Filmnapló – 2012. március

Szerelem, pasta, tenger (Mine Vaganti, 2010) – Imádom Ferzan Özpetek filmjeit, ez azonban egy kicsit túl melodramatikusra, vagy inkább túl könnyedre sikerült. Értem persze, a coming out, főleg egy igazi, macsó olasz családban önmagában is éppen eléggé dráma, és inkább mosolyogjunk rajta, mint vérrögvalóban tapicskoljunk – csak, csak, csak. Hiányérzetem van. Amúgy szórakoztató, természetesen bölcs, helyes film ez, kiváló színészekkel, de sajna, (tudom-tudom), nyálas zenével. A finálé temetési menete volt az a pillanat, ami igazán megragadott, ha az egész film abban a szellemben készült volna, simán 10/10. Így, ilyen “langymeleg mosolygósban” csak 7/10.
Fehér pokol (Grey, 2012) – Sztrogoff Mihály, Delta-főcím, Életben maradtak 2. Liam Neeson alaszkai bérvadász meg akar halni, de aztán mégse. Aztán már nem akar, de úgy tűnik, muszáj lesz… Egészen fílinges, túlélős kalandfilmnek induló, de szolidan misztikus felhangokkal bonyolított egzisztencialista filozofálgatásba fulladó havas, jeges, farkasvonításos crossover. Csak a túlhajtott hang- és horroreffektusokkal úszik el kissé Joe Carnahan filmje. De amúgy nézhető film, kánikula és tömegundor esetén eshet ennél jobban is: 6/10
Az igazság órája (City by the Sea, 2002) – Mondják, hogy hiteltelen Robert De Niro, egy elég jó filmben. Én pedig mondom, egy remek Robert De Niro, egy gagyi, hiteltelen drogosfilmben. De Niro gyilkossági nyomozó, a fia pedig drogos, akit gyilkossággal gyanúsítanak… 5/10
A Karib-tenger kalózai 2. – Holtak kincse (The Pirates of the Caribbean: Dead Man’s Chest, 2006) – Az a helyzet, hogy ezeket a Jack Sparrow-filmeket Thaiföldön láttam éjszakai buszutakon, neonszínben rikító thai felirattal, ugráló képű DVD-ről. Így nem is tudtam, hogy ennyire szórakoztató baromság ez… Szombat estére bejött. 7/10

A gyönyörű őzek halála (Smrt krásnych srncu, 1987) – Méltatlanul kevéssé ismert alakja a cseh filmnek Karel Kachyna, aki nem csak hatalmas, de konzervatív formaisága ellenére, friss, progresszív tartalmú filmográfiájával is egyenrangú tagja a Forman, Menzel és Chytilova-féle “csapatnak”. Ő is be volt tiltva, ha valaki éppen ezt tartja fő értékmérőnek. E filmjének nem kellett dobozban maradnia, ám ettől függetlenül is közel tökéletes adaptációja Ota Pavel cseh író-újságíró (született Otto Popper) önéletrajzi ihletésű regényének. A történet egy Leo Popper nevű (az író édesapjáról van szó) utazó porszívóügynök életről mesél bájjal, bumfordi kedvességgel, de líraian és a történelem által kikényszerített mély drámaisággal. Amúgy, mintha Bohumil Hrabalt adaptálná Nyikita Mihalkov9/10

Nagyra törő álmok (Siesta, 1987) – Egy film abból az időből, amikor még Hollywoodban nem érezték szükségét a mindenáron mindent megmagyarázásnak. Nem mintha ez önmagában valami óriási művészi erény lenne – a rendező Mary Lambert ezután szinte kizárólag olcsó horrorokkal foglalkozott, látva a filmet, tökéletesen érthetően. Meglehetősen szabad, sőt, inkább szabados dramaturgiájú “menekülés önmagunk elől”-típusú történet leginkább a piros ruhácskában, majd anélkül szaladgáló Ellen Barkinról, valamint Marcus Miller és Miles Davis kísérőzenéjéről nevezetes. Rengeteg híres arc (pl. Gabriel Byrne, Jodie Foster, Grace Jones brikettfrizura nélkül!) látható amúgy, mintegy mellékesen, ebben az elég lila és elég gyenge kis filmben. 4/10

Időjós a pácban (Nestyda, 2008) –  A remek Kuckók után majd’ tíz évvel Jan Hřebejknek jócskán sikerült alulmúlni saját magát ezzel a kapuzárási pánikos komédiával. Hiába a tabudöntögető attitűd, a pisiszextől a magyar filmeken is sűrűn feltűnő Kerekes Vica (Éva Kerekesová) látványos cicizésén át a szabadszájúságig terjedő szabadosság, ez a film éppen annyira idétlen, mint mondjuk Tímár Péter n+1-ik hasonló műfajú próbálkozása. Súlyosbítják a helyzetet az ötpercenként felhangzó rettenetes cseh slágerek, és csak kicsit javít rajta az itt is tetten érhető tipikusan cseh joviális optimizmus. 3/10

Kegyetlen bánásmód (Intolerable Cruelty, 2003) – Na, nem véletlenül nem emlékeztem Coenék ezen filmjére, hiszen a legtöbb, amit elmondhatok róla, az annyi, hogy Zeta-Jones dögös. Coenéknél ennyi pedig gyakorlatilag bukta. Clooneynak volt néhány vicces jelenete még, pl. amikor kapásból értelmezte a leleplezett házastársi hűtlenséget a fonákjáról, de inkább uncsi, mint szórakoztató a film, úgy egészében csalódás. 3/10

Talpuk alatt fütyül a szél (1976) – Lett volna még potenciál ebbe az eastern- vagy inkább lebbencs-western műfajban, amit Szomjasék találtak ki valamikor a hetvenes évek közepén, nyilván egy táncházban borozgatva. Csak nem kellett volna ennyire összecsapni a sztorit, valamint szélesvászonra kellett volna forgatni, jó nagy szuper-panorámákkal. Az akciójeleneteket is jobban ki kellett volna dolgozni és el kellett volna dönteni, hogy balladai brutálban, vagy western-paródiában nyomják. 6/10

Született feleség (Potiche, 2010) – Francois Ozon hovatovább egyik kedvenc európai rendezőm, ebben a hetvenes évek ótvar francia komédiáit idéző izében azonban, sajnos, nem sok szórakoztatót találtam. Még úgy sem, hogy én ahhoz a törpe kisebbséghez sorolom magam, melynek tagjai férfi létükre szívesen fogadnák, ha a világ dolgait nők irányítanák… Érzem a film szatirikus élét, azonban úgy gondolom, ezúttal Ozon formai bravúrja erősen eltompítja azt. Catherine Deneuve-öt persze, bármikor megnézem, Depardieu azonban rettenetesen néz ki, konkrétan egy gigantikus krumplira hajaz deformált külseje. 4/10
Kategória: Film, Filmnaplók, Tévé
Címke: , , , , ,
Közvetlen link a könyvjelzőhöz.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.