Diaz: Ne töröljétek le ezt a vért (Diaz: Don’t Clean Up This Blood, 2012)

Az normális, ha az ember ösztönös igazságérzetétől és az életszeretet romantikus hevületétől fűtve lázad fiatal korában. Az a nem normális, ha már tizen-, huszonévesen beáll a sorba, egyenruhába bújik és kockafejet diaz2növeszt, hogy ne lógjon ki sehonnan és pontosan passzoljon a rendszerbe. Az normális, ha felháborodik a társadalmi, szociális vagy gazdasági igazságtalanságokon, de az nem normális, ha fülét-farkát behúzva kussol, nehogy bármi kényelmetlenné tegye az ő kis biztonságos életét.

Ismerjük mi is -főleg a híradókból- azokat a csuklyás, kendős figurákat, akik rendre ott vannak, ahol a gazdag országok öltönyös vezetői összeülnek tanácskozni, és rendre tesznek arról, hogy ne legyen rend a környéken. Azt hisszük, hiszen jórészt úgy tálalják a hírek, hogy ezek az “antiglobalista” tüntetők gaz terroristák, akiknek lételeme az anarchia, s akik csak a rombolást és tombolást keresik az aktuális helyi rendőrséggel való összecsapásokban. Pedig ez valójában csak a látszat, mint ahogy látszat az a mi kis 2006-os tévészékház-foglaló utcai harcosainkkal való szembeszökő hasonlóság is, a különbség valójában ég és föld köztük, motivációikat, céljaikat illetően. Nálunk, 2006-ban sörökkel és némi készpénzzel lefizetett, primitív mondókákkal felheccelt futballhuligánok rendezték át Budapestet egy időre, míg például 2001-ben, amikor a gazdaságilag legfejlettebb országok vezetői az olaszországi Genovában óhajtottak tanácskozni, Európa szinte összes országából érkeztek politikailag elkötelezett, tanult, illetve tanulmányaikat folytató fiatalok kifejezni abbéli óhajukat, hogy a világ gazdasági rendje szerintük baromira nincs rendben – és hát hol nyilvánítsák ki mindezt, ha nem ott, ahol az ebben érintett legnagyobb fejesek ülnek tort. A végeredmény látszólag ugyanaz lett, mint néhány évvediaz4l később, egy szerencsétlen félmondat kapcsán Budapesten. Illetve, még annál is durvább. Sokkal durvább.

Az Amnesty International egyenesen úgy fogalmazott, hogy a második világháború óta a nyugati országokban nem sértették meg olyan brutálisan az alapvető, demokratikus emberi jogokat, mint azt tette a genovai rendőrség néhány “különleges alakulata” azzal a néhány száz főnyi, véleményét kifejezni kívánó, soknemzetiségű fiatallal, akik jobbára békés álmukat aludták az erre a célra rendelkezésükre bocsájtott Diaz nevű iskola épületében. Az olasz Daniele Vicari ennek a borzalmas éjszakának történetét járja körül a 2012-es Berlinálén is elismert Diaz: Ne töröljétek le ezt a vért című dokumentarista igényű drámájában.

Körüljárja, hiszen a film narratív szerkezete is kissé olyan, mintha egy képzeletbeli kör közepében lenne maga a téma, a Diaz-iskola lerohanása, ám közben megnézzük, és bele is hatolunk több oldalról is. Ez a szerkezet nyilvánvalóan az objektivitást szolgálná, de ahol szemmel látható, szinte tapintható a zsigeri emberi aljasság, ott nehéz azt bármivel is indokolni… Megismerkedünk természetesen néhány tüntetővel, egy fiatal jogvédő ügyvéddel, egy idős bácsival, aki csupán alvóhelyet keresve csöppent az eseményekbe, egy jobboldali újságíróval, akivel viszont a hivatástudata űzött csúf, de igazságos tréfát, valamint látunk néhány, az akcióban résztvevő rendőrt és tisztviselőről is, de az “utca embere” is kifejti néhány mondatban értelemszerűen értetlen, kisszerű véleményét. Persze, ezek korántsem plasztikus személyiségrajzok, csupán fel-felvillanó képek, melyek jobban beleégtek retinánkba a film nagy részét kitevő, döbbenetesen értelmetlen erőszak sokkoló képei között.

Nyilvánvaló a párhuzam egy ehhez nagyon hasonló eseményt, nagyon hasonló látásmódban feldolgozó filmmel, az 1968-as Columbia egyetem diaz1történt rendőrattakot feldolgozó Eper és vér katartikus zárójelenete mintegy megidézi e film fő történését, ami utána marad, az viszont még inkább nyugtalanító, gyomorszorító érzés. A vietnami háborúnak már régen vége, és mind a vietnamiak, mind az amerikaiak köszönik, jól vannak. Azonban ami a Diaz iskolában történt, arra a mai napig nincs feloldás, nincs magyarázat (bár nem is lehet). Néhány bírósági ítélet, főleg hatáskörtúllépés és bizonyítékhamisítás ügyében, minden komolyabb szankció nélkül – pedig ami ott történt, az egészen biztosan úgy történt, ahogy e filmben látható, és ezek szerint bármikor, bárhol ugyanígy meg is történhet.

Ha rajtam múlna, ezt a filmet bemutatnám az ország összes középiskolájában, mintegy miheztartás végett. Lehet, hogy csak annyit kéne mondani Rózsikának, hogy van itt egy film, amiben a rendszer hű katonái megrendszabályozzák a lázongó hippiket. Jó kis beszélgetés lehetne belőle… Asanisimasa: 8/10

Kategória: Film
Címke:
Közvetlen link a könyvjelzőhöz.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.