Az a jelenet jutott eszembe, ahogyan kiskamaszkorom egyik kedvenc tévésorozata, az Egy óra múlva itt vagyok kezdődik: Láng Vince, a pesti, nagyon kisszerű kisember boldogan fütyörészve – hisz’ hóna alatt egy egész vekni!- táncikál végig az utcán, megy munkát keresni. A munkaközvetítőben óriási tömeg és egy szál munka sem. Akkoriban, tizenéves srácként nem is tudtam elképzelni ezt a szituációt a valóságban, ma már viszont nagyon is. Oscar Ramirez még Lángnál is rosszabb sorból érkezik egy hasonló intézménybe, háta mögött a család, asszony, két pici gyerek, előtte pedig Manila 16 milliónyi kilátástalan és embertelen emberrengetege. Oscar nem is fütyörészik, azonban természet adta naiv egyenességével ugyanúgy néz bele az előtte álló zűrzavarba, mint hetven évvel ezelőtti, kitalált magyar sorstársa – csak éppen neki nem egy Podweisz gróf ajánl munkát, hanem “mindössze” egy pénzszállító cégnél kap munkát, óriási, kimondhatatlan szerencsével.

Metro Manila, tehát Fülöp-szigetek fővárosa amúgy a világ egyik legzsúfoltabb metropolisza, innen nézve pokol. Igazi rejtői alvilág a Föld felszínén, bár ő csak azt hiszem, egy ilyen nevű gőzösről írt, nála Rangoon és Szingapúr volt ugyanez. Távol-Kelet, de távol vagy! Mindenesetre, Mexikóváros (Korcs szerelmek), Johannesburg (District 9), Rio de Janeiro (Isten városa) után egy újabb bűzös fertő kapta meg a maga hősi eposzát, hiszen Manila is bőven benne van ebben a fenti hárommal fémjelzett, közel sem dicsőséges csoportban.

Oscar Ramirez és családjának sorsa azonban tökéletesen érthető, reális és átélhető, átérezhető kultúrától függetlenül, ami velük, az gyakorlatilag bárhol, bárkivel előfordulhat, ha nem vigyáz, de főleg, szerencsétlen helyre születik. (Gondoljunk csak egy elkeseredett nyírségi családra, akinek se munka, se szociális ellátás, semmi. Elkeseredésében feljön Pestre, pénze egy fillér se, 8 általánossal munka elképzelhetetlen – hány ilyen család van?) Oscarék azonban filippinók, és ami velük történik, az egy mai manilai történet.

Az angol Sean Ellis (ő írta, rendezte, fényképezte és produkálta a filmet) egy meglehetősen klisészerű, bár feszes és szuggesztív erővel végighúzott történetben meséli el Oscar történetét, azonban egy olyan torokszorító tanulsággal bíró morális csavart biggyeszt a végére, hogy csak nézünk: úgy csap le ránk, nézőkre, a katarzis, mint az észak-keleti tájfun Manilára, monszun idején. A végkifejlettel együtt kifejezetten zseniális a könyv, a moralizálás tényleg nem szájbarágós, ellenben hiteles és valódi problémára reflektál, arra ad egyfajta brutális – és igen meglepően indokolt- megoldást. Az odáig felvezető, zöldfülű újonc és öreg profi között zajló partner-történetet ugyan már sokszor láttuk, ahogy a tiszta, becsületes újonc szembesül az általa feltétlenül tisztelt, tisztességesnek tartott öreg kis stiklijeivel, azonban a sok közelivel és a filippínó szereplők és környezet egzotikumával együtt a valóság hitelét erősíti a sablonok lélektelen unalmával szemben. A remek színészi teljesítmények tovább erősítik a történet igazságtartalmát. Oscar önfeláldozó mártíromsága kicsit hasonlatos a húsvét idején önmagukat keresztre feszíttető honfitársainak fanatizmusához, azonban nála az áldozat nem vallási alapon, hanem a végletes elkeseredettségen is felülemelkedő emberi tisztaság, felelősségvállalás és becsület által hajtva történik meg. Asanisimasa: 9/10