Nem jó film Aleksandr Rogozhkin (az angol átírást használom, mert az imdb azt ismeri) A csekista című filmje, mert indulatában, irányában pont ugyanazt csinálja, mint címszereplő főhőse – szenvtelen kíméletlenséggel lövi halomra a saját maga (vélt) igazsága által bűnösnek ítéltetett ellenséget. Ismét a jó öreg “úgy kezdődött, hogy visszaütött” óvodáskori problematikáját ragozzuk, itt azonban a történelem egy rettenetesen véres, brutális időszakában.

Rogozhkinnak 1992-ben, tehát már jócskán Gorbacsov elvtárs glasznosztyának elindítása után volt mersze, és persze volt lehetősége (francia koprodukcióban) elkészíteni a rettegett CSEKA rémtetteit megéneklő repetitív filmballadát. A Dzerzsinszkij vezette CSEKA funkcióját tekintve nagyjából ugyanaz volt egy jóval korábbi kiadásban a szovjet vörösterror idején, mint a náci Németországban az SS, tehát ez volt a végrehajtó hatalom, tagjai pedig a rögtönítélő bírók és a hóhérok, egyszemélyben. A film “főhőse”, Szrubov szakmányban szolgáltatja a vörös igazságot, mindenkit, aki nem hódolt be idejében a kommunista hatalomnak, mint rendszerellenséget azonnali hatállyal kivégeztet. Grófot, földbirtokost, papot, feleséget, szomszédot, bárkit, aki nincs “velük”. A meztelenre vetkőztetett elítélteket iparszerűen semmisítik meg, nagyjából ugyanabban a metódusban, mint húsz évvel később, kicsit nyugatabbra a nácik a zsidókat, romákat, melegeket és kommunistákat. A kör, ami itt nyílt, ott zárult. A film cselekménye tulajdonképpen egy szakadatlan kivégzés, melynek végén szerencsére Szrubov hamarabb kattan be, mint a néző, és saját maga is odaáll az áldozatai közé…

Közben tépelődik, ez látszik rajta, de megszeretni nagyon nem tudjuk. Ugyanazt a gyűlöletes, lelketlen embert látjuk, mint a sablonos holokausztfilmekben a pengeszájú, rezzenéstelen arcú SS Hauptsturmbannführert, aki lezserül cigarettázva szemléli a gázkamrába kígyózó, csonttá soványodott zsidók végeláthatatlan sorát, csak itt “fehérek”, hajdani urak és szolgálóik, valamint azok érdekeit védő egyéb polgárok vonulnak rezignált egykedvűséggel a halálba. Azzal a különbséggel, hogy a zsidók, mint nép, nemzetiség, vallás és mint közösség semmiképpen, semmilyen emberi törvény alapján nem szolgált rá a tömeges halálra, addig a CSEKA fegyveres és potenciális ellenségeit próbálta ilyen brutális módon megsemmisíteni, akik számlájára szintén bőven írható embertelen kegyetlenségek sorozata. Rogozhkin ugyan szemmel látható igyekezettel sorakoztat fel papokat, szemüveges értelmiségieket, lányokat, asszonyokat, öregeket, tehát olyanokat, akikről semmiképpen nem képzelhetjük el, hogy gonosztevők lennének, akik sanyargatják a szegényeket, de nem kell Phd-fokozat ahhoz, hogy tudjuk, a vörösterror nem kezdet volt, csupán egy megfelelő méretű válasz a történelmi léptékű elnyomásra, igaz, elfogadhatatlanul sok ártatlan áldozattal. Ebből a szempontból Rogozhkin filmje elfogult, egyoldalú vádirat, csak éppen most megint a másik (fehér, jobb, konzervatív, pravoszláv, stb.) oldalról.

Mindazonáltal, a sorozatosan ismételt kivégzéses képek, a futószalagon szállított meztelen testek látványa sem hat egy idő után már olyan erővel, a szemünk megszokja a látványt, agyunk felfogja (de nem elfogadja!) a brutalitást, ingerküszöbünk viszont lassan áthatolhatatlan fallá emelkedik, és nemsokára már a lövések hangját sem halljuk… Megunjuk ezt is, érdektelenné válunk, és neadjisten, ezt fogadjuk el a történelem helyes menetének. Asanisimasa: 3/10