Filmnapló – 2014. május

House of Cards (Season 2., 2014) – Kötelező, mondhatni tankönyvjellegű sorozat azok számára, akik egy kicsit is érdeklődnek a “politikacsinálás”, a politikai marketing, a stratégia és effélék iránt, akik szeretik legalább sejteni, mi zajlik a fejük felett. Ez Amerika, de ne legyenek kétségeink, hogy itt annyira más, legalábbis a knowhow-t illetően. Frank Underwood a tipikus politikus archetípusa, nálunk is megvan a valóságban a megfelelője (megfelelői), csak talán kevésbé tehetséges kiadásra (és ez az, ami talán adhat még okot némi optimizmusra). Sötét, nagyon sötét történet árulásról, konspirációról, kíméletlenségről és céltudatosságról, hatalomról és hatalomvágyról, amihez foghatót még talán Shakespeare sem írt (Macbeth + III. Richárd, minimum). Kevin Spacey zseniális, de mint minden “nagy” embernél, nála is ott van a nő (Robin Wright), aki nélkül nem lenne az, aki. Az első évad is remek volt, de most megajánlom a maximumot: 10/10

Hannibal (Season 2, 2014) – Az a helyzet, hogy megszoktam Mikkelsent. E második szezonra (az első évad kritikája itt) már teljesen elfelejtettem Hopkins bácsi modoros, pipifaxos Hannibal Lecterét, és ez a baltával faragott arcú, ógermán-viking félisten az igazi. Bryan Fuller is rendesen gatyába rázta az ördögien ínyenc pszichiáter pályájának korai történeteit, már dramaturgiailag és mára az egyik leghangulatosabb, egyben legdermesztőbb thriller-szériaként tarthatjuk számon a Hannibált, elképesztő(en szép) látványvilággal. Remélem, meglesz az ígért hét évad. 8/10

God Bless Ozzy Osbourne! (2011) – Semmit nem von le e portréfilm hitelességéből az, hogy az Osbourne-család áll mögötte, mint produkció, hiszen a napnál is világosabban lejön a filmből, hogy miért tekinthető Ozzy ma a rockzene egyik utolsó igazi félistenének. Saját maga, valamint világhírű és kevésbé ismert kortársak, barátok, családtagok mesélik el a “Remegő Rém” életének történetét, melyben nem a permanens és masszív drogozás, piálás, a hírhedt denevérfej-leharapás és effélék voltak a legbotrányosabb tettek, hanem még ezeket is lehetett überelni, úgy, hogy azon még a nem éppen finnyás Mötley Crüe tagjainak gyomra is felfordult. Kötelező oktatófilm wannabe rocksztároknak. 8/10

I Am Divine (2013) – Harris Glenn Milstead 1945 október 19-től 1988 március 7-ig tartó istenien boldog élete, barátai és alkotótársai elbeszélésében. Mondanám, hogy Divine életműve Biblia, ha nem tartanék azon korlátolt képmutatók fortyogó dühétől, akiket még ez a szánalmas Conchita Kolbászka is felháborít… 9/10

Minden végzet nehéz (Something’s Gotta Give, 2003) – A bármikor nézhető Jack Nicholsont, illetve az általa alakított középkorúnál picit korosabb, pohosabb puncibubust kísérti meg a halál szele e laza romkomban. Gyógyulásában aztán leckét kap a nőkből, a nőktől… Jack óriási színész, de azért komédiákban tud rengeteg is lenni, mint például itt is, Diane Keaton viszont még nála is több (az az ordító sírás!). A film ennek ellenére szórakoztató, és a célközönséget (40+) nyilván meg is hatja majd. 7/10

Éjféli cowboy (Midnight Cowboy, 1969) – John Schlesinger hajdan forradalmian szabados filmje (szexualitás különféle formái, drog, stb.) mára alaposan beporolódott. Az, ami ’69-ben merész volt, mára már uncsi mainstream, hovatovább az USA egyre több államában legalizálják a marihuána-fogyasztást. Maga a dráma (nagyfaszú vidéki fiú felmegy a nagyvárosba, hogy boldog legyen, de csak a szívás van, meg egy haldokló barát…) már akkor is kissé közhelyes volt, színészileg pedig egyenesen nézhetetlen a film. Rettenetes Jon Voight, de rettenetes Dustin Hoffman is, a többi mellékszereplőről nem is szólva. Talán csak Schlesinger eszeveszett kaszabolása hatott üdítően. 4/10

Cyrano de Bergerac (1990) – Jean-Paul Rappeneau szerintem minden kihozott Rostand komédiájából, amit egy filmben, sok pénzzel ki lehet hozni, úgy, hogy az azért ne legyen gyökeresen más, mint az eredeti irodalmi mű. A klasszikus magyar szinkron azonban pocsék volt (a fordítás viszont remek). Szinte csikorgott az igyekezet, de rendszerint levált a hang a szereplőről. Depardieu viszont telitalálat a címszerepre. 8/10

Magányosok (Samotári, 2000) – Ebben a jó néhány éves cseh “filmremekben” szinte minden benne van arról, hogy miként nem szabad olyan témáról beszélni, amihez valójában nincs túl sok közünk. Ennek némileg ellentmondanak a korabeli, szolid fesztiválsikerek, de azért ma már szerintem mindenkinek nyilvánvaló lenne (ha látná ezt a fimet), hogy céltalanságról, társas magányról, iránytévesztésekről, valamint sok-sok fűről igen nehéz ennyire erőltetetten, íróasztalszagúan és unalmasan mesélni. Viszont jó kis adu lehet a “milyen szar a magyar film” vitában, hogy bezzeg azért a csehek is tudnak gyenge filmeket… 3/10

Kategória: Film, Filmnaplók, Tévé
Címke: , , , , ,
Közvetlen link a könyvjelzőhöz.

3 hozzászólás a(z) Filmnapló – 2014. május bejegyzéshez

  1. Visszajelzés: Filmnapló – 2015 június | asanisimasa

  2. Visszajelzés: Filmnapló – 2016. május | asanisimasa

  3. Visszajelzés: Filmnapló – 2017. augusztus | asanisimasa

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.