky Attila rendező szélesvásznú produkció létrehozására vállalkozott, látványban a világmindenséget idézve az ünnepi produkcióhoz méltó szereposztással.” Szó elhal, lélegzet bennakad. Lucifer szerepében Trill Zsolt, Éva Ónodi Eszter, Ádám Rátóti Zoltán.
Alternatívként csupán egy szerény, hollywoodi produkció akad, az Egy igaz ügy. A Koltai Lajos által fényképezett remek filmben egy halálraítélt gyilkos vár ítéletének végrehajtására, miközben egyre csak ártatlanságát hajtogatja. Senki nem hisz neki, kivéve a Sir Sean Connery által alakított jogászprofesszort… Fordulatos, feszült és izgalmas thriller, a műfaj felső negyedéből. (Viasat3, 21.15)

Az Isten hozta, őrnagy úr közben rendszerint görcsösen ásítani kezdek. Zseniális.
😀