Gyilkos túra (Deliverance, 1972)

Talán a Poroló című rovatba is mehetne ez a Gyilkos túra című öko-kaland-thriller, John Boorman több mint negyven éves, ám még mindig friss, ropogós és harapós Gyilkos túra - Burt Reynolds és Jon Voightalkotása. Ha feltétlenül nem is sorolandó az egyetemes filmtörténet megkerülhetetlen klasszikusai közé ez a film, azért műfaji alapvetésnek mindenképpen fontos darab, bizonyos körökben kifejezetten kultusz tárgyát képező alkotásnak tartjuk. Persze, ilyen magyar címmel nehéz feljebb kerülni a polcon, a Véres leszámolás 2. és a Brutál Metál 4. mellől. Az eredeti cím (Deliverance) jelentése ‘megszabadítás‘, vagy valami ilyesmi lenne, ami, valljuk meg, lényegesen mélyebb tartalmat sejtet egy szimpla túránál, legyen az bármennyire gyilkos is.

Amúgy tényleg egy túra képezi a történet fő sodrát, melyet négy, tipikusan nagyvárosi, nagyképű és nagypofájú fickó ejt meg egy istenháta mögötti, ám elbűvölő szépségű, vadregényes hegyi folyón, az Appalache-hegységben. A raftingos, vízi túrás thrillerek (horrorok) jellegzetes helyszínén vagyunk tehát, a jellegzetes szituációban. Saját, megszokott, kényelmes környezetükből (a fogyasztói társadalomból) kiszakított kontra a vad természet, illetve a vad természet kegyetlen körülményei közé szocializált vademberek. Innen nézve, primitív, bunkó szociopaták a nagyképű városi ficsúrok ellen. Már a film elején egy markáns jelenetben egy legendás párbaj osztja le a lapokat, amint a túrázók egyik tagja gitárját pengetve próbálja lealázni a helybéliek bendzsózó gnómját, aki viszont játszi könnyedséggel veszi át az egyre gyorsabb ritmusban elővezetett dallamokat. Érdemes megnézni ezt a jelenetet:

A párbaj a helyi erő győzelmével ért véget, ám a film még csak itt kezdődik, és egyúttal szépen előre vetíti a baljós végkifejletet is, amire az említett, kissé szerencsétlen magyar cím is utal. A túra aztán, a párbajon kívül még a szokásos többi, egyéb, hasonló tematikájú filmből már jól ismert előzmény után, végül elindul, a négy férfi két kenuban vág neki az egyelőre csendes szelídséggel áramló folyón. Rövidesen azonban megjelennek az első zúgók, veszélyes sziklák között kell szlalomozniuk az amúgy inkább önbizalomtól, mint raftingos tapasztalatoktól duzzadó városiaknak, az igazi veszélyhelyzetet azonban mégis két, kósza, igénytelen helybéli okozza, akik fegyverrel a kézben próbálják megleckéztetni az éppen pihenő turistákat. Igen durva, és a hetvenes évek elejének mércéjével nézve, igen merész jelenetek következnek, mígnem az ismert dramaturgia szabályai szerint a túrázók maradéka leolvadt arccal és megtépázott hiúsággal megérkezik végcéljukhoz, ahol még koránt sincs vége a tortúrájuknak: a rendőrség előtt is el kell számolniuk a történtekkel.

Nagyjából ennyi a film cselekményváza, azonban Boorman ügyes rendezésének, a történetet író (amúgy neves költő) James Dickey-nek és Zsigmond Vilmos lélegzetelállító képeinek köszönhetően ez azért lényegesen többről is szól. A történet keretét egy völgyzárógát építése adja, aminek köszönhetően az egész folyóvölgy, az összes természeti szépségével, valamint az évszázadok óta ott lakó emberek ingatlanjaival, emlékeivel, életével együtt a semmivé válik. A négy túrázó is ezért tervezi oda a túrájukat, hogy még utoljára ezGyilkos túra a völgy is “ki legyen pipálva”, mielőtt elárasztják. Egy másik szintet jelent az idegen kontra helybéli viszony igen plasztikus megjelenése, a tolerancia teljes hiányával, amit az “idegenek” tanúsítanak a helyiek élete és hagyományai iránt, de a helyiek ellenérzéseivel is a turisták irányában.  Igen szépen bomlik ki az erő és hatalom, valamint az alá-fölérendeltség valódi természete is, a turistákon belüli csoportdinamikában, illetve a turisták és az őket megtámadó helyiek között is. A végén, a kezdő gitár-bendzsó párbajtól eltérően, talán a turisták jönnek ki nyertesként a történetből, azonban egyértelmű, hogy ilyen győzelmet senki nem szeretne magának. A végén még egy pici játék a horrorok kötelező záróképével és ennyi is, azonban az egészen biztos, hogy e film után már egy vízitúra, egy rafting sem lesz ugyanolyan, mint azelőtt. A főbb szerepekben Angelina Jolie apukáját, Jon Voightot, Ned Beattyt és Burt Reynoldsot láthatjuk. Asanisimasa: 8/10

Kategória: Film
Címke:
Közvetlen link a könyvjelzőhöz.

2 hozzászólás a(z) Gyilkos túra (Deliverance, 1972) bejegyzéshez

  1. wim szerint:

    A Point Blank óta tudom, hogy Boormant meg kell(ene) ismerni. Ez a film is régóta tervbe volt véve, úgyhogy köszi a posztot, legalább végre megnéztem. Jól pörög az indítás, a bendzsós jelenet szuper, a fickó félelmetes, azt meg külön bírtam, ahogy az időről időre felhangzó bendzsófutamok fa későbbiekben is folyamatosan fenntartották a fenyegető légkört.
    Amikor tanakodni kezdtek a hulla fölött, ott kicsit leült, lehetett volna feszesebb, de ettől függetlenül nem csalódtam benne. 🙂

    A fickónak elég hosszú a filmlistája, mit érdemes megnézni tőle?

    • Az Ördögűző 2 úgy rémlik, sokkal gyengébb az 1-nél, de még ilyen kalóz-VHSről láttam, anno. Az Excalibur korrekt kardozós-lovagos Arthur király sztori, A panamai szabó pedig közepes, de nézhető kémfilm. A szabadság ösvényein jó háborús-politikai dráma, Burma-ügyben. Mást nem láttam én sem…

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.