Mud (2012) – Két fiatal srác a Mississippi deltájában töltik “kamaszkoruk legizgalmasabb nyarát”. Az igen markáns művekkel jelentkező Jeff Nichols lassú, hömpölygő, kissé balladisztikus hatású, igen fílinges, hangulatos drámája egy remek formát futó Matthew McConaughey-vel, például. Rendben van, jó volt nézni – csak nem lettem tőle több, nem lettem jobban 7/10

Híradósok 2. évad (The Newsroom, Season 2, 2013) – Nekem a második évaddal sincs bajom (az elsőről itt), abszolúte up to date “portréja” a politikai tévézésnek. Igen, Aaron Sorkin jellegzetes dialógjai mára önmaguk sablonjaivá váltak, a karakterek is ugyanazok, de azért az a hamisított video-balhé a szaringáz bevetésével! Az basszus, hátborzongató volt, egy az egyben a bajai eset. EZEK tényleg nem néznek tévét?! Pedig, nézhetnének, hiszen csak ebből az egy tévésorozatból is többet tanulhatunk meg a demokráciából, vagy a konzervativizmusról, mint mondjuk Orbán Viktor összes beszédéből, a Ruszkik haza!-tól az eddig még sajnos meg nem történt lemondó nyilatkozatáig. A valódi sajtóetikáról meg nem is szólva… Remélem, lesz harmadik évad. 9/10

Amerikában (In America, 2003) – Jim Sheridan saját lányaival közösen írta ezt a félig önéletrajzi ihletésű, keserédes drámát, mely elsősorban a családról, illetve a halál kényszerű, de igen nehéz elfogadásáról szól – néha tisztán és erősen, máskor azonban picit a túlcsorduló érzelmektől fátyolos hangon. Elképesztően jó volt viszont a testvérpárt alakító testvérpár: Sarah és Emma Bolger. 7/10

Szerelem és más drogok (Love and Other Drugs, 2010) – A tisztes hollywoodi mesteremberként ismert Edward Zwick ijesztően zajosan kezdő romkomja később elsősorban a szemei és fogazata villogtatásán túlmenően igen pikáns jeleneteket is bevállaló Anne Hathaway és Jake Gyllenhaal közti civódásról szól, némi diszkrét gyógyszeripar-fikázáson és a Parkinson-kórral való együttélés nehézségeinek közérdekű középpontba helyezésén túl. A romantikus komédiák mezőnyében a tartalmasabbak közé tartozik a film. 6/10

Hukkle (2002) – Egészen eredeti, kissé frivol, jobban morbid humorral átszőtt mozgókép-kísérlet, mely valójában a filmezés origójához nyúl vissza: lehet-e csupán képekkel történetet mesélni? Lehet. Persze az, hogy ez a történet vaskosabb, tartalmasabb legyen a néhány mondatos anekdotánál, ahhoz kell nem kevés nézői közreműködés, illetve felkészültség, műveltség is. Toleranciáról, nyitottságról nem is szólva… Most, több mint 10 év múltán, sokkal jobban tetszett, mint előszörre (nyilván hülyülök). 8/10

Zsarutörténet (Flic Story, 1975) – Alain Delon szájából ki sem esik a cigi, de úgy is elkapja a Jean-Louis Trintignant által alakított kegyetlen sorozatgyilkost. ma már szinte parodisztikusnak hatóan banális dialógok csikordulnak egymásnak, viszont komnoly gasztronómiai élményekkel örvendeztethet meg a film, hiszen láthatunk adekvát csigaevést és a klasszikus coq au vint is. 6/10

Transz-Szibéria (Transsiberian, 2008) – Közepesen érdekes vonatos-thriller, azonban igen jól sikerültek a speciálisan orosz jelenetek, a vodkázás, az állomások, és maga a transzszibériai vasút-út jellegzetes hangulatának megidézése. A kisfilmes gépnek miért van itt digitális kijelzője? Miért nem fagynak le a lábujjak a minimum -24 fokos hidegben, mezítláb szaladgálva a szibirják hóban? A farkas vajon mi? Stb. Vannak még kérdőjelek, de ezektől függetlenül: 6/10

Wonder Boys – Pokoli hétvége (Wonder Boys, 2000) – Szórakoztató kis irodalom-közeli szösszenet a biztonsági mentés/másolat fontosságáról gandzsaillatban és rózsaszín köntösben, tubával és döglött kutyával, valamint azokról a pillanatokról, amikor egyszerre jön össze minden és nem jön össze semmi. Remek színészek (Michael Douglas, Tobey Maguire, France MacDormand, Robert Downey Jr.) remek betétdalok (Bob Dylan, Neil Young, John Lennon, stb.). 7/10

Tűzgyűrű (Pacific Rim, 2013) – Szinte már barokkos túlzásokban tobzódó látványra koncentráló popcorn-mozi, de ennél több pozitívumot nem lehet erről a filmről elmondani. Gyermeteg, néhol bántóan logikátlan cselekmény, ostoba, ötlettelen kliséhalmozás, egydimenziós színészi játék… Del Toro menjen már a franca már tényleg, aki olyan filmekkel indít, mint ő, attól ez bolhafing, kerüljön, amibe került, és hozzon, amennyit hoz. 3/10

A hallgatás szabálya (The Company You Keep, 2012) – Robert Redford e filmben meg szeretné tanítani a mai porbafingó fiataloknak, mit jelentenek a ’68-as eszmék, mi az az elvhűség, mi a szolidaritás, mi a felelősségvállalás, a mai fiatalok azonban ezt magasról leszarják. Pedig… 7/10

Vaskereszt (Cross of Iron, 1977) – Sam Peckinpah háborúellenes ódája elsősorban szuggesztív hatású, szögletes, éles montázsaival kúszik be az agyunkba, bár bemutatása idején még az “emberarcú német náci toposza” is alapos megütközést kelthetett. Peckinpah természetesen nem lett náci, nem is volt soha, csupán saját szemszögéből a saját verzióját mondja el a háború embertelen természetéről, a rangkórságról és tekintélytiszteletről, Clausewitztől a “szadista” Istenig. TOP 10-es háborús dráma. 8/10