A Mezzón ma szaxofon-nap lesz, 20.30-tól Coleman Hawkins, majd 22.50-től Wayne Shorter fúj. That’s what I call jazz, man.
Baltasar Kormákur az izlandi film fenegyereke, szeretjük, ismerjük őt, hiszen tavaly, vagy tavalyelőtt például a Titanic Filmfesztivál zsűrijét is elnökölte nálunk. Különös hangulatú, változó műfajú filmjei mintegy előretolt felderítőcsapatként működnek a különösen virulens, ám még annál is érdekesebb északi filmművészet derékhada előtt. A Lélegezz! című 2010-es
filmjét még nem láttam, ahogy nézem ez az első filmje, mellyel az amerikai filmipar megkínálta. Az ilyen kihívások, amikor komoly tehetségű, nagyobb sikert elérő európai filmeseket csábít magához Hollywood, legtöbbször szánalmas eredményeket szoktak hozni, így kíváncsian várom, Kormákur egyenes viking dereka mennyire áll ellent az Álomgyár nyáltengerének. A film dráma, melyben egy ügyész apa (Delmot Mulroney) és felesége (Diane Kruger) gyermeke súlyos betegségben szenved, amit csak tüdőtranszplantációval lehet gyógyítani. A várólista azonban rettenetesen hosszú. Az ügyész apa azonban hírt kap arról, hogy egy mexikói sebész illegálisan megcsinálná a műtétet. Kézenfekvő a filmben rejlő súlyos morális dilemma, hogy mire jut vele izlandi barátunk, majd meglátjuk… (film+, 21.00)
Ezenkívül, beleugorhatunk a nagybőgőbe, akár két filmben is. Baz Luhrmann Moulin Rouge-a az egyik kedvenc filmem ever. Duzzad a film a féktelen energiától, a pimasz szertelenségtől (kép) és a tündöklő tehetségtől, bármennyiszer meg tudom nézni, még akkor is, ha Nicole Kidman és Ewan McGregor a főszereplők benne. (Filmmúzeum, 21.00) Hasonlóan pimasz film Bacsó Péter Te rongyos élet című filmje is, ám az az ismert történelmi konnotációk miatt az okozott élmény már lényegesen keserédesebb, mint ami az előbbi filmnél átélhető. Udvaros Dorottya egyik első nagy szerepe ez, melyben tulajdonképpen akár saját édesanyjának sorsát játszhatja el, aztán van kitelepítés, korrumpálható vidéki kisszerű hatalmasságok, Bástya elvtárs… (Duna, 21.30)
A Duna2 színházi sorozatának szerkesztője ezúttal Ruszt József Othelloját kereste elő nekünk, melyet ’95 októberében rendezett a Kamaraszínházban. Othello szerepében itt tűnt fel Kamarás Iván, Jagót Gálffy László alakítja. (Duna2, 22.20)

Na, Udvaros nem a tehetsége révén jutott oda, ahol van. Bekurválkodta magát a színészvilágba, plusz a családi cipőkanál is besegítette. Ebben a filmben is csak rikácsol és dobálja magát.
Hát, ez is egy vélemény, mégha penetránsan ostoba is.
Azért egy pár csőcic mutogatása ne vegye el senki tisztánlátását.
Szó sincs arról. UD életművét behatóan ismerve mondom, hogy fasságokat írsz vele kapcsolatban. E filmben pl. éppen hogy a szerepe kívánta meg ezt a fajta színjátszást. Persze, UD sohasem volt visszafogottságáról híres, de az miért baj, ha valakinek van lendülete? Mindamellett, általában kordában is tudja tartani vehemenciáját. Az meg, hogy simán lekurvázod, hát csak magadról állít ki igencsak lesújtó bizonyítványt…
Ok, akkor sorry. Akár ki is törölheted a kommentemet, mert így nem bántjuk őt, én meg attól még maradhatok hülye. Ezt így lehet jóvátételként?