Fertőzés (Contagion, 2011)

Mondják, Steven Soderbergh nyugdíjba szeretne vonulni, hiszen így 48 éves korára elért mindent, kiürült és elfáradt. Nos, ha komolyan fecseg (amúgy persze, hogy nem!) a sajtónak, akkor ezt a visszavonulásos akciót nyugodtan megejthette volna eme Fertőzés című semmi kis film előtt is, hiszen ezzel az égadta világon nem tesz hozzá semmit sem eddigi pályafutásához, és a témában -járványok, gyilkos vírusok, gyógyszeripari spekulációk- sem fejt ki semmi forradalmit, amit eddig ne tudtunk volna. Egy olyan fazontól, aki eddig filmjeiben egyaránt merészelt Tarkovszkijt és Rat Packet remake-elni, ráadásul nem is rosszul, aki az elsők között emelte be a házivideózást a mainstream moziba, ráadásul pikáns szexuállélektani kontextusban, aki csinált egy Oscart Julia Robertsnek és egyet magának, akit Kafka életrajza éppúgy beindított, mint Che Guevaráé, attól ez a járványos szöszmötölés baromi kevés.

Komoly nevek a stáblistán, de ők is csak asszisztálnak ehhez a lagymatag filmhez, egy Gwyneth Paltrow vagy Matt Damon azért ilyen jelenéseket álmából felkeltve, bármikor abszolvál. Tök jó, hogy előkaparta Laurence Fishburne-t a mátrixból, de minek, ha legnagyobbrészt a hátát látni (ami jó nagy lett, mi tagadás). Marion Cotillard-t észre sem vettem, Jude Law is csak hasonlít önmagára. Satöbbi, nem ekézem tovább szegényeket. Izgalmasnak szánt, ám elég gagyi putty-putty-zene hivatott gerjeszteni a feszültséget a szürkéskékbe komponált hideg képek alatt, inzertekben peregnek a napok, az adott városok populációjának adatai, nyilván, hogy fogjuk a fejünk, hú de sokan fognak meghalni… De nem fogjuk, mert tudjuk, hogy az okos orvosok úgyis megtalálják az ellenszert, aztán jönnek a gyógyszergyárak, akik hatalmasat szakítva megmentik az emberiséget, blablabla. Egyedül azok a jelenetek ütnek, amelyek a járvány kirobbanásának kritikus időszakát, a fosztogatásokat és az anarchiát mutatják. Abba könnyen bele tudtam magam képzelni, s szinte láttam, ahogy az éhező pestiek rávetik magukat a bevásárlóközpontokra, sőt a puccos budai villák éléskamráira… De amúgy ebben a Fertőzésben az égadta világon nincs semmi, legfeljebb, ha tényleg beüt valami ilyesmi, akkor mossunk sokat kezet, zárkózzunk be és szakítsunk meg mindenféle társas érintkezést. OK. Tényleg köszi Steve, hogy szóltál. Asanisimasa: 2/10

Kategória: Film
Címke:
Közvetlen link a könyvjelzőhöz.

4 Responses to Fertőzés (Contagion, 2011)

  1. Szelle Ákos's avatar kaamir szerint:

    Nem is értem azt a sok pozitív kritikát, amit ez a film kapott. Neked van igazad, ez egy altató.

  2. Chrisdry's avatar Chrisdry szerint:

    végre egy 2/10es filmkritika Tőled – mondjuk te ritkábban szaladsz bele pocsék filmekbe. 10/1 nálam (triviális módon).

    • efes's avatar efes szerint:

      🙂 Nem akarok rendszert csinálni belőle, sőt. igyekszem bejátszani a 10-es skála teljes spektrumát, Sajnos, alapvetően szeretem a filmeket, még a rosszakat is. Ezt mondjuk kevésbé… 🙂

  3. Koimbra's avatar Koimbra szerint:

    Szerintem nagyon jó volt, nem igazán izgalmas, hanem inkább bele tudtam élni magam. 8 pont simán megvan.

Hozzászólás a(z) efes bejegyzéshez Kilépés a válaszból

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .