House of Cards (Season 1, 2013)

Nem túlzás a sokak által használt “történelmi”, illetve “forradalmi” jelző, amivel körbeaggatják sokan ezt a House of Cards (magyar címe nincs még) című sorozatot, s nem véletlenül jelölték 9 Emmyre, vagyis “tévés Oscarra”, amiből valószínűleg el is hoz majd néhányat szeptember 22-én. Igazi forradalmisága azonban valószínűleg kevésbé érdekli a nézőt, kezdjük tehát house of cards - kevin spaceyezzel. A sorozatot (Michael Dobbs hasonló című regénye, és az abból készült angol minisorozat alapján) egy online videokölcsönző cégből (on-demand internet streaming media) mára médiabirodalommá vált Netflix nevű cég gyártotta és elsődlegesen nem hagyományos sugárzásban, illetve kábeltévéken, hanem online módon, websorozat formájában adta közre a nagyközönség számára. Ez gyakorlatilag azt jelenti, hogy a néző a sorozat epizódjait, megfelelő internetes sávszélesség és hozzáférési jogosítványok meglétével, bármilyen internetre csatlakoztatható eszközön (laptopon, Xboxon, okostelefonon, tán még hűtőgépen is), bárhol a világon a közzététel időpontjában megtekintheti, tartózkodjon akár a Szahara kellős közepén, a burmai dzsungelben vagy akár Moszkvában. Vagy a világűrben. Látszólag kis lépés ez a torrentezéshez, youtube-ozáshoz szokott, internetfüggő fiataloknak, de óriási lépés a nézők milliárdjainak, akik eddig kizárólag otthon, a lakásukban tudták nézni kedvenc sorozataikat, és még ennél is nagyobb lépés a gyártóknak, ugyanis számukra egy óriási ablak (alma, tök mindegy) nyílt a világra ezáltal. Új, igen tőkerős cégek szállhatnak gyártóként, vagy forgalmazóként be az iparba, akik eddig jobbára kívül maradtak a hagyományos film- és tévéiparon (hogy csak néhány olyan “kis” céget említsek, mint Microsoft, Apple, Amazon, Hulu, stb.).

Mindebből persze, az átlagos néző semmit nem vesz észre (ha megvan a kellő sávszélesség és nem szaggat be az internetkapcsolat), a sorozat kivitele minden szempontból profi és világszínvonalú, tehát semmiképpen ne tessék amolyan otthon összebarkácsolt, néhány perces epizódokból álló websorozatra gondolni. A “forradalmi” jelző gyártási és terjesztési módra, nem pedig műfaji, dramaturgiai vagy stilisztikai kérdésekre vonatkozik. Olyan alkotók állnak a House of Cards mögött, mint David Fincher, James Foley vagy Joel Schumacher, akik azért bőven benne vannak Hollywohouse-of-cards - kevin spacey, robin wright, michael kellyod krémjében. A sorozat kreátora Beau Willimon, akipéldául A hatalom árnyékában című filmmel/drámával izzította rá magát a politika mocskos belügyeiben kutakodás témájára, amiben a Kártyavár (vagyis House of Cards) is játszódik.

A történet valójában és lényegében egy igen tipikus mai embertípus részletes, plasztikus rajzát írja le, egy olyan figuráét, aki életének minden egyes másodpercét az a küzdelem tölti ki, hogy saját magát minél több ember fölé helyezze, s azokat saját személyétől függésbe hozza és hatalmat gyakoroljon felettük. Ennek érdekében bármire hajlandó, pénz, emberélet nem számít. Áskálódik, kiegyez, szövetkezik és elárul, hazudozik, de akár váratlanul igazat is mond. Cinikus, pikírt és kitartó. Óriási stratéga, de zseniálisan improvizál, ha érdekei és a pillanatnyi helyzet úgy kívánja. Életének 80%-át ennek érdekében hajlandó öltöny-nyakkendő uniformisban tölteni, vállalni akár a magánélet teljes hiányát is, akár a teljes magányosságot is. A kíméletlenül törtető politikus figuráját Kevin Spacey kelti életre Frank/Francis Underwood emblematikus alakjában. Ő az amerikai kongresszus demokratapárti frakciójának helyettes vezetője, valójában a Fehér Ház környékének egyik legnagyobb szarkeverője. Mindenben benne van a keze, s amiben nincs, ahhoz minél hamarabb oda akar férkőzni. Spacey zseniális színész, többnyire rezzenéstelen arcával, csupán a tekintetével és beszédével teremti meg a figurát, egy velejéig rohadt alakot, akit mi, nézők mégis igen gyorsan elfogadunk kedvencünknek. Persze, nem is az a pitiáner, suttyó politikusforma, akikhez mi itt szoktatva vagyunk…

