Szia, mi újság? (Bună! Ce faci?, 2010)

Na, igen, az internet virtuális valósága minden bizonnyal a pokol előszobája lehet, ahol a fejlett civilizációk társas magánya egy pillanatra a boldogság ígéretében oldódhat fel. Itt az lehetsz, aki csak akarsz, és gyakorlatilag azt is tehetsz, amit akarsz. Ennek csak fantáziád és géped kapacitása szabhat határt. Azonban a valóság eközben változatlan marad – kacsint ránk cinkosan az ördög.

Nyílik a csetszoba ajtaja

Szia, mi újság12013-ban persze legtöbben már legyintünk erre a marhaságra. Ma már a virtuális valóság legtöbbünk számára az igazi valóság egyik szeletévé, annak egyik dimenziójává vált. A pontos helyén tudunk kezelni mindent. Senki nem akad fel, ha valaki egy csetszobában férfi létére női néven jelentkezik be, vagy akár egyszerre több virtuális személyiséggel, avatárral akár önmagával is vitába kél – így provokálva másokat. A web mára a modern marketing szerves részévé vált, „komoly” politikai kampányok folynak fiktív személyiségek agitációjával, termékértékelési fórumokat tömnek tele az adott terméket gyártó cég marketingszakemberei pozitív tartalmú véleményekkel, természetesen kitalált (netán pénzért megvett) személyiségek nevei alatt. A legtöbben tisztában vannak azzal is, hogy az akármelyik közösségi oldalon található „Kovács János” bárkit takarhat, tán még magát, az igazi Kovács Jánost is. Nem is olyan régen, mondjuk húsz éve, a mai internetes kommunikáció hangneme, metódusa, stílusa színtiszta utópiaként, illetve súlyos pszichiátriai esetként lett volna csak leírható. Mára a normális élet része legtöbbünknek. Persze, senki nem születik közvetlenül bele az internetbe, sokan még ma is afféle ördögi mákonyként néznek erre az „izére”, és tüntetnek azzal, hogy még bekapcsolni sem tudják a számítógépet. A Szia, mi újság? című román romantikus komédia középkorú házaspárja például épp’ ilyen a film kezdetén, s éppen ez irányú tapasztalatlanságuk okozza sorsuk furcsa, filmre való fordulatát.

Stilizált, mégis hiteles, reális

Szia, mi újság2Talán Ceausescu diktatúrájának léleknyomorító ereje ölhette ki a román emberekből az álom, a mese és az irrealitás világa iránti érdeklődést, már, ha így van egyáltalán. Mindenesetre az örvendetesen viruló, érdekfeszítő művekkel előálló román filmek általában a valóság, a tényszerűség minél pontosabb megragadására törekszenek. A lassan normalizálódó vadkapitalizmus sem változtatott sokat ezen a szemléletmódon, bár mintha kezdenének megjelenni a zsánerjellegeket domborító darabok is. A televízió világából érkezett Alexandru Maftei nagyjátékfilmes bemutatkozása, a Szia, mi újság? formailag, a csak félig „happy” endinget nem számítva, egy szabályos romantikus komédia. A kötelező zsánerfilmes „stilizáció” ellenére azért nyomokban, itt-ott mégis felsejlik a mai román (és orosz) valóság, a szereplők karaktere és az általuk bejárt érzelmi út pedig tökéletesen hiteles és reális.

Papa, mama, nagygyerek

A történetet a majdnem 18 éves nagyfiú (Vladimir – Paul Diaconescu) meséli el saját, slendrián, kamaszos modorában. Apa (Gabriel – Ionel Mihăilescu) egy szimfonikus zenekar kottalapozója, anya (Gabriela – Dana Voicu) pedig egy luxusmosodát vezet. A két egyszerű, az átlagosnál is kisebb „kisember” házasságának húsz éve alatt a szerelmük lassan kihunyt. Csendben, békében sorsukkal darálják egymás mellett hétköznapjaikat, mikor a véletlen folytán egymástól függetlenül, de ugyanabban az időpontban kezdenek el ismerkedni a számítógép és az internet furcsa, számukra idegen világával. Kezdeti megrettenésüket a minden netező számára ismerős chatelés oldja fel, Szia, mi újság - Dana Voicuegy ismerkedős csetszobában. A két szeretetlen lény a névtelenség homályában (és a vígjáték szabályainak megfelelően) természetesen egymásba botlik, és így ismeretlenül, újra szerelmesek lesznek egymásba. Gabriel és Gabriela csetlését-botlását nagykamasz fiuk önbizalomtól és féktelen libidótól duzzadó ámokfutása ellenpontozza, olykor szinte pornografikus obszcenitással.

Sajnos, pompás remake-alap

Maftei pikkpakk romkomja. Tökéletesen és globálisan érhető szintjei vannak a történetnek, s formailag, szerkezetileg is tökéletesen működik a film. Talán csak egy leheletnyivel hosszabb a kelleténél. Igen finom „nemzetspecifikus” ízei vannak csak: az eszköztelenségében is intenzív szerepformálás, a tipikus és igen plasztikus karakterek, amiket viszont csak megélni lehet, eljátszani nem. Még a világ legjobb színészeinek sem, bár ha hollywoodi producer lennék, azért már keresném a jogtulajdonosokat. Maftei amúgy szellemesen, pontos könnyedséggel, lazán, de céltudatosan mesél, így a film is egy igen erős darab a romantikus vígjátékok óriási, heterogén mezőnyében. Asanisimasa: 8/10

Kategória: Film
Címke:
Közvetlen link a könyvjelzőhöz.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.