Szó sincs Derszu Uzala kettőről, több okból sem, a címbéli fehér tigris (imdb, port.hu) ebben a ropogósan friss orosz filmben egy tank neve. Tudjuk jól, például a Kelly hőseiből, hogy a második világháborúban az amerikaiak tankja a Sherman volt, rengeteg más forrásból pedig azt, hogy a ruszkiké a híres T-34-es. Velük szemben a Wehrmacht haderejében egy igazi, tipikus német szörnyeteg volt csatarendbe állítva, a dallamos elnevezésű Panzerkampfwagen VI., amit még a németek is csak egyszerűen Tigrisnek becéztek. Robusztus, szörnyű hadigépezet volt ez, rettegtek is tőle azok, akiket a sors és az ukáz eléjük parancsolt, pedig a valóságban több baj volt vele, mint amennyi erényét fel lehetett sorolni. A Fehér tigris című film éppen erre a rettegésre épít, amikor címszereplőjévé tette meg ennek a harckocsitípusnak egyik példányát.

Roppant érdekes filmet rendezett Karen Shakhnazarov, bár ez nem meglepetés, hiszen az orosz film -úgy tűnik- kezd magára találni, és rendre markáns alkotásokkal hívja fel magára az érdeklődő közönség figyelmét, de ő maga sem ma kezdte a szakmát, ahogy ezt mondani szoktuk. A szovjet filmgyártásban mindig is fontos volt a második világháború, az ottani, akkori szóhasználatban a Nagy Honvédő Háború megfelelő filmes feldolgozása, ezek aztán igen sokszínű áradatként jelentek meg mozikban: A Ballada a katonáról vagy az Emberi sors tiszta, erős művésziességétől a mélyen sztálinista Berlin elestéig gyakorlatilag tényleg feldolgozódott a háború teljes érzelmi, emberi, ideológiai, történelmi, szociológiai, pszichológiai, stb. spektruma. Berlin eleste megjelenik ebben a mostani filmben is, hiszen ott értek véget a csaták (miután az amuri partizánok visszafordultak a Csendes-óceánnál…), de már nagyon nem úgy, mint Csiaureli hírhedten vonalas, sematikus alkotásánál. Új idők járnak és friss, új szelek fújnak ma már Oroszországban is.

Szóval, érdekes film ez. A Fehér tigrist rettegi a fél ukrán front, amint előrenyomulva saját kiégett tankjainak roncsai mellett vonulnak el. Gyorsan terjed a szóbeszéd, hogy egy elpusztíthatatlan, misztikus német tank egyedül semmisítette meg a teljes szovjet tankhadosztályt, de saját szemével senki nem látta. Az egyik kiégett roncsban egy agyonégett katonát találnak, aki később, miután csodás módon felgyógyult a 95%-os megégésből, beszélni tud a roncsokkal és egyedüli céljává válik, hogy felkutassa és megsemmisítse a titokzatos német harckocsit. A misztikum sohasem állt távol az orosz lélektől, csak a materialista értékrendre építő szovjet hatalom határolódott el tőle. A glasznosztyig szinte csak a kitűnő orosz scifi-irodalom foglalkozhatott szabadon misztikus dolgokkal, amint azonban leomlottak a szovjethatalom ideológiai bástyái az orosz szellem újra szabadon száguldhat a végtelen sztyeppék felett. Szokványos háborús drámaként kezdődik Shakhnazarov (Ilya Boyashov hasonló című, 2008-as regénye alapján készült) filmje, hogy aztán gyorsan beleforduljon a fősodort jelentő misztikus, háborús, igen feszült thrillerbe – amely a végére, nem tagadva a misztikummal mindig párban járó elmélkedésre való hajlamot, illetve a mélyebb tartalom kifejezésére történő művészfilmes hagyományokat sem, filozófiai magasságokban/mélységekben éri el a furcsa hangulatú, lebegős fináléját. (Igen érdekes, ahogyan a kortárs orosz filmek használják a klasszikus zsánerek műfaji jegyeit, lásd néhány poszttal elébb az Augusztus nyolcadikán-t is.)

Tiszta műfaji filmként nem értelmezhető a Fehér tigris. A háborús dráma, legyen bár az első képekben metszően hiteles minden, ahogyan az orosz katonák az oly jellegzetesen hátracsapott tányérsapkáikban, buggyos fenekű gatyáikban, ormótlan csizmáikban, csálé gimnasztyorkáikban, ahogyan amolyan majomszigetekben szívják a mahorkát és a rossz vodkától szemtelenül bamba kíváncsisággal nézik az előttük elfolyó külvilágot: a kissé fakóra színezett képek mintha elveszett háborús dokumentumok lennének; a háborús dráma csak életkép. A thriller, bár súlya van a suspenze-nek, és az akciójelenetek elképesztően látványosak, nem oldódik fel, hanem ellebeg egy (nem részletezem, kik, mik által, milyen körülmények közötti), a háború természetét illető filozófiai eszmefuttatásba. Tehát aki történelmi hitelt és drámai sorszerűséget vár, az nem tud mit kezdeni a misztikummal, aki misztikus thrillert vár, az utálni fogja a feloldás nélküliséget és a végső “rinyálást”… Aki viszont befogadóképes a különlegességekre, aki nyitott és érdeklődő, az viszont élvezni fogja e filmet. Az olykor kifejezetten látványos csatajeleneteken kívül fantasztikus arcokat láthatunk, igazi orosz sármot, végtelen kék tekinteteket a mélyen barázdált arcokban, s amikor megjelenik a Fehér tigris, Wagner muzsikája szól. Asanisimasa: 9/10