A csütörtök-péntek manapság a két halálnap, ha otthon éppen valami normális filmet néznénk a tévében. Az ok a nézettség, legalábbis, amit ez alatt a (ki tudja, honnan kapott) statisztikákat böngésző, hivatalnokagyú műsorszerkesztők értenek: ilyenkor az ember nem néz tévét. Ha mégis nézne, rácseszett. Persze, ha nagyon keresünk, találhatunk azért filmeket, de hát ha egyszer a Da Vinci-kódot már láttuk, másodjára nem nagyon találunk benne semmit sem. Meryl és Robert is édi Távol Afrikától, de hát könyörgöm! Minden nap? Steven Seagal? Pfff… És így tovább…

Tehát, mit nézzek ma a tévében? Talán, A John Malkovich-menetet (HBO Comedy, 20.15), mert bár legalább háromszor nekifeküdtem, még egyszer sem sikerült végignéznem, de ennyi azért jár egy ilyen kultuszfilmnek, még akkor is, ha eddig háromszori próbálkozásra sem tudott meggyőzni arról, hogy feltétlenül látnom kell.

Amikor George Clooney feltűnt a Vészhelyzet jajdeszexisenőszülőhalántékú Ross dokijakánt, még baromira nem gondoltam, hogy ő lesz az, aki tükröt állít az amerikai showbusiness elé, mintegy megmutatva annak 42 hófehéren villogó fogú, torz mosolyát. Aztán így lett. Persze, nyilván kellett Soderbergh nevű haverjának produceri közreműködése is a rendezővé válásához, azonban például ez a ma esti film is jó példa arra, hogy a jó társaságban elköltött italok okozhatnak jó dolgokat is. Az Egy veszedelmes elme vallomása (FilmboxHD, 22.25) is friss, lendületes, csavaros és pontos film, nem kell bedőlni az első 20-25 percnek: közel sem arról lesz szó, hogy egy újabb Amerikai Pite-klónt nézünk! A történet Charles Hirsch Barris életét meséli el, aki írt popszámokat, volt sikeres tévés producer. Emellett felelősnek tartja magát az amerikai kultúra agyzsibbasztó, gyermeteg szórakoztatással való szennyezéséért. Ezen felül pedig (állítólag a CIA állítólagos parancsára) meggyilkolt harminchárom embert. Figuráját a kitűnő Sam Rockwell kelti életre, de mellette egy sor hírességet is láthatunk kisebb-nagyobb, sőt, saját maguk szerepében is. (A képen Clooney és Rockwell)