Hannibal (Season 1, 2013)

Bryan Fuller eredetileg hét évadra tervezte a Hannibal című sorozatot. Azonban erősen rezgett a léc, a gyártó NBC ugyanis az alacsony nézettségi mutatókra, és az erősen 18-as karikás tartalomra fogva sokáig nem adta meg a második évad zöld lámpáját. Nagy Hannibal - Mads Mikkelsen és Hugh Dancyhiba lett volna, ha mégis törölte volna a sorozatot, mert akkor nem látnánk David Bowie-t, mint Dr. Hannibal Lecter bácsikáját a folytatásokban… Na, de miről is van szó?

Dr. Hannibal Lecter, ugye, Thomas Harris ismert, szinte ikonikus regényalakja, aki több kötetben kísérti meg jóérzésünket, saját, kifinomult ízlésével és táplálkozási szokásaival. A litván származású, bestiális, emberevő sorozatgyilkos-pszichiáter démoni alakja többször jelenik meg filmváltozatban is, először a Bárányok hallgatnak-ban, amelynek öt Oscarja közül egy jut Anthony Hopkinsnak is megformálásért. Hopkins egyik emblematikus szerepe lesz ez a démoni figura, akit még további három alkalommal (Hannibal, Hannibal ébredése és a Vörös sárkány) személyesít meg. Na most, Fuller és a főrendező David Slade találmánya az volt e cikk tárgyát képező sorozattal, hogy benne Lecter kezdő éveit mesélik el, hogyan lett a tekintélyes elmedoktorból Hannibál, a kannibál.

Lecter személyét illetően spoilerezésről tehát szó sem lehet, hiszen tudjuk, mi lesz belőle, a kérdés, a Hannibal című sorozat kérdése immáron már csak az, hogy mikor, milyen körülmények közepette és mennyi áldozattal. Kisebb meglepetésre, a kezdő epizódokban még nem is látszik semmi a későbbi gyilkosból, még csak nem is ő a főszereplő – csupán egy felkért FBI-tanácsadó. A vezető karakter egy másik special agent, Will Graham (Hugh Dancy), aki enyhén Asperger-kóros állapotában (milyen népszerű kóros tudati állapot ez manapság!) képes beleérezni magát egy bűnügyi helyszínen az elkövető Hannibal - Hugh Dancypszichéjébe. Egy különösen aberrált sorozatgyilkos (népszerű bűnözőtípusa ez a különféle krimisorozatoknak!) ügyében nyomoz, amihez, az ő kontrollálására kéri fel az FBI vezető ügynöke, Jack Crawford (Laurence Fishburne) Lectert (Mads Mikkelsen). A gyilkost látszólag már az első részben elkapják, azonban az ügy szálai messze fognak kígyózni (még én sem tudom, merre), s közben megjelennek még más fontos szereplők is, például a gyilkos lánya, egy agresszíven nyomuló oknyomozó újságíró, stb., de Lecter személyiségének valódi jellemvonásai felől egyelőre csak (kényszerű) sejtéseink vannak, amik csak az évad vége felé kezdenek bizonyossággá válni. Maradjunk a továbbiakra nézve annyiban, hogy a sorozat tovább burjánzó cselekménye izgalmas, illő módon bornírt, bizarr és aberrált.

És hűvös lassúsággal hömpölygő, mint egy skandináv krimi – és nem csak Mikkelsen tagadhatatlan súlyú jelenléte miatt. Lecter figurájának piperkőcsége, gourmand-sága kapásból nyilván adja az asszociációt kedvenc sorozatbeli sorozatgyilkosunkkal, Dexter Morgannel, de az azzal való párhuzam meg is reked Dexter ominózus főcímjénél és a freccsenő vércseppeknél. A Hannibal valójában azokkal a krimisorozatokkal mutat több-kevesebb hasonlóságot, melyekben egy (több) extraképességgel megáldott/megvert zsaru/tanácsadó/stb. segíti a rendőrök nyomozati munkáját: pl. a Dr. Csont, Gyilkos elmék, de leginkább talán a Mentalista, vagy a Felejthetetlen. Itt azonban csak a natúr, beteges, ám kifinomult bűnnel találkozunk, egy cseppnyi humor, bűbáj vagy esetleg cukiság nem keresi a nézők kegyét. A Hannibal alapvetően ‘high concept’-jellegű sorozat, tehát az epizódok egy nagyobb egészt képező történet fejezetei csupán, bár önmagukban is megállnak a lábukon, ha eltekintünk attól, hogy a benne szereplő figurákat, a köztük fonódó kapcsolati hálót nem ismerjük. (Érdemes tehát egyben nézni, ha megadatik és van hozzá türelmünk.)

