Nekem (és még jó néhányunknak) kissé furcsa látni a sajátos bájú Léa Seydoux-t A szépség és a szörnyeteg legújabb feldogozásában, de hát tudjuk jól, hogy az a jó színész, akit nem lehet bezárni egyetlen skatulyába sem. Vincent Cassel dettó. Nem rajtuk múlik Christophe Gans vállalkozásának sikere.

Jean Cocteau 1946-os, legendás filmje óta világhírű történetet először talán Madame Leprince de Beaumont, illetve Madame de Villneuve vetette papírra, valamikor jó régen, a XVIII. század közepén. A rengeteg forrásból, régi, gótikus legendák és rémtörténetek motívumaiból fakadó, később rengeteg verzióba transzformálódó romantikus történet az örök szerelem egyik emblematikus meséjévé vált, köszönhetően Walt Disneynek, az obligát musicalnak és sok más produkciónak is. Ami mindegyikben közös, az a rózsa motívuma, valamint az, hogy a védtelen, törékeny lánnyal mindig egy vadállati formában élő férfi áll szemben, azonban a mese végén a lány mindig megszelídíti a bestiát.

Nincs ez másképpen Gans 33 millió eurós meséjében sem, elárulom azoknak, akik esetleg ez ellen fogadnának. A cselekmény fordulataiban, nüanszaiban és mellékszereplőiben itt sem teljesen ugyanaz, mint mondjuk a musicalban láttuk, ez a verzió inkább a fantasy világába viszi el a hangsúlyokat. A látvány minőségileg tökéletes lenne, ha a Gans által vezérelt csapat nem szerette volna annyira megidézni a Cocteau-féle film látványvilágát, természetesen korszerű CGI-eszközökkel felturbózva. A jobbára fénytelen, kissé elmosódott képek így egy régi mesekönyv kifakult illusztrációira emlékeztetnek, nemcsak abban, amit éppen ábrázolnak, hanem stílusukban is. Attól tartok azonban, ha Cocteau is használhatott volna ennyi pénzt, és ilyen eszközöket, ízlésesebben oldotta volna meg a dolog látványi részeit. Itt viszont ömlik ránk a giccs. Nincs még egy film a filmtörténelemben, amelyben ennyi rózsát rajzoltak volna a komputergrafikusok. A szörnyeteg kastélya jól nézi ki, csak éppen legtöbbször úgy tűnik, mintha egy az egyben nyúlták volna Völgyzugolyból.

Ha azt nézzük azonban, hogy Gans verziója inkább a mese és a fantasy felé tendál, akkor tán nem is baj, hogy nagyobb súllyal esik latba a látvány, mint maga a sztori. Sok korábbi Szépség és szörnyeteg-verzió ugyanis dúskált a benne rejlő pikáns, erotikus lehetőségekben, olykor igen komoly szexuálpszichológiai elmélkedésre is alkalmat találván, ebből a mai változatból viszont gyakorlatilag teljesen ki lett gyomlálva minden ilyesmi. A szerelem, a vágy és az önfeláldozás motívuma a lehető legegyszerűbb sablon szerint van csak kibontva, helyette inkább a kalanddal, a jó-rossz párharc kliséivel, tündérmesei ijesztgetéssel és az olcsó (euróban mérve kifejezetten drága) látványosságokkal van kitömve a film. A ‘romantikus’ jelzőt így tehát akár el is hagyhatjuk a ‘mesefilm’ elől, viszont nyugodtan elvihetjük gyermekeinket rá, ők élvezni fogják. Ők fogják élvezni, gyermeki lélekkel – ahogyan Cocteau is ajánlotta a saját filmjét, mégha nem is feltétlenül pont arra gondolt, amire Gans. Asanisimasa: 5/10