Az ún. szajréfilmek legfőbb közös jellemzője, ahogyan az elnevezéséből is következik, az az, hogy valamilyen rablás áll történetének középpontjában. Legtöbb esetben bankrablás, hiszen az ott tárolt pénzek -ahogyan azt bizonyos politikai erők is előszeretettel hangoztatják- nehezen társíthatók konkrét tulajdonosokhoz, a bankból elemelt zsákmány a filmekben nincs archoz kötve. A szajré a banké, a hatalomé, a “gazdagoké”, tehát senkié. Szabad préda. Azért is fontos ez a szubjektív és természetesen a valóságot igen leegyszerűsítő, és sarkító definíció, mert a szajréfilmek főszereplői a rablók, tehát bűnözők, akiket valahogyan mégis a film hőseivé kell megtenni, akik a főszerepben rendszerint, többé-kevésbé pozitív tulajdonságokkal kell bírjanak. A rabló a filmen kívüli valóságban viszont rosszember – e filmeknek tehát ezt a látszólag összeegyeztethetetlen ellentétet kell feloldani. Még jó, hogy a történelem és a kultúrtörténet rendelkezik éppen elég törvénysértő népi hőssel, akik jól beazonosítható példaként szolgálhatnak e célra, ne is menjünk tovább a szegények érdekeit védelmező, és a gazdagok kapzsiságán bosszút álló Robin Hoodnál vagy éppen LibásLudas Matyinál…

A Szemfényvesztők című filmben illuzionisták rabolnak bankot, ezt azt, sőt, még a szajréfilm műfaji keretein picit túlnyúlva, még egy igen meglepő bosszútörténet is kibontakozik – a roppant fordulatos, trükkös és blikkfangos cselekményt azonban nem részletezném, hadd essen le az álla az ilyesmire fogékonyaknak. A filmbeli bosszú rendszerint igazságos, így abban sincs kivetnivaló etikailag, főleg, hogy vér szinte egy csepp sem folyik a filmben, a rablások eredménye pedig szintén jó helyre kerül. Hőseink tehát valódi hősök, s ahogyan a dolgukat teszik, az tényleg látványos. Mentalisták, illuzionisták és hagyományos bűvészek ejtik csapdába érzékeinket, valahogyan úgy, ahogy a közismert David Copperfieldtől az annál nagyságrendekkel szellemesebb Dynamo művésznevű srácig csinálják az igaziak. A meghökkentés és szemfényvesztés művészetét mesteri fokon művelve azzal szembesítik a nézőket, amiben születésüktől a legjobban hittek: a “valóságot” teszik idézőjelbe. Véleményem szerint ezek a művészek, showmanek műsorukkal a mai kor legfontosabb veszélyére hívják fel a figyelmet és szembesítik is azzal a közönséget. Üzenetük ugyan nem több, mint hogy legyünk észnél, mindig és minden pillanatban, hiszen bármikor, bárki, bankok, politikusok, üzleti vállalkozások, szekták, rossz szándékú bűnözők manipulálhatnak minket a saját érdekeiknek megfelelően, mert erre nekik is megvan a lehetőségük, és ezt meg is teszik (lásd a napi híranyagokat, bárhol a világon), de ennél jelenleg alig van fontosabb a normális életvitelhez.

Az eddig meglehetősen fura filmes előélettel rendelkező Louis Leterrier remek ritmusú, csavaros cselekményű, okosan szórakoztató filmet rendezett, mely ugyan nem fog komoly szellemi kihívást állítani elménk elé, de amiről beszél (lásd fent), azt mégis friss, szerethető formában tárja elénk. Ebben segítségére vannak olyan személyiségek, mint a bárhol, bármikor bevethető, atombiztos teljesítményt nyújtó két öreg, Morgan Freeman és Michael Caine, illetve a lendületes Dave Franco, Jesse Eisenberg, Mark Ruffalo vagy Woody Harrelson. Nem véletlen, hogy alig mutatták be a filmet (ami a befektetett 78 millióból eddig 233 milliót csinált, dollárban), már be is jelentették a második részt… Asanisimasa: 8/10