Idegen földön (The Immigrant, 2013)

Mondanám, hogy igazán ma lehet tanulságos James Gray romantikus drámája, mely az első világháború utáni újabb nagy Amerikába történő bevándorlási hullám egyik szomorkás történetét meséli el, de nem mondom, mert semmi olyan tanulság nincs benne, the immigrant - joaquin phoenix és marion cotillardamit ma az a hanyatló nyugatra túlélési szándékkal özönlő milliónyi magyar ne tanulna meg már első napokban, és ami amúgy sem ismernénk százezer korábbi filmes, irodalmi példákból, vagy akár az Ámerikába szakadt nagybácsik elmeséléséből. Az emigráció nem fenékig tejfel, a kezdet kezdetén pedig semmiképpen (kivéve, ha nem arannyal telt bőröndökkel emigrálunk, mert akkor azért más a helyzet – de ez amúgy sem igaz, csak nagyon kevesekre). Ehhez a képhez tehát az Idegen földön semmit nem tud hozzátenni.

Két lengyel nővér érkezik 1921-ben New Yorkba, hogy ott kezdjenek új életet. A szigorú bevándorlási tisztviselő azonban egy a hajóúton történt homályos, ám erkölcstelen esetre utalva Ewa-t the immigrant - jeremy renner(Marion Cotillard) visszatoloncolná Európába, míg a másik nővért tüdővész gyanújával azonnal karanténba zárják. Egy rossz arcú civil (Joaquin Phoenix) azonban elintézi, hogy Ewa mégis felszállhasson a megváltást jelentő manhattani kompra, amiért azonban komoly árat kell fizetnie a lánynak. Bruno, a megmentő valójában egy strici, aki lányokat futtat egy varietészínház díszletei mögött. Ewa azonban -némi húzódozás után- vállalná a megaláztatások özönét, abban a hitben, hogy az így keresett pénzzel és Bruno kapcsolataival sikerül beteg nővérét is amerikai földre csempészni. A kurvák élete azonban keménynek bizonyul Ewanak és amerikai rokonoknál keres menedéket…

Mivel a film hivatalosan (még) nem látható Magyarországon, a történet további fordulatainak taglalásával nem foglalkoznék; legyen elég annyi, hogy feltűnik még Jeremy Renner is, aki bűvész, valamint a lengyel sem bizonyul itt összetartóbbnak az átlagos the immigrant - marion cotillard és jeremy rennermagyar emigránsnál. A lényeg, hogy fordulatok vannak, azonban ezek a fordulatok semmiképpen nem olyan drámaiak, hogy a film igazán nagyot üssön. Közhelyek közti biztos mederben, nagyrészt modoros suttogásban csordogál a film a semmiképpen nem meglepetésszerű végkifejlet felé. Sablonos karaktereket kell játszaniuk az amúgy általam kifejezetten kedvelt színészeknek, melyek közül Ewa-val sajnos Cotillard látványosan nem tud mit kezdeni, bár lengyelül tényleg szépen megtanulta azt a jónéhány mondatot. Phoenix legalább markánsan hozza Bicska Maxit, Renner pedig Houdinit. Egyedül az operatőr Darius Khondji tudja, mit akar: egy sárgásbarnában úszó, húszas évek New Yorkjának világát egzakt módon megidéző, archaikus hatású, látványos leporellót. A film többi részét viszont -igen nagy sajnálattal- gyorsan el fogom felejteni. (Emlegetik Charlie Chaplin hasonló című filmjét előzményként, Puccini Triptichonját, az olasz neorealista Rossellinit, kvázi ihletként…. Nos, ez esetben az alma igen messze gurulhatott a fájától, legalábbis én egyik klasszikus szellemének jelenlétét sem éreztem közben, csak enyhe unalmat, semmi mást.) Asanisimasa: 6/10

Kategória: Film
Címke:
Közvetlen link a könyvjelzőhöz.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.