A sorozat igen esztétikus kivitelezésű, képileg, színészileg, dramaturgiailag egyaránt igényes. Meglehetősen nyomasztó, lidérces hangulatot idéznek meg a képek és az azokat kísérő hanghatások, melyek tényleg a hideg, ködös skandináv thrillereket idézik inkább, mint a hasonló tematikájú amerikai sorozatokat. A cselekmény sodra azonban lassú, éppen a megszokott alternatívákhoz képest, mintha Woody Allenről hirtelen Bergmanra kapcsolnánk, pedig mindkettő lélektan. Szép, jól néz ki és jól is szól a Hannibal, nem ezzel van a hiba.

A tévedés szerintem Mads Mikkelsen. Hannibal Lecter karakterében Anthony Hopkins tényleg karizmatikusat alkotott. Nem mondom azonban azt, hogy fiatalkori történeteihez egy fiatal “Hopkinst” kellett volna találni, de legalább alapvető gesztusaiban, hanghordozásában, modorosságaiban tudnia kellene azt Hannibal - Lara Jean Chorostecki és Mads Mikkelsennyomokban, amiből később a Hopkins által megformált figura kinőhet. Mikkelsen kitűnő színész, színészileg itt is megtesz mindent. Az ő Hannibálja azonban mindössze egy veszélyes bensőt takaró piperkőc. Még izgalmas is, azonban nyoma sincs benne annak a tipikusan angol kultúrán nevelkedett kifinomultságnak, választékosan artikulált beszédmodornak, amivel Hopkins megteremtette vizuálisan és érzékileg Lectert. (Mondom ezt annak ellenére, hogy Lecter “valójában” litván származású, és az amerikai Johns Hopkins (jujj) Egyetemen végzett.) Mikkelsen baromi elegáns, hűvös és metszően intelligens, arckifejezései hideglelősek, azonban hangja durva, fátyolos, beszédmódja semmiképpen nem rejti magában Hopkins Lecterjének finom(kodó), perverz játékosságát és vészjósló nyájasságát. Amúgy, nem kellene feltétlenül összehasonlítani a két színész karakterfelfogását, de itt az alapvetés annyira markáns, mind az író Thomas Harris, mind Anthony Hopkins által, hogy egész egyszerűen nem tudom elfogadni az ettől teljesen eltérő irányokat. (Főleg, ha azok közel sem mutatnak akkora kaliberű személyiségre, mint az említett előzmények.) Nem véletlen, hogy Hugh Dancy által alakított, kissé zakkant FBI különleges ügynök erősebb karakter, mint a sorozat címadó kannibál Hannibálja. Azonban egy másik olvasat is érvényes lehet, miszerint -horribile dictu- Hopkins Lecterje a tévedés és Mikkelsené az igazi. Ezt támaszthatja alá, hogy Lecter nem angol, hanem litván származású, mint mondtam, és hiába a kifinomult angol neveltetés, lényében egy igazi északi, rusztikusan brutális vadállat rejtőzik, aki viszont mára már készségszinten eszik késsel-villával, öltözködik, mint egy dandy és úgy száll ki a Bentleyből, mintha abba született volna. Innen nézve viszont Mikkelsen a telitalálat, méghozzá akkora, mint ide a Tau Ceti.

Amúgy, az akadékoskodás ellenére, nekem nagyjából bejött a sorozat, és üdvözlöm a folytatást. Asanisimasa: 6/10

Kategória: Film, Tévé
Címke:
Közvetlen link a könyvjelzőhöz.

2 hozzászólás a(z) Hannibal (Season 1, 2013) bejegyzéshez

  1. Visszajelzés: Mit nézzünk ma a tévében? – Szerda | asanisimasa

  2. Visszajelzés: Filmnapló – 2014. május | asanisimasa

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.