A svédek nagyon rákaptak bestsellereik gyors megfilmesítésére… Ezúttal egy amolyan titkos ügynök történetei vannak terítéken, Jan Guillou történetei alapján. Carl Hamilton egy kém, olykor kormánypárti bérgyilkos, egy takarító, aki a svéd külügy kínos és piszkos ügyeit hivatott a legteljesebb diszkrécióban és egy Volvóba oltott Nokia precizitásával megoldani. Ismerős lehet a figura, hiszen  ezek az egyszemélyes titkosszolgálatok népszerű alakjai a ponyvairodalomnak és az ebből fakadó különféle műfajú filmeknek. Hamilton nagyjából úgy aránylik James Bondhoz, Jack Bauerhez, Stirlitzhez, de talán leginkább Jason Bourne-höz, mint mondjuk a méltán rettegett svéd deathmetál az angol gitárpophoz, az amerikai indy-rockhoz, Rimszkij-Korszakovhoz, illetve Michael Jacksonhoz: zene mind, de azért vannak bizonyos különbségek.

Olyat viszont még nem láttam, hogy valaki egy filmben egy rossz álmából felriadva simán elvágja a nyakát a szerelmének… Hamiltonnal ez bizony megesik e filmben, és még csak nagyon meg sem borul rajta, sőt, a végén már egy másik kolleginával smárol. Igazi svéd pofa amúgy (Mikael Persbrandt), szőke, magas jeges tekintetű és sziklakeménységű pacák. Első filmes megjelenésében (már kész a második is) a svéd hadipar egyik csúcsteljesítménye (nem a Grippen vadászgép) okoz galibát, ugyanis eltűnik belőle jónéhány, és terroristák kezdenek el bohóckodni vele Szomáliában. Hamilton ennek ered nyomába, s a film (némi fontos afganisztáni előjáték után) a Stockholm-Bejrút-Amman-Szomália négyszögben zajlik tovább, a megnyugtató végkifejletig. Hamilton törvényen kívüli figura, gyakorlatilag azt csinál, mit akar, hiszen amit tesz, az nemzeti érdek. Nyilván adódhatnak ezzel a korlátlan felhatalmazással bizonyos demokratikus aggályok, de szerintem Orbán Viktor országában erre rá se bagózzunk (illetve, reménykedjünk, hogy nem látja egyik okos samesze sem ezt a filmet…).

Katherine Windfeld kevéssé nőies, ám igen brutális jelenetekben (lásd pl. fentebb) bővelkedő filmet készített Hamilton első történetéből. A sztori áll a lábán, bár fő vonalaiban semmi újdonságot nem hoz: csúnyán bizniszelő gaz kapitalisták, gonosz terroristák és a dolgokat helyretenni igyekvő jó kormánytisztviselők. Az akciójelenetek kifejezetten ütnek, a tempó nagyjából rendben van, színészileg viszont nulla a mozi, ami meglepetés, mert a skandináv filmek azért színészi szempontból mindig igen erősek. Persbrandt úgy néz ki tényleg, mint egy szikla, de úgy is játszik. Partnerei másodosztályú szappanopera-színészek. A Hamilton – A nemzeti érdek egy közepes akció-thriller, melyet skandináv egzotikuma emel ki a jobbára amerikai tucatfilmek mezőnyéből. Asanisimasa: 5/10