Izland jobban teljesít. Bár a Nobel-díjasok össznépességhez viszonyított relatív számában tán még pariba’ vagyunk, a fociválogatottuk jóval közelebb állt a soron következő világbajnoksághoz, mint a miénk és lényegesen több filmet is készítenek a jeges szigeten. Az más kérdés, hogy ezt az Éjsötét játszma című krimi-komédiát már néhányszor megcsinálta például a szomszédban Guy Ritchie, picit messzebb, az öreg kontinensen pedig Nicolas Winding Refn…

Nem változtat ezen az sem, hogy a dán Refn producerként vett részt e filmben, de az sem, hogy ez a “piti lúzer adósságba keveredik és hogy-hogy nem, hamarosan a maffia kebelében találja magát, ahol hogy-hogy nem gyorsan az események fősodrában találja magát” történet valahol egy igen reális modellje a maffiába való szocializálódásnak, működjön az a világ bármely országában. A maffia így szerzi “alkalmazottainak” nagy részét (a többiek pedig, kvázi beleszületnek).

Oskar Thor Axelsson verziójának érdekessége az izlandi helyszínek, pofák és atmoszférák egzotikuma, a többi ismerős, például a Pusher-trilógiában, ahol Koppenhága szerbek által uralt drogos alvilágát utazhatjuk be. A cselekményszövés hangvételében némi fanyar, sőt éjsötét humor vegyül a tipikusan északi, death metál-központú, sátáni brutáliával, valamint a Prodigy hírhedt Smack My Bitch Up című szociográfiájának fílingjével. Amúgy, déja vu-hegyek. Asanisimasa: 5/10