Vérturisták (Sightseers, 2012)

Ben Wheatley, a Vérturisták rendezője, le sem tagadhatná ízig-vérig brit identitását, hiszen a világ egyik szegletén sem jutna eszébe senkinek, hogy a szociografikus igényű, társadalomkritikus szemlélettel készítsen abszurd humorú horrorokat. E filmben is Ken Loach keveredik Monthy Pythonnal egy, a békés Yorkshire-megyét felforgató, bizarr Mickey és Mallory-történetben…

A hűséges társ

Vérturisták 1A kis házban lusta boldogságban éldegél anya (Eileen Davies), Tina, a lánya (Alice Lowe) és Poppy, a kis terrier. Az otthonülő, betegeskedő, magányos anya egyetlen társa a lánya, akin viszont zsarnokként uralkodik. Egyszerre ápolónő, házvezető és szakács, és csak legkevésbé gyermek. A kedves kiskutya mindkettejük kedvence. Egy szerencsétlen nap azonban Poppy tragikus hirtelenséggel kötőtű általi halált hal, a kis család így kedvenc nélkül marad. Ez a kicsi, de az elkövetkezendőkben Yorkshire néhány lakosára nézve igen felkavaró „malőr” a későbbiekben jónéhány ártatlan brit polgár életébe kerül, mígnem a kis házban helyre áll a rend. Tina Poppy halála után megismerkedik Chrisszel (Steve Oram), a kedves, szakállas férfival, aki kellemes, lakókocsis túrára viszi a lányt messze fel, északra – az otthon egyedül maradó anya nem titkolt ellenkezése dacára. A kiránduláson aztán Tina újra megtalálja a hűséges társat, azonban nem feltétlenül abban az értelemben, ahogy képzeljük.

A valódi vérturisták

Amellett, hogy tulajdonképpen találó a magyar cím (az eredeti Sightseers jelentése nagyjából nézelődők, városnézők, tágabb értelemben vidékjárók, kirándulók), a valódi vérturistáknak semmi közük nincs az e filmben látható dolgokhoz. Ez az új keletű fogalom, a vérturizmus manapság nálunk, idehaza a pénzkereset egy sajátos formáját jelenti: sok magyar Ausztriában adja le saját Vérturisták 2vérplazmáját, a hazainál jóval nagyobb költségtérítés ellenében. Azonban e filmben látható „vérturisták” messze nem ilyen üzelmekben utaznak, ők inkább a Monthy Python-féle „vérnyúl” fogalomköréhez állnak közelebb… Fontosnak tartottam ezt tisztázni, már csak az esetleges félreértések elkerülése végett is.

A kempingezés „örömei”

Bárki, aki valaha is kempingezett életében, ismerheti Ben Wheatley vélhető motivációit, melyek e film elkészítésére sarkallhatták. Az emberek a kempingben, tehát egy sátortáborban sokkal intenzívebben élik meg az egymás mellett élés izgalmait, hiszen a dolog sajátosságaiból fakadóan nem vastag téglafalak szeparálják el egymástól eme ad hoc mikroközösség szegmenseit, hanem csupán egy vékony ponyva, vagy a lakókocsi fala, ami szintén nem az a kifejezett stúdióminőség, már hangszigetelés szempontjából. Így a kempinglakók gyakorlatilag mindent hallanak, ami a szomszédban zajlik, a horkolástól a csendes beszélgetésen át az ordító szeretkezésekig, ezek azonban mind megannyi frusztrációs bombaként hatnak az emberre. És akkor nem szóltunk még a megfelelő táborhely megtalálása körüli őrületre, hogy a vizesblokkban éppen akkor fogy ki a meleg víz, amikor mi akarjuk használni, hogy az időjárás mindig akkor rossz, amikor mi kempingezünk, hogy bármilyen körültekintően választottuk meg táborhelyünket, estére valahogyan mindig egy indián dobtábor költözik a szomszédunkba. Se szeri, se száma az ilyen és efféle maceráknak, melyek kempingezés közben borzolják az ember Vérturisták 3idegrendszerét, így csoda, hogy némelyekben egyszer elpattan a húr?!

Túrából ámokfutás

Wheatley filmjében tehát egy átlagos brit pár tulajdonképpeni kempinges nászútját követhetjük nyomon, mely igen hamar gyilkos ámokfutásba fordul. A fiatal rendezőt természetesen, inkább érdekli a bizarr, sőt, vastagon morbid humor, mint történetének és szereplőinek társadalmilag pontos pozicionálása, azért a film folyamán elég pontosan kiolvashatunk bizonyos „kritikai élt” is. Sőt, tulajdonképpen éppen az angol középosztály intoleranciáját, arroganciáját, szűklátókörűségét és igénytelenségét illető kritika adja meg ennek a más szempontból, szerkezetileg majdnem pontos öldökléses horrornak a sajátos ízt. A környezet tökéletesen hétköznapi, Yorkshire tájainak pompásan fényképezett tájain száguld végig a film. Tina és Chris szintén két átlagos figura, akiket suta természetességgel alakítanak az eleddig elsősorban különféle brit tévésorozatokban jeleskedő színészek. A film csodája, hogy éppen ebben a burjánzó banalitásban válik tökéletesen érthetővé, sőt, átélhetővé a bennük kirobbanó, megsemmisítő erejű, pszichopata őrjöngés, amit elbűvölően bizarr keretbe zár Poppy kutya jelenléte, amiért a legutóbbi Cannes-i Filmfesztiválon a legjobb kutya alakításért járó Palm Dog-díjat is megkapta. Asanisimasa: 8/10

Kategória: Film
Címke:
Közvetlen link a könyvjelzőhöz.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.