Megint egy szerelmesfilm, mint az imént (Szerelmünk lapjai), csak éppen a tökéletesen ellenkező univerzumból. Sid és Nancy története a rock-, pontosabban a punktörténelem egyik fejezete, tekintve, hogy Sid Vicious a Sex Pistols basszusgitárosa volt egészen 1979 február 2-án, heroin-túladagolás miatt bekövetkező haláláig. Miatta szintén a történelem része, hogy Nancy ebben megelőzte, hiszen ő már ’78 október 12-én elment, tisztázatlan körülmények között. Az egyik lehetséges variációt e film is bemutatja. No spoiler, no future, so fuck off.

Profi színészek ennél hitelesebben nem mutathatják meg azt a nihilista, a drog- és szexéhségen kívül mindenfajta értéktől, vágytól és érzelemtől megfosztott pusztulatot, amit ez a masszívan politoxikomán punkpár együtt töltött rövid idő alatt átélt. Gary Oldman elképesztő energiákat mozgósítva, a legapróbb idegrángásokig levette Sid Vicious lényét, de Chloe Webb is igen meggyőzően adja a drogos ribancot, állandó éktelenül idegesítő, agresszív vartyogásával együtt. Ennek a szerelemnek (ha lehet ezt annak nevezni egyáltalán), így a filmnek sincs igazi története, miképpen egy kemény drogosnak is élete két szélsőséges pólus között, az anyag megszerzése és az anyag elfogyasztása között, mindenféle átmenet nélkül ingázik, tehát valójában baromira eseménytelen, unalmas. A film is unalmas, Alex Cox teljesen kiirtott minden felesleges mellékszálat a cselekményből, például alig látunk jeleneteket a Sex Pistols történetéből, néhány, amúgy igen hitelesen prezentált koncert-, illetve interjúrészletet kivéve, mindvégig Sid és Nancy önmarcangoló, őrült hajszáját látjuk egymással, egymásért és egymás, tehát a heroin elől. Végig szinte naturalisztikusan hiteles képeket látunk két végzetesen összefonódó drogkarrier végnapjaiból, csak a film végkifejlete enged meg egy kis lazítást egy szép, szinte költői halállátomás formájában.

Kemény film, drogról, szexről és rock&rollról, fontos tanulsággal: Only the plastic punk’s not dead. Csak a divatpunkok nem halnak meg. Mintegy mellesleg, a film operatőre, bizonyos Roger Deakins a későbbiekben igen komoly karriert fut be, ám munkájával már itt is meghatározza a film súlyát, hitelét. Asanisimasa: 8/10