A cselekmény Underwood útját meséli el a minél nagyobb hatalomhoz, amit ő amolyan brechti kiszólásokkal, kikacsintásokkal kommentál végig, direkte hozzánk, a nézőkhöz, így húzva rá az egész rohadt sztorira egy finom ironikus fátyolt. Másrészt, ezek az elidegenítő hatású kiszólások egyfajta beavatószínház képzetét is keltik, Underwood ekképpen lebbenti fel a fátylat egy szinte shakespeare-i szövető történetben a politikacsinálás fortyogó bugyrairól. Semmi karikírozás, semmi elnagyoltság, semmi meseszerűség, minden megmarad a reáliában és üt. Ebből a szempontból a sorozat megtekintése kötelező mindenki számára, aki valaha is kommentált egy politikai blog fórumán, vagy a facebookon, hiszen ettől kezdve nincs, és nem is lehet bálványa politikus senkinek. A történetnek nincs pozitív szereplője (talán Frank oldalassütő haverja kivételével, aki viszont igencsak mellékes house-of-cards - kevin spacey, robin wrightszereplő…). Itt mindenkit kizárólag saját, önös érdekei vezetnek, és szinte nincs egyetlen szereplő, aki tekintettel lenne olyan problémákra, melyek saját érdekkörén túlnyúlnának. Jellemző példa erre Frank felesége, Claire (Robin Wright szintén remek alakításában), aki úgy működteti saját környezetvédelemmel foglalkozó, non-profit alapítványát, hogy annak bizonyos projektjeit cúnya-gonosz-környezetszennyező földgázkitermelő cégekkel finanszíroztatja illegálisan. A kis újságíró-gyakornokból villámgyors karriert építő Zoéval (Kate Mara) is csak úgy ülnénk le egy kávéra, mondjuk az aktuális moziműsort megtárgyalandó, ha előtte titoktartási egyezményt íratunk alá, valamint lemotozzuk, hogy nincs-e rajta rejtett lehallgató berendezés.

És így tovább. A cselekmény nem pörög túl, hanem szép, komótos ritmusban gyűri maga alá a teljes (amerikai) törvényhozást. Műfajilag ide-oda csúszkál a politikai dráma és a thriller között, de ennek például a producerként is jelenlévő Fincher kifejezett mestere, úgyhogy, nincs itt hiba. Néhány viccesen aktuális product placement (Apple, Xbox) dramaturgiailag is funkcionáló közbeiktatásával a végén afelől sincs kétségünk, hogy lesz második évad. Ha viszont mégsem lesz, akkor borítékolhatóan megszülethetnek az első, igazán reális összeesüvéselméletek is, mivel ekkor már mi is tudni fogjuk jól… Asanisimasa: 9/10

Kategória: Film, Tévé
Címke:
Közvetlen link a könyvjelzőhöz.

7 hozzászólás a(z) House of Cards (Season 1, 2013) bejegyzéshez

  1. Visszajelzés: Filmnapló – 2014. május | asanisimasa

  2. Visszajelzés: Filmnapló – 2015 június | asanisimasa

  3. Visszajelzés: A nagy dobás (The Big Short, 2015) | asanisimasa

  4. Visszajelzés: Filmnapló – 2016. május | asanisimasa

  5. Visszajelzés: Mit nézzünk ma este a tévében? – Vasárnap | asanisimasa

  6. Visszajelzés: Az ifjú pápa – 1. évad (The Young Pope, Season 1., 2016) | asanisimasa

  7. Visszajelzés: Filmnapló – 2017. augusztus | asanisimasa

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.