Januári premierje után, egy hónap alatt több mint egymillió lengyel látta a mozikban Jack Strong, vagyis Ryszard Kuklinski történetét, ami több szempontból tanulságos tény. A legkézenfekvőbb az, hogy a lengyelek szeretik saját filmjeiket, pedig azok sokszor éppen saját problémáikat, saját történelmüket dolgozzák fel. De tanulságos azért is, mert ez az esemény, egy filmbemutató világosan mutatja azt is, hogy egy nemzet lelki egészsége szempontjából semmi sem fontosabb, mint a dolgok, a közös dolgaik kibeszélése. A film címszereplője a szó szoros értelmében hazaáruló volt, hiszen a lengyel néphadsereg magas rangú tisztjeként rendkívül fontos hadititkokat árult el az ellenségnek, az amerikai CIA-nak (innen Kuklinski kissé szupermenes hangzású amerikai kódneve), mégis kétség sincsen afelől, hogy a “jót” cselekedte, amikor az amerikaiak kémjévé vált, hangsúlyozottan nem pénzért, nem dicsőségért, hanem lelkiismereti okokból.

Hogy Kuklinski milyen úton-módon jutott el erre a hetvenes évek Lengyelországában igencsak életveszélyes (a film első jelenete kétségeket sem hagy bennünk afelől, mennyire az) vállalkozásra, az az érdekesebb része a rutinos Wladyslaw Pasikowski filmjének, itt értjük meg azt az erőteret, ami erre késztette, és itt élhetjük át az őt alakító Marcin Dorocinskival azt a mély, belső vívódást, ami ehhez a végletes döntéshez szükséges volt. Ismerős (már, ha ismerős) ez a szituáció, szinte ugyanezt a légkört éreztük itt Magyarországon is, de akkor is, amikor vonat vitt ki minket Varsóba, a Jazz Jamboree-ra (példéul Miles Davist hallgatni). A rosszul öltözött, savanyú szájszagú kisszerűség, a sor az élelmiszerbolt előtt, amikor sör (banán, bármi hiánycikk) érkezett, a rettegés minden rendőr láttán, az összeszoruló farpofák a határon, ahogy közeledik a mogorva határőr… Kuklinski persze, a felsőbb körökhöz tartozott, nála komoly morális indokok játszottak (pl. az 1970-es gdanski kikötői sztrájk, valamint a tömegbe lövetés), a Nyugat sokak által annyira vágyott csillogása sem vonzotta, ő -e film tanúsága szerint- egy igazi hős volt. A kurva életbe, egy igazi.

Azt kell mondjam, Pasikowski tulajdonképpen hibátlanul oldja meg a feladványt, mikor úgy készít életrajzot egy valódi, igazi hősről, hogy az egy pillanatig sem válik patetikus tömjénezéssé, de nem is dehonesztáló, ellenben pontos, hiteles és árnyalt. Közben persze, végigvezet Lengyelország igen zűrös történelmén a múlt század hetvenes-nyolcvanas éveiben, de találkozunk Brezsnyevvel és Jaruzelski tábornokkal, valamint Brezinski amerikai nemzetbiztonsági tanácsadóval is (természetesen, színészek által), már csak a dolgok súlya végett is.

A történet kémhistóriai (kvázi műfaji – szórakoztató) része is szépen harmonizál, például a hasonló témájú, nem rég szemlézett Amerikaiak című sorozattal, csak éppen most a másik oldalra tekintünk bele. A cselekmény a relatív hossz ellenére is izgalmas, a történelmi hitelesség, korhangulat, stb. megteremtése tökéletes, a karakterek szint ijesztően igaziak. A hírszerzés konspirációinak megjelenése itt is igen realisztikus, de még az akciójelenetek (pl. azok a csúszkáló Polski Fiatok Varsó havas utcáin) is szépek. Irigylésre méltó szemléletű, sikerű és témájú film, perfekt minőségben. Asanisimasa: 8/10